Kihúzták az Ötöslottó 15. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jövő héten 890 millió forintért izgulhatnak a játékosok. Az Ötöslottó...
Tata – Egyszerre két nemzetközi crossfitversenyre is készül Szíjártó Jenő (33), a WODOM Sportegyesület elnöke, aki amellett, hogy edző, hivatásos katonaként is dolgozik. Bár a Magyar Honvédség tatai helyőrségének századkiképző altisztjeként is rengeteg a feladata, teljes erőbedobással készül a megméretésekre, ahol egyedüli magyarként indul.
A 444 a kormányellenes tüntetésen telefonon érte el Szél Bernadettet, aki megerősítette, hogy elnöki határozatot nyújtott be az elnökségnek és kezdeményezte Sallai Róbert Benedek lemondatását.
Néhány nap alatt 70 hurkot találtak a szakemberek, amelyeket orvvadászok tettek ki Vas megyében. A hurokkal megfogott vadak sokszor napokon át tartó, kegyetlen szenvedéssel járó haláltusát követően pusztulnak csak el. További részletek a videóban.
A Nemzeti Választási Iroda adatai a különböző választókerületekben született eredményekről, 100 százalékos feldolgozottság után. Budapesti választókörzetek. Kelet-magyarországi megyék
A Nemzeti Választási Iroda adatai a különböző választókerületekben született eredményekről, 100 százalékos feldolgozottság után. Nyugat-magyarországi megyék
„(...) szeretném jelezni, hogy mi is itt Dublinban megtettük, amit megkövetelt a haza. Az elvárásokat túlszárnyaló létszámmal egy nagyon pozitív és eredményes találkozón vagyunk túl ezen a napfényes dublini napon” - írta Nóra a kép mellé az ír fővárosból.
Közeledik a feldolgozottság a száz százalékoshoz az országgyűlési választáson, de a legszorosabb körzetekben sem fordult a sorrend. Ez a 10 legélesebb párharc: