Emlékeztetőül: az egyik testvér, Tarik Naffa járt el annak érdekében, hogy a nemzetközi körözés alatt álló szaúdi bankár, Ghaith Pharaon – akivel Tiborcz István is üzletelt – tartózkodási engedélyt kapjon Magyarországon.
Lázár János tavaly még azt állította, hogy a bővítés lesz az ország legátláthatóbb beruházása. Ehhez képest már a létfontosságú dokumentumok sincsenek meg magyarul.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint teljes mértékben kiszámítható és látható, hogy ha Orbán Viktor marad a miniszterelnök, az milyen irányt, milyen értékeken alapuló politizálást jelent.
Galló Istvánné nem indul újra az elnöki posztért a Pedagógusok Szakszervezetének közelgő tisztújításán – erősítette meg a Magyar Időknek az érdekképviselet. Közben már megváltak Szüdi István tanácsadótól, miután az egykori MSZP-s államtitkár a DK színeiben képviselőjelölt lett Cegléden.
2017. novemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 8,7, a belföldi vendégeké 5,6 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele...
A hajléktalanok számára országosan 9600 férőhely biztosított, ez krízishelyzetben további másfél ezerrel bővíthető – derül ki az Emmi Magyar Idők által nyilvánosságra hozott közleményéből.
Soproni Tamás Momentum-alelnöknek a párt elnökével, Fekete-Győr Andrással szembeni akcióival indokolta távozását a Momentum küldöttgyűlésének küldött levelében Papp Gergő, a pártból is kilépett egykori kommunikációs vezető – írta az Index, amely megszerezte a levelet.
A Publicus Intézet ügyvezetője szerint ha a baloldalnak sikerül konszolidálnia táborát, komoly veszélyt jelenthet a választáson a Fideszre. A Századvég vezető elemzője viszont úgy véli, hogy a kormánypártok nyernek áprilisban. Pulai András és Lánczi Tamás az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt.
A parlamenti választások helyett egyéb eszközökkel kell nyomást gyakorolni az illiberális kormányokra Európában – ennek részleteit is taglalja a Soros-szervezetek által összeállított friss tanulmány.
A vád szerint két férfi magát rendőrnek kiadva, házkutatást színlelve jutott be a lakásba, majd egy fegyvernek tűnő tárggyal a sértettekre támadtak, megkötözték őket, ezután pedig a lakásból értékeket tulajdonítottak el.
Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye, elkezdték kiszállításukat a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket - válaszolta az MTI érdeklődésére a Nemzeti Választási Iroda (NVI).
Régóta visszatérő probléma a társasházaknál, ha a szomszéd asztalos, a földszinten büfé van, az emeleten pedig hotel. Egy erősebb ütvefúró akár a szomszéd lépcsőházat is felébresztheti, de az is gyakori, hogy a hajnalig bulizó lakásbérlőktől, vagy a késő estig dolgozó műhely zajától nem tudnak aludni a lakók.
A Jobbik a jelek szerint saját jelöltet állít Pécsen, vagyis a dolgok mostani állás szerint nem áll be a független Mellár Tamás mögé. Erről Dúró Dóra jobbikos országgyűlési képviselő beszélt az ATV Start című műsorában.
A Magyar Liberális Párt országgyűlési határozati javaslatban kéri fel a kormányt, hogy dolgozzon ki és valósítson meg egy orvosi célú kannabiszprogramot.
Terry Black felállt és kifakadt a bíróságon! Azt kérdezte, miért nem jelent meg Vona Gábor, hogy ő és a szintén jelen lévő Amanda Elstak transzvesztita művésznő a szemébe mondja, ami történt, és részletesen beszéljenek a régi dolgokról...
A magyarok több mint kétharmada pozitívan értékeli a tavalyi esztendőt, és még többen vannak – tízből kilenc honfitársunk –, akik igencsak bizakodóak a 2018-as évvel kapcsolatban.
Az általános iskolás korú gyermekeknek a szervezők játékos és interaktív standokkal készülnek, valamint helyi tehetséges fiatalok szórakoztatják előadásaikkal őket. A díszvendég Zséda lesz.