Az ellenzéki pártoktól a tehetségtelenségük elriasztotta a szavazókat a vasárnapi országgyűlési választáson, emellett a pártok nem értették meg, hogyan hatott az emberekre a migrációs válság – mondta Galló Béla politológus az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Magyarország, ahogy az utóbbi nyolc évben is tette, igyekszik realisztikus módon megközelíteni a nagy horderejű európai kérdéseket, beleértve az Európa jövőjéről folyó vitát, amelyben a magyar kormánynak "nagyon karakteres mondandója van", különösen a migrációról - mondta hétfőn a BBC rádiónak Kovács Zoltán.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) készen áll arra, hogy lefolytassa a kampányidőszakban felhasznált pénzek elszámolásának ellenőrzését - tudatta a szervezet közleményben hétfőn.
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Marek Kuchcinski alsóházi elnök gratulált a Fidesz választási eredményéhez, Konrad Szymanski külügyminiszter-helyettes pedig a közép-európai emancipációs törekvések eredményének minősítette a Fidesz győzelemét.
Nem számítottunk ilyen arányú győzelemre, örülünk az eredménynek - mondta a Fidesz-frakció szóvivője a parlamenti választás másnapján az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Négy infografikán mutatjuk be, hogy országosan, illetve en melyik párt mit nyert meg, hányan és melyik pártok tagjai közül ülhetnek ezután a Parlamentben, és melyik párt hány mandátumot szerzett országosan.
Andrej Babis ügyvezető cseh kormányfő, az ANO mozgalom elnöke hétfő délelőtt a Twitter-oldalán csehül és magyarul is gratulált Orbán Viktor miniszterelnöknek a Fidesz választási győzelméhez.
Valami furcsaság van a végleges részvételi adatokkal, a napközbeni jelentésekhez képest eltűnt egy csomó választó. Az NVI szóvivője segít megfejteni a különös jelenség okát.
Gyurcsány Ferenc – minden várakozásával ellentétben – nagyot bukott a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson, legalábbis abban az értelemben, hogy a DK, sok más ellenzéki párthoz hasonlóan, kormányváltást várt. Gyurcsány azért némi sikert elkönyvelhet: a DK-nak több képviselője lesz az új parlamentben, mint eddig: jelen állás szerint kilence
Megérkeztek az első külképviseleti urnák a Nemzeti Választási Irodához (NVI) hétfő reggel, az első két urna az amerikai kontinensről jött meg, ott ugyanis az időeltolódás miatt már szombaton megtörtént a szavazás az országgyűlési választáson.
Az ellenzéknek tovább kell keresnie azt a megoldást, amelyet ebben a választási rendszerben a Fidesz-KDNP szövetséggel szemben alkalmazni tudna - mondta az előzetes választási eredményre reagálva Kiszelly Zoltán politológus.
Az ellenzéki párt vezetője azt fogja javasolni, hogy az Együtt ebben a formában ne folytassa. Nem érez magában arra lelki erőt, hogy még négy évig „tekerje a bringát”. Elismeri a felelősségét, és nem akar másokra mutogatni.
A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint az előzetes letartóztatásban lévő győri férfi a tavalyi év elején megverte, kifosztotta és megerőszakolta cellatársát egy Győr-Moson-Sopron megyei büntetés-végrehajtási intézetben.
"Keserű a reggel, milliók ébredtek ma végtelen csalódással, hitetlenkedve" - írta Facebook-oldalán hétfő délelőtt a DK elnöke. A bejegyzésben arról ír, most milliók csalódottak, de fel kell állni, mert nincs más lehetőség:
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) gratulál Orbán Viktornak a "nagyon magas" választási részvételi arány mellett elért "nagyon jelentős" győzelméhez - mondta Horst Seehofer pártelnök, német szövetségi belügyminiszter hétfőn Münchenben.
Berlin, Párizs, Brüsszel, Ibiza és London kultikus klubjai fogadták el a Balaton Sound meghívását, hogy egy, a Balatonra épült új helyszínen mutatkozzanak be Európa legmenőbb vízparti fesztiválján. A techno és house szerelmesei most egy...
A Fidesz–KDNP elsöprő győzelmet aratott tegnap, így a korábbinál is erősebb felhatalmazással folytathatja a kormányzást. Közben az ellenzéki pártok vezetői közül többen is benyújtották a lemondásukat, és az azóta eltelt órákban el is kezdődött az egymásra mutogatás.
Nagy gazdaságpolitikai fordulat nem várható a választások után, ugyanakkor lesz teendője az új kormánynak. A legfontosabb kérdés, hogy mennyire lesz szigorú a 2019-es büdzsé.
A városligeti kutyavilágnak soha nem volt még jobb dolga, mint most, hiszen rövid időn belül megnyílik egyik legnagyobb kutyajátszótere a Hermina út és a Városligeti körút határán.