2019. október 9. szerda

okt. 9
8:51
Le kell szedni a fideszes plakátokat Érden, mert a a bíróság szerint azok sértik a választás tisztaságát (ATV)
A Fővárosi Ítélőtábla keddi döntése alapján el kell távolítani a fideszes választási plakátokat Érden – tudta meg a 24.hu.
okt. 9
9:00
Fontos tudnivalók az abroncsokról, minden autós érintett (Infostart)
A magyarok több mint fele nem tudja, hogy meddig használhatóak az autógumik.
okt. 9
9:03
Jobboldali, de ellenzéki jelölttől tart Sopronban a Fidesz (Alternatív Energia)
A jelenleg önkormányzati képviselő kormánypárti Farkas Cipriánnak a párbeszédes Gibicsár Imrével és a független Varga Norberttel kell megküzdenie, aki mögé azonban felsorakoztak az ellenzéki pártok.
okt. 9
9:12
Dobrev Klára: Terézvárosnak Sopronira van szüksége! (Igényesférfi.hu)
„Soproni Tamás pedig az az ember, aki pontosan tudja, hogy mi kell Terézvárosnak” – jelentette ki a Demokratikus Koalíció EP képviselője.
okt. 9
9:27
Nem történt hivatali visszaélés Czeglédy Csaba letartóztatásának meghosszabbítása ügyében (ATV)
Az első- és a másodfokú bíróság is kimondta, hogy a Czeglédy Csaba letartóztatásának meghosszabbítását 2018 augusztusában indítványozó ügyész nem követett el bűncselekményt, hivatali kötelességét nem szegte meg, munkája során törvényesen járt el – írta meg az index.hu a Legfőbb Ügyészség közleménye alapján.
okt. 9
9:36
Drágulgatunk (Alternatív Energia)
Akár még elégedettek is lehetnénk, hiszen a hosszú, forró nyár végén – egy esztendőre  visszatekintve – még a három százalékot sem érte el a pénzünk romlásának üteme. Amire bizony régen nem volt példa. De a bölcsek szerint keserű az az öröm, aminek szomorúság a vége. És a mi örömünk viszonylagos, hiszen még így is a legnagyobb mértékű drágulást elk
okt. 9
9:38
Hazaárulók (Alternatív Energia)
Kormánypolitikusaink gyakran minősítik hazaárulónak az ellenzéket, mert az panaszkodik az uniónak a hazai viszonyok miatt. E logikát elfogadva a magyar földről elmenekült 48-asok és 56-osok hazaárulók voltak, mivel sűrűn szót emeltek az itthoni elnyomás ellen. Azért is jár a hazaáruló titulus az ellenzékieknek, mert ők a kormány szerint idetelepíte
okt. 9
9:39
Bakondi: Már több mint 8600 határsértési kísérletet regisztráltak (ATV)
A magyar kormány elutasítja migránskvótát, de továbbra is szívesen segít az európai határok védelmében és az illegális bevándorlók visszaszállításában - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán szerdán.
okt. 9
9:40
Illúzió (Alternatív Energia)
A Nemzeti Választási Iroda hétfő reggeli adatai szerint 21 118 tagot delegáltak a vasárnapi önkormányzati választáson induló szervezetek az egyes szavazókörök szavazatszámláló bizottságaiba. Ami - miután valamivel több, mint 10 200 szavazókörben lehet majd leadni a voksokat – azt jelenti, hogy minden szavazóhelyen a hivatalos szavazatszámláló bizot
okt. 9
9:42
A bárónő öröksége (Alternatív Energia)
Húsz éve már, hogy egy ezüstös hajú, előkelő asszonnyal találkoztam New Yorkban. Martha Nierenbergtől azután kértem interjút, hogy beperelte a magyar államot, családi örökségeként visszakövetelve a híres Herzog-gyűjteményt, El Greco, Lucas Cranach és Monet felbecsülhetetlen értékű festményeivel. Az asszony és férje Manhattan felhőkarcolóitól jó órá
okt. 9
9:42
Novák Katalin Borkairól: Vannak olyan, akik elbotlanak, hibáznak (SzMo)
A családügyi államtitkár - aki egyben a Fidesz alelnöke - nem gondolja, hogy a győri polgármestert ki kellene zárni a pártból.
okt. 9
9:44
Budapest zöldje (Alternatív Energia)
Budapest fennállásának 150. évfordulója felé közeledve érdemes lenne számot vetnünk azzal, hogy Budapest mint modern város létezhetne-e zöldfelületek nélkül. Közkeletű és sokat idézett gondolat József nádortól
okt. 9
9:45
Orbán Gödöllőn: Valamit csinálhatnánk ebből a városból, itt van a főváros hóna alatt, és szerencsétlenkedünk vele (444.hu)
A miniszterelnök most egy ellenzéki vezetésű városban mondta el, hogy ellenséges közben nem lehet fejleszteni.
okt. 9
9:48
Egy volt Playboy-modell lehet Horvátország új elnöke (Ripost)
A horvát elnökválasztási kampány nem várt fordulatot vett, miután a szőke bombázó bejelentette az indulását.
okt. 9
9:48
Ismert szombathelyiek álltak ki Balázsy mellett (Igényesférfi.hu)
A nyugat.hu-hoz eljuttatott nyilatkozat szerint ők kiállnak a kormánypártok jelöltje mellett.
okt. 9
9:50
Felháborító, mit tett az anyukával a sógora (Ripost)
Nagyon durva, amit a férfi művelt.
okt. 9
9:54
Orbán Viktor: végre csinálhatnánk valamit ebből a városból (Infostart)
Gödöllőn járt a kormányfő, és egyeztetett a Fidesz-KDNP jelöltjével, Kolozs Csabával.
okt. 9
10:00
Megtiltanák a tanároknak, hogy a fizetésükről beszéljenek (SzMo)
A Székesfehérvári Tankerülethez tartozó iskolák pedagógusait titoktartási nyilatkozattal hallgattatnák el.
okt. 9
10:06
Küszöbön a KRESZ jelentős módosítása (Infostart)
Az elektromos rollerekre, segwayekre egyelőre nem vonatkozik a KRESZ, ezért a jogszabályt hónapokon belül módosíthatják - tudta meg az InfoRádió az aktív Magyarországért felelős kormánybiztostól.
okt. 9
10:06
Meghalt Vekerdy Tamás (Pénzcentrum)
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás - közölte a családja. Vekerdy Tamás pszichológus, író 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán végezte 1954-1958 között. Ezután...
okt. 9
10:06
Magyar Nemzet: külföldi ingatlanokba fektethették a kispesti pénzeket (Igényesférfi.hu)
Kránitz Krisztián Spanyolországban vásárolhatott villát.
okt. 9
10:08
Több száz magyar településen nem jutnak ellátáshoz a magyarok: egyre romlik a helyzet (Pénzcentrum)
A magyar egészségügy régóta jelentős szakemberhiánnyal küzd, ez pedig nem csak a kórházakat, hanem a háziorvosi és fogorvosi körzeteket is érinti. Míg 2010-ben még csak 176 betöltetlen praxis volt Magyarországon, addig tavaly már 402....
okt. 9
10:08
Volt miniszterek támogatják a szombathelyi ellenzék jelöltjét (Igényesférfi.hu)
Illusztris a névsor.
okt. 9
10:09
A polgármesterjelölt, aki házszámokat ígér (Alternatív Energia)
Ha nem alacsony a részvétel, Soroksárt viszi az ellenzék – így számol a jobbikos Bereczki Miklós polgármester-jelölt, aki szerint nem véletlen, hogy a jelenlegi polgármester nem indul újra.
okt. 9
10:12
Meghalt Vekerdy Tamás (Infostart)
Nyolcvannégy éves korában meghalt Vekerdy Tamás.
okt. 9
10:15
Elhunyt Vekerdy Tamás (ATV)
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás - írta meg a hvg.hu. A lapot a pszichológus, író családja tájékoztatta.
okt. 9
10:24
Folyamatosan váltják a rezsiutalványokat (Infostart)
Amint megkapják, máris egyenlítik ki vele közüzemi számlájukat a nyugdíjasok, jönnek a számok, mennyi utalványból fizettek eddig rezsiköltséget.
okt. 9
10:24
Meghalt Vekerdy Tamás (SzMo)
A neves gyermekpszichológus, író 84 éves volt.
okt. 9
10:36
A Katolikus Karitász bicikliket vitt rászoruló kárpátaljaiaknak (Igényesférfi.hu)
A szervezet levélben fordul az ukrán elnökhöz, hogy segítse elő az ukrán szervek gördülékenyebb ügyintézését.
okt. 9
10:36
Tengerparti villákat vettek Karácsony kispesti szövetségesei (BorsOnline)
Újabb részleteket hozott nyilvánosságra a Magyar Nemzet a kispesti szocialista közpénzcsapolási mutyiról. Ezúttal az is kiderült, hogy mibe fektették a pénzt Gajda Péter MSZP-s polgármester cimborái.
okt. 9
10:38
Meghalt Vekerdy Tamás (Igényesférfi.hu)
Nyolcvannégy éves korában hunyt el a pszichológus, író – közölte a családja a hvg.hu-val.
okt. 9
10:39
Bodrogi Gyula elárulta, kire fog szavazni (ATV)
Bodrogi Gyula a nemzet színésze László Imre DK-s politikust támogatja az újbudai önkormányzati válsztáson.
okt. 9
10:42
Meghalt Vekerdy Tamás (Alternatív Energia)
A pszichológus, író nyolcvannégy éves korában hunyt el.
okt. 9
10:42
Orbán Viktor: Hajrá, Kolozs Csaba, hajrá, Gödöllő! videó (BorsOnline)
Az önkormányzati választások utolsó hetében Miskolc után Gödöllőn tűnt fel Orbán Viktor miniszterelnök.
okt. 9
10:44
Legfőbb Ügyészség: Czeglédy valótlanul vádolta hivatali visszaéléssel az ügyészt (Alternatív Energia)
A bíróság kimondta, hogy az ügyész nem szegte meg hivatali kötelességét, munkája során törvényesen járt el.
okt. 9
10:45
Sokáig kivárt, de végül megszólalt a győri ellenzéki polgármesterjelölt (444.hu)
Glázer Tímea azt mondja, ő nem olyan tapasztalt városvezető mint Borkai, de legalább nem hozna ilyen szégyent a győriekre.
okt. 9
10:48
Továbbra is tagadja a vádakat a kispesti polgármester (Igényesférfi.hu)
Gajda Péter szerint manipulált a hangfelvétel.
okt. 9
10:50
Gyurcsány Ferenc: Elment Vekerdy Tamás (Igényesférfi.hu)
Ég veled Tamás. Vigyázz tovább gyerekeink lelkére hallhatatlan lelkeddel.
okt. 9
10:51
Önbíráskodás okozott gigabotrányt a budapesti iskolában (Ripost)
Több diák fogott közre egy tanárt, majd fel is lökték, az esetről pedig videó is készült.
okt. 9
10:53
Ezek a legfontosabb teendők októberben a kertben (Ripost)
Mindannyian megérezhettük a napokban a bőrünkön a csípős, őszi időt, így aztán itt az idő, hogy felkészítsük a kertünket a télre. Mutatjuk, mit kell feltétlenül megcsinálnunk még a mínuszok beállta előtt!
okt. 9
10:54
Több száz melegrekord dőlt meg a nyári hőhullámok idején (BorsOnline)
Mintegy 400 melegrekord dőlt meg az északi féltekén a nyári hőhullámok idején - derítették ki amerikai kutatók az időjárási adatok globális elemzése alapján.
okt. 9
10:57
Megmondta a szakértő, ki mozgatja valójában a szálakat (ATV)
Bár a színpad közepén most nem Gyurcsány Ferenc áll, a háttérből ő mozgatja a szálakat - jelentette ki Farkas Örs politikai szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
okt. 9
11:06
Feladta magát a győri benzinkútrabló, de azt nem árulja el, hol az ellopott pénz (Blikk)
Önként jelentkezett a rendőrségen az a 30 éves férfi, aki lefújt gázspray-vel egy győri kútkezelőt, majd felmarkolta a szállításra összekészített pénzt, aztán elfutott a helyszínről.
okt. 9
11:06
Németh Szilárd: Olyan polgármesterekre van szükség, akik megvédik településüket (Igényesférfi.hu)
A helyőrséggé vált városok a legbiztonságosabbak – jelentette ki az államtitkár.
okt. 9
11:12
Ennek csúnya vége lesz: soha ennyi magyar nem adósodott még el, mint most (Pénzcentrum)
Úgy kilőtt a magyarok eladósodottsága személy hitelekben, hogy az korábban példátlan volt, és ezt a babaváró sem tudta megállítani. A folyamatosan növekvő kereslet miatt ma már jelentős az eladósodttság, de a trendnek egyelőre nem...
okt. 9
11:15
Borkai-ügy: Wittinghoff Tamás a botrány nyertese? (ATV)
Nem hiszi a kríziskommunikátor, hogy a Borkai-balhé nagyobb hatással lenne a választókra, mint volt a közvéleményre. Perlaky-Papp József a Spirit Showban egyebek mellett arról is beszélt, hogy a politikában „övön aluli ütések várhatóak”, a győri politikus körül kialakult helyzetnek pedig Wittinghoff Tamás lehet az egyik nagy nyertese, akinek szexbo
okt. 9
11:17
„Szégyent hozott Győrre” – beleszállt Borkaiba a győri ellenzék (ATV)
A győri ellenzék szombatra tüntetést szervez Borkai Zsolt ellen.
okt. 9
11:18
Vekerdy Tamás: könyörögve kérem az anyákat, hogy ne vasaljanak (Infostart)
"Nem a világra nyitott embereket képezünk, holott évek óta tudjuk, hogy három dologra lesz szükség a jövőben: kreativitásra, kritikai érzékre és vállalkozókedvre." Vekerdy Tamást idézzük, így emlékezünk az ország legismertebb gyerekpszichológusára.
okt. 9
11:18
„Hide The Pain” Harolddal kampányol a rendőrség (Igényesférfi.hu)
A téves, felesleges és rosszindulatú hívások ellen szeretnék felvenni a harcot.
okt. 9
11:24
Munkaerőhiány: 200-250 ezren is hiányozhatnak a munkaerőpiacról (Blikk)
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke, Rolek Ferenc a Világgazdaságnak adott interjújában beszélt arról a héten, hogy 250-250 ezer ember hiányzik a munkaerőpiacról.

Keresés