Vajon tényleg növekedett az erdőterület Magyarországon az elmúlt évszázadban? Mit tehetnek a mai emberek az ország természeti örökségének gyarapításáért?
Az Európai Bíróság ítélete nyomán a magyar bíróságok semmissé nyilváníthatják a devizahitel szerződéseket, ha nem történt érthető tájékoztatás. Ezek után Ön számít fordulatra devizahitel-ügyben?
„Joglavina zúdul az állampolgárokra és a gazdálkodó szervezetekre” – mondja Hende Csaba, az Országgyűlés fideszes alelnöke és a törvényalkotási bizottság elnöke a Mandinernek. Hende szerint a Sargentini-jelentést az Európai Parlament jogilag nem fogadta el. A politikus arról is beszélt: az őszi törvényalkotás során megkönnyítik az örökbefogadást és
Biztonsági vizsgálatot tartott az ország összes börtönében a büntetés-végrehajtás a rendőrség és az adóhatóság támogatásával. Több mint négyezer zárkát és csaknem 17 ezer fogvatartottat ellenőriztek.
Tizennégy Tolna és Baranya megyei település – Csibrák, Dombóvár, Döbrököz, Dúzs, Hőgyész, Kalaznó, Kisvejke, Kurd, Lengyel, Mágocs, Mekényes, Mucsi, Nagyhajmás és Závod – együttműködésével megszületett hazánk legújabb natúrparkja: a Kapos-hegyháti.
Egyelőre nem tudni, mi okozza a lázzal, hasmenéssel és hányással járó rosszulléteket, két nap alatt háromszázan betegedtek meg. Az ÁNTSZ vizsgálja a vizet a két érintett faluban.
Bevett szokás az, hogy az állami kórházak magán intézményeknek, vagy orvosoknak bérbe adják a műtőket, személyzettel - mondta Lantos Gabriella egészségügyi szakértő az InfoRádióban, és hozzátette, a rendszer és a finanszírozás - hogy kinek fizet a beteg - teljesen szabályozatlan.
A BIF Nyrt.-ben feltűnt a miniszterelnök barátjához köthető bank. Az LMP politikusa erről azt mondja: végiggondolja, milyen lehetőségei vannak, de ez nem tud gyorsan menni.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta: a szövetség még a népszavazás kiírása előtt közvélemény-kutatást készíttetett az erdélyi magyarság körében, mely azt mutatta ki, hogy az elsöprő többség konzervatív álláspontot képvisel a család meghatározása ügyében.
Az MNB összesen 45,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az FxLoop Investment Kft.-re és egy magánszemélyre visszafizetendő pénzeszközök jogosulatlan gyűjtése miatt és megtiltotta a jegybanki engedély nélküli tevékenység...
Futóversenyek miatt változik több budapesti tömegközlekedési járat menetrendje vasárnap, és a Clark Ádám tér környékén több utat is lezárnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Nincs jogalap a magyar útlevél elvételére az ukrán állampolgároktól – jelentette ki Kárpátalja humán ügyekért felelős helyettes kormányzója pénteken az unn.com.ua ukrán hírportálnak.
A határvédelem a következő években a korábbinál nagyobb terhet jelent majd a katonáknak - hangsúlyozta a köztársasági elnök pénteken a debreceni Kratochvil Károly katonai középiskola diákjainak tartott előadásán.
A Fidesz szerint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus koalíció (DK) a bevándorláspárti politika magyar élharcosaként a magyar parlamentben is folytatja a nyomásgyakorlást.
Tizenkét pedagógus, vagyis a tanári kar negyede mondott fel a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban – állítja az Eduline. Portálunk kereste a helyzet kialakulásáért megvádolt Manolovitsné Erdőközi Orsolya igazgatót, és a fenntartó budafoki önkormányzat vezetőit is, de egyelőre nem sikerült elérni őket.
A határvédelem a következő években a korábbinál nagyobb terhet jelent majd a katonáknak - hangsúlyozta a köztársasági elnök pénteken a debreceni Kratochvil Károly katonai középiskola diákjainak tartott előadásán.
Kilenc szellemi műhely működik majd a „bölcs várban”, a tudás házában, az épületben egyebek mellett 3 doktori program, köztük a Széchenyi Egyetem angol nyelvű doktori iskolája, 2 alapítvány, könyvkiadó és érmekiállítás is helyet kapott – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken azon a rendezvényen, amelyen átadták az egykori bu
Akik otthon ápolják a fogyatékossággal élő gyermeküket vagy súlyosan beteg férjüket, soha nem pihenhetnek. És az ápolási díj szinte semmire nem elég. Vélemény.
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter azt írta, „látható, hogy az orosz trollok nem késlekedtek, és kamu videókat tesznek fel a világhálón a kárpátaljai magyarok állítólagos presszionálásáról”. Szerinte egyelőre teljes a butaság és nulla a kreativitás a trolloknál, de résen kell lenni, mert képesek a fejlődésre.
Pénteken délelőtt újabb, ezúttal írásos vallomást tett az állítólagos, ezermilliárdos vagyon örököseként ismertté vált csengeri asszony, Sz. Gáborné – tudta meg a Zoom.hu.
Az összes orvos felmondott az ajkai kórház intenzív osztályán. Az intézményben két hete az ápolónők jelentették be, hogy távoznak, most az orvosok mennek el. Az igazgató akkor még bagatellizálta a felmondásról szóló híreket, ma viszont már sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta az orvosok távozásáról szóló információinkat. Megszólalt közben az Á
Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország és Bajorország egyaránt „erős és versenyképes Európát akar, amely nem ellensége saját iparának”, és „nem megszabadulni akar Európa keresztény gyökereitől”, hanem azt vallja, hogy vissza kell térni a keresztény értékekhez.
Bár egy pénteki sajtóhír alapján úgy tűnt, visszaveszik még a Kardiológiai Intézetbe a két napja kirúgott főorvost, ezt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ma délutáni közleménye cáfolni látszik. Székely László távozása után több műtét is elmaradt a kórházban. Lett volna ugyanis olyan beavatkozás, amit egyedül ő végez. A Híradónknak nyilatkozó be
Mától meg lehet nézni az idei ARC kiállítás legjobb plakátjait - a helyszín végül az Örs vezér térhez közeli zöld terület lett. A kerület polgármestere, Karácsony Gergely szerint többszörös politikai ellenállás hátráltatta a kiállítást - a szervezők szinte már lemondtak róla. A zsűri ma ki is hirdette a győzteseket, de a látogatók még szavazhatnak,