Több mint hetven év után még mindig tisztázatlanok a II. világháború alatt több ezer magyar zsidó életét megmentő Raoul Wallenberg halálának a körülményei. A brit The Guardian szeptember végén arról számolt be, hogy a diplomata hozzátartozói a svéd kormány segítségét kérik az ügy végérvényes felgöngyölítésében, Marie von Dardel Dupuy azonban inkább
Rövidülnek a nappalok, egyre hamarabb sötétedik. Ha valaki ilyenkor nem érzi magát biztonságban az utcán, felhívhatja a Hazakísérő telefonszolgáltatást, ahol önkéntesek segítik a nyugodt hazajutásban. A szolgáltatást azonban egyre többen heccelődésre használják.
Gyűjtést indított a szívbeteg gyermekek részére indított más civil szervezetekkel a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) - mondta a szervezet alapító elnöke, Király Nóra az M1 adásában vasárnap.
Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök élete és halála ünnepeken és hétköznapokon egyaránt figyelmeztet, mekkora érték az ország szabadsága és függetlensége - mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap, az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a Batthyány Mauzóleumnál.
Az emberek identitását, éljenek bárhol a világon, nem a homogenitás jellemzi, hanem a sokféleség és az esetlegesség - mondja György Péter, aki egy kiállításkritikában kétségbe vonta, hogy valakit pusztán származása alapján zsidónak lehet tekinteni, mint azt az általa bírált balatonfüredi tárlat teszi. Az esztéta, médiakutató szerint mindez a NER es
Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök élete és halála ünnepeken és hétköznapokon egyaránt figyelmeztet, mekkora érték az ország szabadsága és függetlensége – mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap, az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a Batthyány Mauzóleumnál.
Tarlós István főpolgármester azt mondta, hogy az aradi vértanúk hazafias kiállásuk, egyenes jellemük, nemzethez való hűségük, szabadságvágyuk okán voltak készek elszenvedni az erőszakos halált.
Újabb részletek a kispesti korrupciós botrányban. A Hir TV-hez került felvételeken Lakner Csaba szocialista önkormányzati képviselő azon méltatlankodik, hogy egy önkormányzati mutyi után Gajda Péter polgármesternek csak 3 milliót kellett visszaosztania, míg a vagyonkezelő vezetőjének 12 milliót. Gajda azzal vigasztalta, hogy ő nem olyan mohó, mint
A Hír TV birtokába jutott hangfelvételen egy férfi - a csatorna szerint Lackner Csaba önkormányzati képviselő - arról beszél, hogy egy üzlet után mennyit osztottak vissza Kránitz Krisztiánnak, a kerületi vagyonkezelő vezetőjének, és Gajda Péter polgármesternek.
Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök élete és halála ünnepeken és hétköznapokon egyaránt figyelmeztet, mekkora érték az ország szabadsága és függetlensége - mondta Áder János köztársasági elnök az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a Batthyány Mauzóleumnál.
A Batthyány Mauzóleumnál Áder János és Tarlós István is beszédet mondott az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Mindig sietünk valahova. A buszhoz, a vonathoz, munkahelyre, iskolába. Ha pedig éppen nem rohanunk, akkor lehajtott fejjel bandukolunk és észre sem vesszük a körülöttünk lévő környezetet. Pedig izgalmas művészeti alkotások bújhatnak meg a házfalakon, lámpaoszlopokon, kapualjakban és akár az úttesten is, és ha egyszer felfedezzük őket, rögtön magukk
Első magyarként 2014-ben hazajöttem a selyemúton. A több mint 10 000 lépést két és fél hónap alatt tettem meg Pekingtől Isztambulig. A selyemút misztikája azóta is orientál, az idén Isztambulból indultam, és az utam legvégső, legdélebbi állomása Babilon volt Irakban. Irakból visszatértem Dél-Törökországba, majd Isztambulból hazarepültem.
„Miután láthatóan az ellenzéknek semmi sem drága, mi viszont nem szeretnénk, hogy a családok és a játszópark a baloldal negatív kampányának továbbra is célpontjai legyenek, ezért a játszóteret a választásig zárva tartjuk” – mondta Érd fideszes polgármestere, T. Mészáros András, miután a múlt szombaton átadott játszóteret nyomban be is kellett zárni
A lángoló esőerdők, a mindent elborító műanyag szemét bolygóján egy cseppnyi természetvédelmi siker olyan üdítő, mint aszálykor az eső. Itt van például az ázsiai vadló, amelyet a veszélyeztetett fajok közé soroltak. Hogy ez miért jó hír? Azért, mert azelőtt már kihaltként tartották számon. Megmentésében magyar szakemberek is részt vettek.
"Sokan kérdezik tőlünk, hogy miért a sétálózónát állítottuk programunk központjába? Miért nem az ingatlanhelyzetet? Miért nem a Városligetet? Miért nem a tömegközlekedést?" - teszi fel a kérdéseket Puzsér Róbert Facebook-oldalán, majd meg is válaszolja.
A DK minden budapesti kerületre ki fogja terjeszteni a tisztességes orvosi ellátást, mert annak hiányosságai a fideszes polgármestereket évek óta nem zavarják - jelentette ki a Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője vasárnap Budapesten.
Számos esetben szükség lehet külföldön Magyarországon kiállított okiratra - mondta az InfoRádiónak Magyar Országos Közjegyzői Kamara Közjegyzői Intézetének intézetvezető-helyettese. Balogh Tamás ugyanakkor hozzátette: egy február 16-án életbe lépett uniós rendelet szerint egyes közokiratok mentesülnek a felülhitelesítés és Apostille alól.
Kihúzták az Ötöslottó 40. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 1,6 milliárd forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:14; 33; 60; 78; 83.A...
Kihúzták a Hatoslottó 2019/40. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem vitték el a főnyereményt, így a 41. heti sorsoláson 1 milliárd 212 millió forint lesz a főnyeremény. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben...
Törölte korábbi posztját Lackner Csaba, szocialista önkormányzati képviselő, miután vasárnap délelőtt a Hír TV újabb részleteket hozott nyilvánosságra Karácsony jelöltjeinek drogpartijáról. Mint kiderült, nemcsak ő, hanem bizalmasa, Karácsony Gergely, baloldali főpolgármester-jelölt másik szövetségese, Gajda Péter, XIX. kerületi szocialista polgárm
A fizika határterületei ma a legizgalmasabbak, akár ilyen kutatásért is adhatnak Nobel-díjat – mondja a magyar fizikusok doyenje. Kroó Norbert szerint a technológia rohamos fejlődése tette lehetővé, hogy ismét reménykedhessünk a nagy áttörésekben. És még nekünk, magyaroknak is oszthatnak lapot.
Hab a tortán, hogy Trump éppen az őt két éven át vizsgáló különleges ügyész, Mueller kongresszusi meghallgatása másnapján beszélt ukrán kollégájával: mintha csak fellélegzett volna, hogy azt megúszta.
Alkut kötöttek-e Szijjártóék Londonban, hogy a magyar kormány megvétózza október 17-én az EU-csúcson a Brexit újabb elhalasztását? Mit üzent Boris Johnson pénteki és a holland miniszterelnök mai tweetje? Gulyás Gergely ma a kérdésünkre megerősítette: kizárt, hogy Magyarország egyedül vétózzon.
A volt miniszter ezúttal a Szeged és Hódmezővásárhely közötti tömegközlekedésrol beszélt, miközben a vásárhelyi Fidesz egyik önkormányzati képviselőjeloltje mellett kampányolt.
A St. Andreát már nem csak borai miatt emlegetik elismerően. A belváros szívében elegáns éttermet és skybart is üzemeltetnek, mi most az előbbit próbáltuk ki.
"Három különböző ember, stílus, életút. Gy. Németh Erzsébet a XVII. kerületben, Niedermüller Péter Erzsébetvárosban, Dr. László Imre Újbudán polgármesterjelöltek. De mindhárman ugyanazt akarják. Hogy kerületük az emberek mindennapjainak jobbá tételéről szóljon. Látszólag egyszerű dolgok. Közlekedés, parkolás, egészségügy, idősgondozás. Arra vállalk
Győr ― Még el sem ült a múlt heti, budaörsi politikusi szexbotrány, máris itt a következő: szexfotóval, szexvideóval és durva vádakkal támadta meg egy blog ismeretlen szerzője Borkai Zsoltot, Győr fideszes polgármesterét. Az anyag a hét végén került fel a világhálóra, több közölt felvételen Borkai látható hölgytársaságban és barátai körében egy jac
Gyerekkoromban „a laktanya” szó csak egyetlen épületre vonatkozhatott: arra az óriási, komor háztömbre a Ferenc körút és az Üllői út sarkán, amelynek mindig piszkos ablakai vaksin meredtek az előtte áramló kocsikra és a csattogó villamosokra. A laktanya a körúti legendáriumban baljóslatú hely volt, olyan elharapott mondatokban bukkant fel, mint hog
A közéletből való távozásra szólította fel a Fidesz egri elnöke jobbikos Mirkóczki Ádám egri polgármester-jelöltet, mert vitatta az auschwitzi haláltábor áldozatainak számát.
A VII. kerület fideszes önkormányzati vezetőivel állt kapcsolatban egy Tóth István nevű, hónapok óta körözött ukrán állampolgárságú férfi, aki önkormányzati ingatlanok ár alatti megszerzésének ígéretével házalt, és csalt ki pénzt a reménybeli befektetőktől.