Nincsenek túl jó állapotban a magyarok fogai: egy kutatás szerint a 45 év feletti lakosság 64%-a nem rendelkezik egy természetes foggal sem. Ez is jól mutatja, mennyire le vagyunk maradva fogápolás terén, pedig egy kis odafigyeléssel könnyen megelőzhetnénk a bajt. Ráadásul a nem megfelelően ápolt fogak az egész szervezetünkre kihatnak.
– Kormánypárti politikus szeretne lenni a választások után Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, aki még nem tudja megmondani, hogy milyen összetételű kormány várható – derült ki a politikus Indexnek adott interjújában.
Újabb ügyet vizsgálnak a pénzügyi nyomozók a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba tevékenységével kapcsolatban, a szocialista politikus cége ugyanis kölcsönöket nyújtott a ZTE labdarúgócsapatának, ami kimerítheti a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett gyanúját - írja a pénteki Magyar Idők.
Vállalhatatlan stílusban beszélt egy hétéves kisfiúval, majd egy pofont is lekevert neki a doktornő egy csepeli rendelőben – írja a Bors. Úgy tudni, hogy az egyik orvos bántotta a fülfájással küszködő kisfiút, akit a családja vitt el a vizsgálatra.
Nem állapodtak meg visszaléptetésekről éjszakai tárgyalásukon az Együtt és az MSZP-Párbeszéd képviselői, de néhány egyéni választókerületben biztosan megegyeznek - vélekedett Szigetvári Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Magyarország időt nyert, az EU-csúcson elnapolták a kötelező kvóták ügyét - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán péntek reggel közzétett videóban.
Görbicz Anita a decemberi világbajnokság után jelentette be visszavonulását a nemzeti csapattól. A szurkolók és a szövetség pedig a Hollandia elleni hazai Eb-selejtezőn búcsúztatták „Görbét”. A miniszterelnök így búcsúzott a magyar női kézilabda ikonikus játékosától:
Oláh Lajos hozhatná a budapesti 5-ös választókerületet, de a balos jelöltek egymást lövik, a Jobbik nem tágít, és bekavarhat a surranópályán induló Bokros Lajos is. Ennek nyertese Bajkai István, Orbán évtizedes ismerőse lehet.
Nem árt a melegebb éghajlatról hazaérkező vonuló madaraknak, például gólyáinknak a márciusi nagy hideg, de vannak, akik visszafordulnak- hangsúlyozta az InfoRádiónak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.
Felfújható csúszdákon keresztül kellett kimenteni az utasokat egy hajnalban induló repülőgépről. Az akció során egy ember súlyos fejsérülést szenvedett – értesült az mno.hu repülőtéri forrásokból.
Az idén januárban csaknem ugyanannyi gyermek született Magyarországon, mint tavaly az év első hónapjában, a halálozások száma viszont jelentősen csökkent, így a népességfogyás feleakkora volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Felfújható csúszdákon keresztül kellett kimenteni az utasokat egy hajnalban induló repülőgépről. Az akció során egy ember súlyos fejsérülést szenvedett – értesült a Magyar Nemzet repülőtéri forrásokból.
Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő havi 2,5 millió forint jövedelemhez jut az MKB nyugdíj-, valamint az egészség- és önsegélyező pénztárak elnökeként. Ezt az összeget évi 3 millió forint költségtérítéssel is kiegészítheti - írja a 24.hu.
Felfüggesztette az Összefogás Párt képviselőjelöltje ellen előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete és más bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást a Nyíregyházi Törvényszék - közölte a bíróság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel. A végzés nem jogerős.
Gréczy Zsolt élő adásban üzent Hadházy Ákosnak a visszaléptetésekről. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke erre úgy reagált az ATV Start műsorában, hogy a kampány utolsó heteiben nem erre kellene használni a médiafelületeket, hogy egymásnak üzengessenek. Ebben a pár napban még sok mindennel lehetne a kormányt szembesíteni, közölte.
108 éves olajgyári kéményt robbantottak fel Győrben pénteken 11 órakor, emiatt fél 10 és dél között el kell hagyniuk az otthonukat azoknak, akik az ipari létesítmény 70 méteres körzetében élnek.
Több mint 40 vonatjáratot töröltek, négy főutat, nyolc megyei utat és egy autópálya-szakaszt is lezártak pénteken Románia déli részén, ahol a csütörtök délután óta hullott kiadós mennyiségű hóból torlaszokat emel az erős szél.
Az Országos Választási Bizottság egyik legutóbbi állásfoglalása szerint, ha egy párt listája mögül – például a visszaléptetések okán – eltűnik a törvényben megszabott minimális jelölt, törölni kell a pártlistát. Az azonban nem fordulhat elő, hogy az erről szóló határozat már csak a töredékszavazatok elosztása után lépjen jogerőre – mondta az InfoRá