A kaposvári Sávház a Dunántúl legnagyobb lakóépülete, melynek 330 lakásában nagyjából ezer ember él - innen ugrott ki egy nő - az eddigi információk szerint vélhetően - öngyilkossági szándékkal.
Tizennyolcadszorra találkozik Orbán Viktor a jobboldali-konzervatív művészvilággal Kötcsén. Ezúttal "EP-tematikus" lesz a piknik, kicsivel szűkebb körben.
„Jó voltál, Petikém”, „jó voltál, Lacikám” – volt hallható a soroksári művházban az Ungár Péter-Böröcz László vita után. A fiatal kormánypárti és ellenzéki politikusok ugyan nem találtak közös nevezőre a vita során, de legalább leültek egy asztalhoz és értelmes eszmecserét lehetett hallgatni az aktuális közügyekről.
Lezárásokra kell számítani vasárnap a Wizz Air félmaraton futóverseny miatt Budapesten, változik egyes BKK-járatok menetrendje is. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint a Pázmány Péter sétányon már szombat...
Kihúzták az Ötöslottó 36. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A héten nem volt telitalálatos szelvény, jövő héten 1,715 milliárd forintért izgulhatnak majd a játékosok. Az Ötöslottó...
16 év óta először fordult elő, hogy augusztusban több mint félmillió vendég kereste fel a budapesti fürdőket. A Palatinus csaknem 9%-os, a Paskál több mint 10%-os bevétel-növekedést ért el a tavalyi évhez képest.
Öt és fél hónapig tartó kampányt indított a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, hogy bemutassa a szakdolgozói hivatást - elsősorban a pályaválasztás előtt álló fiataloknak. Balogh Zoltán, a szervezet elnöke ugyanakkor azt is fontosnak nevezte, hogy folytatni kell a szakdolgozói alapilletmény emelését.
George Lucas (74) annak idején perrel fenyegetőzve állíttatta le a világ egyik legszebb Star Wars képregényének folytatását, miután a hollywoodi mogul hírét vette az engedélye nélkül elkészült magyar füzeteknek.
A németeken múlik minden, mi kiállunk magunkért, de az elkövetkező időszakban dől el, hogy Angela Merkelnek mi az elgondolása az Európai Néppártról - az atv.hu-hoz a 18. zárt piknikről kiszivárgott információk szerint erről beszélt Kötcsén Orbán Viktor Brüsszel és az Európai Unió kapcsán a jövő évi EP-választási esélyeket elemezve.
Az emberek minőségi szolgáltatásokat kapnának, a vendéglátóhelyeknek, panzióknak, szállodáknak pedig könnyebb lenne megtartaniuk a vendéglátásban dolgozókat, és nem kellene évről évre küzdeniük a munkaerőhiánnyal.
Alaptalan rágalmaknak nevezte a Sargentini-jelentés megállapításait az Egyenes beszédben Deutsch Tamás, a Fidesz Európai Parlamenti képviselője. Az MSZP és az LMP továbbra sem tudja, hogy képviselői miként fognak szavazni. A politikai elemző szerint az ellenzék egy része nem is érti, hogy miről kell dönteni jövő héten.
Kihúzták az Ötöslottó 36. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A héten nem volt telitalálatos szelvény, jövő héten 1,715 milliárd forintért izgulhatnak majd a játékosok. Az Ötöslottó...
8500 km-t tett meg két fiatal pár Debrecenből indulva az Északi-sarkkörig eljutva két igazi Trabanttal. A fiatalok 3 éve kezdtek azon – először csak viccből – gondolkodni, hogy egy Helsinkiben élő barátjukat Trabival kiutazva meglátogatják. A terv azután változott, belekerült Svédország, majd Norvégia is.
Az iskolakezdésre sikerült átadni a forgalomnak Európa legforgalmasabb villamosvonalát, a budapesti 4-6-os vonalát. De a munkák után elképesztő állapotok maradtak a megállókban.