Nem könnyű bejutni a diákoknak azokba a gimnáziumokba, ahol többszörös túljelentkezés van - mondta a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. A tanulóknak ugyanis nemcsak központi felvételit kell írniuk, hanem az intézmények szóbeli vizsgát is szervezhetnek. Porogi András az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: intézményükbe 300-350 gyerek jelentke
Látják, hogy változáson megy át a Jobbik, látják Vona Gábor párton belüli küzdelmét, és sok sikert kívánnak neki – ezt üzente az LMP szóvivője a Jobbik elnökének.
A hatalom és egyház szövetsége egykor természetes volt. A középkorban. Az újkor, de leginkább a felvilágosodás azzal kezdődik, hogy ez a kapcsolat meglazul.
Az anyavállalat utasítására újabb átszervezés zajlik a magyarországi Tescónál; a vevőszolgálatok munkaköreinek összevonása több száz dolgozót érinthet a hipermarketekben, közülük lesz, akinek megszűnik a munkája az áruházláncnál - olvasható a Magyar Idők hétfői számában.
Bors László, azaz a győri jégember hétvégén szánt szándékból belegázolt a dermesztően hideg Dunába, majd egy percen át mozdulatlanul hagyta, hogy átjárja a hideg.
Egy év alatt 13 százalékkal nőtt a Magyarországon üzemben lévő ipari robotok száma és a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) további felfutásra számít - írja hétfői számában a Világgazdaság.
Továbbra is altatásban tartják a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán D. Ádámot, aki a Kakucs–Dabas U19-es felkészülési labdarúgó-mérkőzésen esett össze.
A cégek mellett a műemlék-tulajdonos magánszemélyeknek is segíteni kell – mondta a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
A Fideszt úgy lehet leváltani, hogy egyetlen ellenzéki jelölt indul a kormánypárti jelölttel szemben. Ha viszont az MSZP nem hajlandó tárgyalásos úton megállapodni a pártokkal, akkor Juhász Péter érti, mire utalt Botka László, amikor azt mondta, hogy a Fidesz beszivárgott az MSZP soraiba, és a kormánypárt kottájából játszanak.
Magyarország jó úton jár, s nem a többi nemzet mögött „kullog” – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.
Sok diplomás is megdöbbent, amikor a Lidl bejelentette: márciustól náluk a kezdő fizetések is bruttó 300 ezer forint körül lesznek, a boltvezetők pedig akár bruttó 720 ezret is megkereshetnek - és ebben még nincsenek benne a juttatások... Rengetegen elgondolkodtak: jobban megéri bolti árufeltöltőnek vagy pénztárosnak menni, mint irodistának?
A magyar prostituált holttestére a helyi vasútállomáson bukkantak rá. Először felmerült, hogy a fiatal vonatbaleset áldozata lett, de kiderült, hogy életét a rendőrök által már jól ismert szadista férfi oltotta ki – tudta meg a Blikk.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke a Fővárosi Főügyészséghez fordult, levélben kérte a köztestület teljes körű törvényességi ellenőrzését, miután a jogszerű működést egy kamarán belüli csoport megkérdőjelezte – közölte a BKIK az MTI-vel hétfőn.
A Jobbik elnöke mindeddig kétségbeesetten tagadta, hogy bármi köze lenne a hírhedt szervezethez. Beperelt mindenkit, aki csak szóba merte hozni az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat. Most viszont saját, török közönsége üvölti: Vona Szürke Farkas!
A kéményesnek nem kell tovább trükköznie kamu buszmegállós útburkolati jellel, kék villogókkal és mentős matricákkal. Az önkormányzat, fittyet hányva a jogszabályra, felrakta Rudits Tibor autóját a lakossági parkolási listára. A IX. kerületi Nagymenők folytatódik.