2018. április 7. szombat

ápr. 7
20:33
Javában dübörög a választási gépezet (Infostart)
Nyolc jelölt lépett vissza szombat délelőtt, a Nemzeti Választási Iroda szombat délutáni, 14.48-as adatai szerint 1547 jelölt indul a vasárnapi választáson.
ápr. 7
21:18
Az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjük nevével viccelve tartott flashmobot (HírTV)
Karácsonyfát állítottak a Kossuth téren.
ápr. 7
21:27
„A legmegbízhatóbb közvélemény-kutatás a választás” (ATV)
Április 5-én, A nap híre című műsorban Kunhalmi Ágnes volt az ötödik közéleti személyiség, aki ezen a héten Kovács László szállóigéjére utalt. Kerestük a 2002 áprilisa óta gyakran idézett mondat hiteles forrását, de nem találtuk. Felvilágosításért az MSZP akkori elnökéhez fordultunk, íme, a válasz: „Az urnazárás után körülvettek az újságírók, és ez
ápr. 7
21:39
Már több mint 80 ezer levélszavazatot dolgoztak fel (Blikk)
Nyolcvanegyezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel eddig a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a szavazási iratok 14,8 százaléka érvénytelen volt - közölte Pálffy Ilona, az NVI elnöke szombati, i sajtótájékoztatóján.
ápr. 7
21:39
Nem engedik be a Magyar Narancsot a Fidesz eredményvárójára (444.hu)
Nem mindenki fér be a Bálnába.
ápr. 7
21:41
Hét év után született ítélet a devizaügyben: milliókat nyert vissza a banktól a magyar férfi (Blikk)
Hét év után először egyedülálló ítélet született devizaügyben hazánkban. Biró István (60) 10 évvel ezelőtt vett svájcifrank-alapú hitelre egy 6 és fél millió forintos autót, ám szerződésében nem kötötték ki fizetési kötelezettségének pontos feltételeit.
ápr. 7
21:48
Az MSZP–Párbeszéd a miniszterelnök-jelöltje nevével viccelve tartott flashmobot (HírTV)
Karácsonyfát állítottak a Kossuth téren.
ápr. 7
21:51
Pál Feri atya: a magyar felnőttek fele kötődési zavarral él (Pénzcentrum)
A háborúhoz hasonló pusztítást végez a gyermekek személyes kapcsolataiban az okoseszközök használata - mondta Pál Ferenc római katolikus pap az InfoRádió Aréna című műsorában. A Pál Feri atyaként közismert mentálhigiénés szakember...
ápr. 7
22:03
Münsteri gázolás: Mentális problémákkal küzdő 48 éves férfi a merénylő (Ripost)
Belehajtott a tömegbe egy furgon szombaton a németországi Münster belvárosában. A helyi rendőrség szerint legkevesebb négyen meghaltak és több tucatnyian megsebesültek. Kiderült: a kisteherautót a német Jens R. vezette.
ápr. 7
22:09
Orbán koncertre ment a választás előtti estén (ATV)
A miniszterelnök Ákos koncerten hangolódik a vasárnapi megmérettetésre, a Művészetek Palotájába lányai is elkísérték.
ápr. 7
22:09
Eldőlt a választás: Alekosz és Böde Dani a Fideszre szavaz (444.hu)
Orbán egy zseni.
ápr. 7
22:24
Szavazásra buzdított a Közös Ország Mozgalom a demonstrációján (HírTV)
A szombat esti felvonuláson néhány százan vettek részt, a csoport a Városligetből a Szabadság térre vonult.
ápr. 7
22:26
Guy Verhofstadt: Egész Európa önökre figyel (HírTV)
Sorsdöntőnek nevezte a vasárnapi magyar országgyűlési választást a volt belga miniszterelnök.
ápr. 7
22:45
Orbán Ráhel és a kapatos kukás is felbukkant a kampány utolsó napján (444.hu)
A híres miniszterelnöki Facebook-oldal a legjobb formáját hozta.
ápr. 7
23:06
Orbán Viktor is megnézte az Ákos 50 koncertet (Ripost)
A választás előtti estén a miniszterelnök ellátogatott Ákos születésnapi koncertjére, a Művészetek Palotájába.
ápr. 7
23:51
Veresegyház polgármestere elhatárolódik Tuzson Bence telefonos kampányától (444.hu)
A legrégebben hivatalban lévő polgármester nem tudta, hogy mire akarják felhasználni a népszerűségét.

Keresés