2018. április 20. péntek

ápr. 20
10:03
A választások után majd két héttel már nyitna az LMP az új pólus pártjai felé (444.hu)
Juhász Péter, az Együtt elnöke még tavaly ősszel próbálta szövetségbe kovácsolni az LMP-t, a Momentumot és saját pártját. Szél az Indexnek adott interjújában elutasította a parlamenti bojkott ötletét.
ápr. 20
10:12
Megszűnhet az OBH, igazságügyi miniszter lehet Gulyás (HírTV)
Az újabb kétharmad után az igazságszolgáltatás átszervezésére készülhet a Fidesz.
ápr. 20
10:21
Elfogták a fehérvári lövöldözőt (Alternatív Energia)
Lakásán légpuskát, céltávcsövet és lőszereket találtak.
ápr. 20
10:21
Végigsírta a mentést ez a mozgólépcsőbe szorult budapesti kutya - Fotó (Ripost)
Szörnyű nyüszítésre lettek figyelmesek az utasok a budapesti Corvin-negyed aluljárójának mozgólépcsőjénél, beszorult ugyanis egy kutya.
ápr. 20
10:23
225 ezer két pálinkáért - Kattant a bilincs a túlszámlázókon (Alternatív Energia)
A szórakozóhelyet egyszer már bezárták.
ápr. 20
10:24
Ellenzéki koalícióra számít a szakértő (HírTV)
Puncskocka, vagyis vegyes koalíció jöhet létre az ellenzéki oldalon a május elején megalakuló új Országgyűlésben.
ápr. 20
10:33
Így érkezett meg Gyárfás Tamás a bíróságra - képek (ATV)
Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó érkezik tárgyalására, a Budai Központi Kerületi Bíróságra.
ápr. 20
10:42
Az átláthatóság fontosságáról szónokolt Orbán a közrádióban (HírTV)
A miniszterelnök egy interjúban kommentálta a Figyelő Soros-listáját.
ápr. 20
10:51
Bejelentette: ezt tervezi a magyar nőkkel Orbán Viktor (Blikk)
A Miniszterelnökség átalakítását tervezi az új kormányban Orbán Viktor miniszterelnök, aki azt is bejelentette pénteken a Kossuth rádióban, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter marad a gazdasági kabinet vezetőjeként a költségvetés felelőse. A műsorban beszélt arról is, milyen tervei vannak a magyar nőkkel.
ápr. 20
10:54
Újabb részletek Liptai Claudiáék esküvőjéről (Alternatív Energia)
Gyerekei is fontos szerepet kapnak a nagy napon.
ápr. 20
10:54
Megszűnhet az OBH, igazságügyi miniszter lehet Gulyás (HírTV)
Az újabb kétharmad után az igazságszolgáltatás átszervezésére készülhet a Fidesz.
ápr. 20
10:56
Ma dől el Gyárfás sorsa (HírTV)
Tegnap megszüntette a rendőrség az őrizetbe vételét.
ápr. 20
11:09
Orbán meg akar állapodni a magyar nőkkel (Menedzsment Fórum)
Kellenek a gyerekek.
ápr. 20
11:09
Semjén elmondta, elmenne-e a Spinozába (ATV)
Türelmes, az ellentétes vélemények meghallgatására nyitott kormányzást szorgalmazott a Heteknek adott interjújában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
ápr. 20
11:09
„Azért tüntetünk, hogy a Fidesz ne érezhesse azt: szabad a pálya, bármit megtehetnek” (444.hu)
Nemhogy tüntetést nem szervezett, tüntetni sem volt még soha az egyetemista, akinek Facebook-posztjából hatalmas demonstráció nőtt ki. Most szombaton jön a folytatás, a cél pedig a szervezők szerint, hogy mozgalom nőjön ki belőle.
ápr. 20
11:21
Lázár nem kíván szerepet vállalni Orbán következő kormányában (444.hu)
Inkább visszatér a választókerületébe.
ápr. 20
11:27
Lázár János bejelentése: nem lesz többé miniszter – Üzent az utódjának is (Blikk)
Lázár János bejelentette: befejezte munkáját a Miniszterelnökség élén. Ezt a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek adott interjújában mondta el.
ápr. 20
11:27
Hivatalos! Tiborcz korábbi üzlettársa szerezte meg a Kolosy téri piacot (Alternatív Energia)
A volt Elios-tulajdonrészes szakmai szempontok szerint nyert.
ápr. 20
11:27
Munkanapnak megfelelően közlekedik szombaton a 3-as metró (ATV)
A 3-as metró a hétköznapi, a közösségi közlekedés többi járata a tanszünetben, pénteken érvényes menetrend szerint közlekedik szombaton a munkanap-áthelyezés miatt.
ápr. 20
11:29
Látványosan keresnek táplálékot a kanalas récék (videó) (Alternatív Energia)
Násztáncnak tűnik, ahogy körbe-körbe úszkálnak.
ápr. 20
11:29
Lázár: Befejeztem (ATV)
A miniszter távozik, szerinte a kormányon kívül is van élet. A továbbiakban a választóival akar találkozni, őket akarja meghallgatni. Büszke arra a munkára, amit a Miniszterelnökségen végzett.
ápr. 20
11:31
Fenyő-gyilkosság: Gyárfásról dönt a bíróság (Alternatív Energia)
A Fővárosi Főügyészség házi őrizet elrendelését indítványozta.
ápr. 20
11:33
Megszólalt Lázár János, elmondta a részleteket Orbán Viktor bejelentése után (Infostart)
Nem vállalja tovább a miniszteri munkát Lázár János, nem akar kormánytag sem lenni, inkább visszatér a hódmezővásárhelyi választókerületbe.
ápr. 20
11:33
Elpusztult egy messzehordó ágyú (Alternatív Energia)
A Nagy Háború egyik csodafegyvere volt. Három ilyennel lőtték Párizst. Nem világos, hogy ellenséges csapás pusztította el, vagy magától felrobbant.
ápr. 20
11:35
Lázár beismerte: nem lesz miniszter (Alternatív Energia)
ápr. 20
11:45
Lázár nem akar Orbán következő kormányában benne lenni (Menedzsment Fórum)
Lázár János péntek reggel a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek adott interjút, melyben világossá tette: a jövőben nem szeretne kormányzati tisztséget vállalni.
ápr. 20
11:45
„Szépen elfeküdt"” – Videóra vették Hadházy és Sallai bunyóját (Blikk)
Sallai szerint „riasztó fellépéssel” ment oda Hadházyhoz.
ápr. 20
12:00
Kiszáll Lázár, nem lesz többet miniszter (HírTV)
Visszatér a választókerületébe. Orbán Viktorral hétfőn tárgyal a részletekről.
ápr. 20
12:18
Megvan Molnár Gyula utódja? (HírTV)
Tóth Bertalan eddigi frakcióvezető lehet az MSZP elnöke.
ápr. 20
12:27
Orbán Viktor: Sorosék rossz lóra tettek, bukóban vannak (Ripost)
Soros György pénzügyi spekuláns körei rossz lóra tettek, és most éppen bukóban vannak - kommentálta a parlamenti választás eredményét Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
ápr. 20
12:29
Csodákra képesek a magyar szervátültető szakemberek (Ripost)
Világszínvonalú sikereket ért el a magyar egészségügy a szervátültetések terén. Márciusban sikeresen elvégezték az első hazai, gyermeken végrehajtott tüdőátültetést. A beavatkozás az Országos Onkológiai Intézet (OOI) és a Semmelweis Egyetem közös sikere. Ugyanakkor az elmúlt félévben több kiemelkedő operáció is történt, valamint sikeresen zárult az
ápr. 20
12:31
Brutális számlát kaptak a belvárosban, elképesztő ár két felesért (Ripost)
Az V. kerületi szórakozóhelyen csak a turisták pénzére utaztak, ezért volt, hogy több mint 100 ezer forintért adtak egyetlen pohár pálinkát.
ápr. 20
12:33
Gyárfás sorsáról dönt ma a bíróság (Alternatív Energia)
A Fővárosi Főügyészség házi őrizet elrendelését indítványozta.
ápr. 20
12:35
Salzburgi vonatbaleset: 54 sérült (Alternatív Energia)
Pályaudvaron ütköztek a szerelvények.
ápr. 20
12:37
Majtényi: Nem elég kisétálni a Kossuth térre (Alternatív Energia)
Az OSI elkötözése „meglehetősen rossz üzenet”, jól érzékelteti, milyen állapotok uralkodnak.
ápr. 20
12:40
Gyanúsított a volt főügyész a Gyárfás-ügyben (ATV)
Gyanúsított lett az a főügyész, akinek Gyárfás Tamás októberben átadta a hangfelvételek leiratát, ám ő mégsem lépett - közölték a hatóságok.
ápr. 20
12:48
Milliárdok mennek el rombolásra és tervezésre (HírTV)
2,3 milliárdba kerül a Nemzeti Korcsolyázó Központ bontása, illetve az új komplexum megtervezése.
ápr. 20
12:57
Czeglédy Csaba újabb nagy veszteséget könyvelhet el (Infostart)
A július 5-ig érvényes és meghosszabbítható előzetes letartóztatása miatt az adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba elvesztheti szombathelyi önkormányzati képviselői mandátumát.
ápr. 20
13:00
Három településtől megvonná az állami támogatást az ÁSZ (ATV)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Veresegyház városa, valamint Mátraverebély és Kiscsécs községek esetében kezdeményezi az állami támogatások felfüggesztését különböző szabálytalanságok miatt.
ápr. 20
13:00
Gyárfást kiengedték, de nyomkövetőt kap (HírTV)
Az intézkedés egy hónapra szól.
ápr. 20
13:06
Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Gyárfás Tamás ellen (ATV)
Nyomkövetővel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság pénteken a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében felbujtóként meggyanúsított Gyárfás Tamás ellen - közölte Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője.
ápr. 20
13:30
DK: a Fidesz meg akarja szállni a bíróságokat (ATV)
A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz úgy akarja "megszállni" a bíróságokat, hogy megszünteti az Országos Bírósági Hivatalt (OBH).
ápr. 20
13:30
Hihetetlen, mit terveznek Budapesten, tömegeket érint (Ripost)
Alaposan megváltozhat a tömegközlekedés a fővárosban, ha valóra válnak ezek az elképzelések.
ápr. 20
13:32
Tovább bonyolódik az ügy,ez derült ki a Fertő tóban talált holttestről (Ripost)
A Fertő tóban talált holttest kiléte még mindig rejtély, de azt már lehet tudni, hogy nem VV Fanni és nem is N.-né K. Judit került elő.
ápr. 20
13:48
Megkezdődött a szavazás Lázár Jánosról (ATV)
Ön szerint miért nem lesz miniszter a következő kormányban Lázár János?
ápr. 20
13:51
Átalakítják a Kolosy téri piacot (Infostart)
Külső üzemeltetőre bízza a Kolosy téri piacot az óbudai önkormányzat. Az új funkciót kapó létesítmény várhatóan az év második felében nyílik meg.
ápr. 20
14:00
Never forget: Lázár János, a nagy nevettető legnagyobb alakításai (444.hu)
Bécs félelmetes, az EU-ból ki kellene lépni, Csányi uzsorás, aki pedig szegény, az annyit is ér – válogatással búcsúzunk az egyetlen kormánytagtól, aki még válaszolt kérdésekre.
ápr. 20
14:06
Tovább nőtt a magyarok fizetése: ezekben a foglalkozásokban viszik haza a legtöbbet (Pénzcentrum)
2018 februárjában 306 500 forint volt az átlagkereset, ez 11,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A legtöbbet átlagban a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban dolgozók viszik haza, míg legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás...
ápr. 20
14:12
A "tej élet, erő, egészség” - Vagy mégsem? (Alternatív Energia)
Egyre többet hallani, hogy a tejtermékek rossz hatással is lehetnek a szervezetre.
ápr. 20
14:14
Félrelépett a Pál utcai fiúk sztárja (Alternatív Energia)
A Bokát alakító színész leesett egy farakásról, az április 23-i előadás elmarad.

Keresés