Nem csak Magyarország szavazati joga, hanem ennél lényegesen fájdalmasabb szankciók forognak kockán a Sargetni-jelentésről történő szavazáson. Az uniós képviselők arról döntenek, hogy a jelentés alapján veszélyben van-e a magyar jogállamiság. Bár maga a hetes cikkely szerinti eljárás akár évekig is elhúzódhat, az Európai Parlament már a jövő évi un
40 évvel ezelőtt egy szovjet katona egy harckocsival kitört a laktanyájából, és elindult a határ felé, hogy hazaszökjön az anyukájához. Menet közben több embert is elütött, az ámokfutásba ketten haltak bele, köztük egy tehetséges fiatal sportoló. A korabeli sajtó nem verte nagy dobra a szovjet érintettséget, a párt félhetett a népharagtól.
A genomszerkesztés alkalmazásának lehetőségeiről és az európai szabályozásról három napos nemzetközi konferenciát szervezett a Magyar Tudományos Akadémia.
A világhírű történész szerint a jövő veszélyét nem a robotok lázadása jelenti, hanem az, hogy sosem lázadnak fel, ellenben az emberi zsarnokok eszközei lesznek.
A Néppárt jövője, személyes küzdelem Macron francia elnökkel és a magyar egészségügy helyzete – egyebek mellett ezekről beszélt Orbán a kötcsei piknik nevű rendezvényről kiszivárgott hírek szerint.
Az MSZP felszólította a kormányt, hogy részben oldja fel a Dél-Somogyban az őszi vadászati szezonra elrendelt teljes erdőlátogatási tilalmat, hogy az ott élők napközben elmehessenek gombát, erdei gyümölcsöket szedni megélhetésük érdekében.
A helybéliek számára ingyenesnek meghirdetett rendezvényre csak karszalaggal lehetett belépni, abból pedig nem járt mindenkinek. Pedig ötcsillagos ebédet és uzsonnát, ingyen sört és bort, sőt, 3+2 koncertet ígérték a vendégeknek.
A Párbeszéd azt javasolja, hogy tiltsanak ki mindenkit Magyarországról, aki letelepedési kötvénnyel érkezett. Egy korábbi összesítés szerint a programban összesen legalább 19 885 külföldi vett részt.
Holnap jön a vita, szerdán pedig a szavazás az Európai Parlamentben a Sargentini-jelentésről. A szocialisták ma tartanak elnökségi ülést, ahol arról döntenek, támogatják vagy sem a holland politikus nevéhez fűződő megállapításokat. Szakács László elnökhelyettes azt mondta az ATV Start című műsorában, hogy a tartalmat és a következményeket kell szét
Életének 75. évében elhunyt a Ferencváros labdarúgócsapatának egykori klasszis kapusa, az olimpiai ezüstérmes, VVK-győztes és KEK-döntős Géczi István, aki egész pályafutását a zöld-fehéreknél töltötte.
Pályafutása elismeréseként 1974-ben az FTC örökös bajnoka lett. Szerepelt világ- és Európa-bajnokságon, valamint olimpián is, utóbbin ezüstérmet ért el a válogatottal 1972-ben, Münchenben.
A stratégiai partnerség szintjére emelik a Magyarország és Vietnam közötti kapcsolatokat - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban tett hétfői sajtónyilatkozatában a Nguyen Phu Tronggal, a Vietnami Kommunista Párt főtitkárával folytatott tárgyalása után.
A Demokratikus Koalíció az Európai Bizottsághoz fordul, mert a párt szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy a "magyar kormány terroristákat, bűnözőket és kémeket engedett be az országba és az Európai Unió területére".