Tarlós már reggel Karácsony Gergelyt ekézte egy rádióműsorban, de minden eddiginél élesebb kritikát fogalmazott meg a szexbotrányba keveredett győri fideszes polgármeterről, Borkai Zsoltról is.
Tarlós István az önkormányzati választások kampányáról szólva kijelentette az utóbbi hetek eseményei miatt elbizonytalanodás érezhető Budapesten és az országban is.
Ez a szavazásra jogosultak 1,12 százaléka: Budapesten keresték fel az urnákat a legtöbben, de arányaiban a Békés megyei választók a legaktívabbak idáig.
A kutyatartás csaknem negyedével csökkenti a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát - derült ki egy új metaanalízisből, amelyet az Amerikai Szív Társaság folyóiratában publikáltak a kutatók. A szakemberek tíz tanulmányt...
Grecsó Krisztián Megyek utánad című regényének színpadi változatában egy középkorú férfi boncolja élve magát. Dennis Kelly 23 perc című darabjában pedig egy középkorú nő. Mindkét produkciót az Orlai Produkciós Iroda mutatta be nem sokkal egymás után a Jurányi Házban. Mintha direkt ez a két premier követné egymást. Abszolút másról szólnak, és mégis
A szavazatszámláló bizottságoknak vissza kell utasítaniuk azt a választópolgárt, aki nem tudja igazolni személyazonosságát és lakcímét vagy személyi azonosítóját (személyi számát), nem szerepel a szavazóköri névjegyzékben, már szavazott vagy megtagadja a névjegyzék aláírását.
Újságírói kérdésre felelt a kormányfő, azt kérdezték tőle, támogatja-e Győr polgármesterét. Azt is mondta, ő majd hétfőn mondja el a véleményét Borkairól.
Kevésen múlt, hogy tragédia történjen a napokban a fővárosi Blaha Lujza téren, mikor egy kerékpáros a piroson vágtatott keresztül a forgalmas kereszteződésben.
Alighogy beléptünk avignoni lakásunk ajtaján, máris ránk zuhant a honvágy. Egyértelműen, kétségbeesetten, végigmarva az idegpályákat. Mert nem volt ott. Egy hónap alatt annyira hozzászoktunk a jelenlétéhez, az isteni palettáról elcsent színéhez, dörmögéséhez, hogy elkíséri majdnem minden lépésünket, kéretlenül is feldobja, átlényegíti azt, amit net
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap reggel 9 óráig a szavazásra jogosultak 7,2 százaléka (577 447 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Vasárnap 9 óráig a választópolgárok 7,20 százaléka ment el szavazni - közölte honlapján a Nemzeti Választási Iroda. 2014-ben 9 óráig a választásra jogosultak 6,97 százaléka voksolt.
Mint írtuk, Orbán Viktor és felesége ma reggel leadták szavazataikat az önkormányzati választáson, a lakóhelyük szerinti, budapesti szavazókörben. Orbán aztán kérdésekre is válaszolt, elég vészjóslót mondott a szexbotrányba keveredett Borkai Zsoltról.
A győriek elmondják a véleményüket ma, én pedig majd hétfőn. Ez a helyes sorrend - mondta Orbán Viktor a Borkai-ügyről újságíróknak, miután leadta a szavazatát a zugligeti úti iskolában.
A döntés, amit meg kell hozni az önkormányzati választáson, hogy lesznek-e alkalmas vezetők a városok és a falvak élén - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, miután felesége, Lévai Anikó társaságában leadta szavazatát a főváros XII. kerületében. Orbán Viktor újságíróknak elmondta: Tarlós István főpolgármester-jelöltre szava
Az "alkalmas" emberekre voksolt, a Borkai-ügyről pedig azt mondta: arról előbb a győriek mondják el a véleményüket, ma, ő pedig a sajátját majd holnap.
A döntés, amit meg kell hozni az önkormányzati választáson, hogy lesznek-e alkalmas vezetők a városok és a falvak élén – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, miután felesége, Lévai Anikó társaságában leadta szavazatát a főváros XII. kerületében. Orbán Viktor újságíróknak elmondta: Tarlós István főpolgármester-jelöltre szava
Nagyon fontos kérdésre derült ki a válasz, vajon lehet-e szelfizni a szavazófülkében? Reggel 9 óráig már félmilliónál is többen megjárták a szavazóköröket.
Szavazólap a kunágotai általános iskolában kialakított szavazókörben 2019. október 13-án. A településen - ahol 49 egyéni listás jelölt indul - szavaznak az ország legnagyobb, 420x635 milliméteres szavazólapjával.
Megfenyegették és a helyi sajtó szerint tettleg is bántalmazták Pécsett a jobbikos Gyimesi Gábort, illetve az ATV egy tudósítóját egy irodában, ahol a választás napján romáknak tartottak valakik ételosztást.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap reggel 9 óráig a szavazásra jogosultak 7,2 százaléka (577 447 szavazó) járult az urnákhoz.