A választás tétje az is, hogy meg tudjuk-e védeni a munkahelyeket, vagy hagyjuk, hogy az ellenzék visszatérjen ahhoz az alkalmatlan gazdaságpolitikához, amivel már egyszer tönkretette az országot -- hangsúlyozta Halász János újságírók előtt.
Szél Bernadett szerdai budapesti sajtótájékoztatóján programjuk elemei közül elsőként ismertette pártja családpolitikáját, hangsúlyozva: ahol nem lehet megélni a bérből, ott gyermekek sem születnek.
Január utolsó napjának estéjére általában felszakadozik a felhőzet, így sok helyen lehet majd látni a kék Holdat, amely január 31-ének különleges égi eseménye lesz az éjszakai órákban. Hajnalra azonban északkeleten újra beborul, így több megye lakói számára esővel indul a február – szűrhető le az OMSZ legfrissebb előrejelzési adataiból. A fázósakna
Az LMP-nek súlyos felelőssége van abban, hogy 2014-ben a Fidesznek kétharmada lett – mondta a Kossuth Rádióban Gréczy Zsolt. Hozzátette, bízik abban, hogy idén nem segítik mandátumokhoz a kormánypártot.
Az MSZP-Párbeszéd szövetség nem készül lebontani a határzárat – jelentette ki a két ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Állami kártalanítási programot kezdeményeztek a Szeviép-ügy még működő károsultjai, azt kérik, a kormány fizesse ki azt a mintegy egymilliárd forintnyi tartozást, amellyel több mint nyolc éve adósuk a szegedi központú építőipari vállalkozás – közölte Szabó Bálint szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.
Február 22-én zárulhat le a megismételt másodfokú eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint öt évvel ezelőtt elkábította volt szeretőjét, majd lúggal öntötte le a nő nemi szervét. Ujvári Ákos, a bírói tanács elnöke a szerdai tárgyaláson jelezte: így kíván kellő időt adni a védelemnek arra, hogy kidolgozza válaszá
Visszatérne a tanácsrendszer, ha a Fidesz nyerné meg a választásokat. Ezt állította Karácsony Gergely egy kiszivárgott hír kapcsán, mely szerint 2019 őszétől az ötezer fő alatti lélekszámú településeken nem választhatnának polgármestert, és képviselőt a helyi lakosok.
Nemcsak a menekülteknek rossz, hogy a Belügyminisztérium visszavonta a pályázatokat, hanem azoknak az állami intézményeknek is, amik jó ideje EU-s támogatásokból működnek.
A felvi.hu oldalon közzétett, kiegészített és pontosított változatban az eddigiek mellett új jelentkezési lehetőségeket is meghirdettek a felsőoktatási intézmények, illetve vannak olyan szakok is, amelyeket intézményi döntés alapján töröltek.
Ha az ENSZ migrációs csomagjának első tervezetében nem lesz elmozdulás pozitív irányba, Magyarország álláspontja felé, elindítják Magyarország kilépési folyamatát a tárgyalássorozatból.
Értelmetlen az M3-es metró akadálymentesítéséről szóló népszavazási kérdés – jelentette ki a főpolgármester. Tarlós István azt mondta: a kezdeményező ellenzéki pártok becsapják a választókat, mivel a Kúria is alátámasztja, hogy érvényes népszavazás esetén sem kell lifteket építeni. Hangsúlyozta, hogy kapcsolatban állnak az érintett szervezetekkel é
Rekord alacsony a munkanélküliség és rekord magas a foglalkoztatás – mutatott rá a legfrissebb statisztikákra hivatkozva Halász János, a Fidesz frakciószóvivője, aki az M1 aktuális csatornának nyilatkozva a választás egyik tétjének nevezte, hogy megvédhetők-e a munkahelyek.
Az ATV kérdésére válaszolva a külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy az ENSZ-főtitkár migrációval kapcsolatos koncepciója kísértetiesen hasonlít a Soros György által publikált "tervre".
Ha az ENSZ migrációs csomagjának első tervezetében nem lesz elmozdulás pozitív irányba, Magyarország álláspontja felé, elindítják Magyarország kilépési folyamatát a tárgyalássorozatból - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, en.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 44 piros hátterű, gyalogosokra figyelmeztető táblával hívja fel a közlekedők figyelmét a budapesti óvodák és iskolák környékén - írja a Police.hu.
A Századvég vezetője szerint kényszerhelyzetben van az ellenzék, hogy valamiféle megállapodás jöjjön létre a választásokig. Ezt az összefogást vetíti előre a Fidesz által indított plakátkampány, amelyből az is kiderül: a határzár lebontására szövetkezik az ellenzék.
Megújította együttműködési megállapodását a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Magyar Kerékpáros Klub, hogy tovább növeljék a kerékpárral közlekedők arányát.
Pörzsölhetünk, őrölhetünk, köpülhetünk és süthetünk is akár a Baráthegyi Kincsestárban Miskolcon, ahol elfelejtett népi mesterségeket mutatnak be mostantól egy interaktív tárlaton.
Kiléphetünk az ENSZ migrációs tárgyalássorozatából, ha a szervezet migrációbarát álláspontja lesz meghatározó a végső megállapodástervezetben, mondta Szijjártó Péter külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján.
Máris felháborodást keltett ellenzéki körökben az LMP társelnökének nyilatkozata, pedig a teljes szöveg még meg sem jelent. A szocialistákat "beteg pártnak" nevezte. Karácsonyt meg hiteltelennek.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint botrányos bejelentést tett Szél Bernadett LMP-társelnök, amikor egyértelműen kijelentette, hogy pártja eltörölné az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezményt (csok).