A DK elnöke részeg volt tegnap, amikor az LMP-vel és az MSZP-vel tárgyalt az ellenzéki pártok együttműködéséről. Ezt tanúsították LMP-s politikusok, felelősségük teljes tudatában.
A Kétfarkú Kutya Párt aktivistái „szappanbelopó” tolvajokként lepték meg a Péterfy Sándor utcai kórház betegeit, mivel a kórház mosdóiban hiánycikk a szappan.
Az oktatási hivatal legutóbbi kutatása szerint összesen 82 ezer gyermeket, a közoktatásban tanulók 11 százaékát veszélyezteti, hogy idő előtt kiesik az iskolából.
A januárra elbizonytalanodott szavazói többségét a kormánypártnak mostanra sikerült visszanyernie – ezt mérte a HVG számára március elején a Medián. A tíz nappal ezelőtti pillanatfelvétel szerint hatszázezer ember akar szavazni, de nem árulja el, van-e már pártja.
A Magyar Honvédség is beszállt a szokatlan tavaszi hideg és havazás miatti mentésbe, a vonatok az ország egész területén járnak, BAZ megyében vannak még teljesen járhatatlan utak - írja a szélsőséges időjárás hatásairól szóló...
Március 24-én, szombaton felsővezeték-karbantartást végeznek en, a Nyugati pályaudvaron, emiatt több vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul – tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.
Húsvét vasárnap a Duna tévében mutatják be azt a lenyűgöző természetfilmet, amelyet Magyarország egyik legszebb természeti kincséről, a Balaton vadvilágáról készítettek.
Személyautó és teherautó ütközött össze a 61-es főúton Cece térségében hétfő reggel negyed nyolckor. A baleset helyszínén félpályás útlezárással kell számolni.
Gyurcsány Ferenc nagy bejelentést tett március 15-én arról, hogy tárgyalni akar az összes ellenzéki párttal, beleértve a Jobbikot is. A tárgyalás időpontját vasárnapra tűzte ki. A Jobbik nem ment el, az LMP és az MSZP viszont igen. Azonban a DK irodájában zajló találkozónak elég fura vége lett.
Vizsgálatot indít az Egészségügyi Világszervezet (WHO), miután megdöbbentette a szakértőket az a friss kutatási eredmény, amely a nagy világmárkák 250 megvizsgált ásványvizének döntő többségében mikroműanyagot talált. Akadt olyan nagy márka, amelynek literében 10 390 nem kívánatos műanyagdarabkát számoltak össze... Mint kiderült, a gyártási folyama
Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók 2018. március 19-én kérhetik utoljára a szja-bevallás tervezet postázását levélben, sms-ben vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, telefonon, valamint az ügyfélszolgálatokon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Demszky Gábor, egykori főpolgármestere ma is aktívan részt vesz a közéleti témák megvitatásában a Facebookon. Így tett a vasárnapi ellenzéki találkozó kapcsán is.
A sokak által csak viccpártnak tartott – ennek ellenére a választásra országos listát álltani képes – MKKP, azaz Magyar Kétfarkú Kutya Párt néhány aktivistája a tőlük megszokott stílusban egy korántsem vicces dologra hívta fel a figyelmet legutóbbi akciójával.
Egy polgármesternek a városáért kell dolgoznia, nem pedig a városa felhasználásával kell miniszterelnöki ambíciókat megvalósítania – többek között ezt üzente Lázár János Facebook-oldalán egy élő videóban Hódmezővásárhely polgármesterének, Márki-Zay Péternek.
„Ha Hódmezővásárhelyt háborúskodásba taszítja a polgármester, akkor nem a Fidesz fog az ország számára Trianont jelenteni, hanem Hódmezővásárhely számára fog Márki-Zay Péter Trianont jelenteni.” Ezt Lázár János mondta sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy kár háborúzni Orbán Viktorral, vagy a Fidesszel.
Átmenetileg még télies útviszonyokra – havas, latyakos szakaszokra – lehet számítani a gyorsforgalmi utak közül az M43-as, az M5-ös és az M6-os autópálya egyes szakaszain, valamint a Nagykanizsa–Nyíregyháza vonaltól délre a főbb és alsóbbrendű utakon hétfő reggel – közölte az Útinform a honlapján.
„Nem pszichiáter vagyok, hogy ezeket az embereket a problémáikkal kezelni tudjam, nekem más a foglalkozásom” - reagált a fideszes képviselők támadásaira Ahmed H. védője.
A miniszter még akkor is csak összevissza beszélt, amikor Bayer Zsolt az 1300 milliárdos csalásról kérdezett alá. Kósa Lajos nem adott választ semmi lényegire, inkább olyasmiket cáfolt, amiket senki sem állított.
Több mint fél kiló marihuánát talált a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség kutyavezetője egy 36 éves férfinál, aki egy busz utasaként próbált belépni az országba.
Az LMP képviselőjelöltje azt sérelmezte, hogy a vasárnapi ellenzéki egyeztetésen Gyurcsányék csak pogácsával kínálták meg, pedig szerinte, ha részegen fogadja az ember a barátait otthonába, „az a minimum, hogy őket is megkínálja viszkivel.” A Demokratikus Koalíció elnöke most jogi úton vár elégtételt az elhangzottakért.
Tíz nappal a határidő előtt megépült a hódmezővásárhelyi elkerülő út, ezért még a héten átadják a forgalomnak – jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselő-jelöltje. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arra figyelmeztette Márki-Zay Pétert, Hódmezővásárhely ellenzéki polgármesterét, hogy nem érdemes háborúznia Orbán Viktorra
Gyurcsány Ferenc, a Dk elnöke és Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke jogi elégtételt vesz az LMP-s Vágó Gáboron, aki vendéglátóit ittasnak nevezte a vasárnapi, Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett ellenzéki találkozó után.
Magyarország fejlődik, ezt még a vak is látja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Tiszaújvárosban, a Mol-csoport és a japán JSR Corporation szintetikus gumit gyártó üzemének ünnepélyes avatásán, hozzátéve, hogy Magyarország azért fejlődik, mert biztonságos.
Valamennyi belvízvédelmi szakaszon készültség van érvényben Békés megyében, az elöntött terület nagysága meghaladja a 11 ezer hektárt - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) hétfőn az MTI-t.
A Századvég Alapítvány szerint a kormánypártok szavazótábora aktivizálódott. Nem változott a Fidesz-KDNP támogatottsága – véli a Nézőpont Intézet. A Publicus Intézet felmérése alapján nőtt a Fidesz támogatottsága. A januárra elbizonytalanodott szavazói többségét a kormánypártnak sikerült visszanyernie – jelentette ki a Medián.
Magyarország fejlődik, ezt még a vak is látja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Tiszaújvárosban, a Mol-csoport és a japán JSR Corporation szintetikus gumit gyártó üzemének ünnepélyes avatásán, hozzátéve, hogy Magyarország azért fejlődik, mert biztonságos.