Károk nélkül teleltek át a vetések, a gabonaárak pedig közelítenek a termelők által elvárt szinthez - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségnek elnöke a Világgazdaságnak.
A magyar autósok több mint fele március második felére időzíti a téli gumi nyárira való cseréjét, bízva abban, hogy hőmérséklet akkora már tartósan meghaladja a 7°C fokot. Az utakon autózók ötöde még mindig nem tudja, hogy ha a futófelület mintázat mélysége kevesebb, mint 3 mm, akkor az már egyáltalán nem biztonságos.
A Hír TV kapott ezúttal a Kormányinfón, Lázár János szokásos, csütörtöki sajtótájékoztatóján fenyegetésnek is beillő vicces megjegyzést, aztán kisebb csörte lett belőle.
Egyre több nemzet választópolgárai felfedezték az illegális migrációval járó veszélyeket, problémákat - mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken reggel Kovács Zoltán.
Szabadon engedték azt a férfit, akit szeméremsértő viselkedéssel vádolt meg egy nő. Valószínűleg ez az ember molesztálja évek óta a fővárosban a 4-6-os villamoson utazó nőket, de egyetlen vallomás nem volt elég ahhoz, hogy továbbra is fogva tartsák.
Terrorizmus finanszírozása miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatásukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
Teljes terjedelmében ég egy körülbelül ezerötszáz négyzetméter alapterületű, zöldségek és szekrényelemek tárolására használt raktárépület, amely péntek reggel gyulladt ki Makó határában, az Ugar utca egyik ipartelepén – írta honlapján a katasztrófavédelem.
A főzés leggyakrabban a nőkre marad. Ám ez a teendő a legtöbb nő számára nem teher, hanem élmény. De miért több a híres férfi séf és férfi tévés szakács? A főzős műsorok, az életmódcsatornák a nők kedvencei. Nőnek lenni jó? Ezek voltak egy friss kutatás témái.
Újra és újra próbálkoznak a régi trükkel a magukat a Csatornázási Művek munkatársainak kiadó csalók. Többnyire ünnepek előtt szaporodnak meg az ilyen jellegű bejelentések.
Elrendelte a nyomozást a rendőrség az MSZP orosházi országgyűlési képviselőjelöltje által tett feljelentés ügyében - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken közleményben az MTI-t.
Elrendelte a nyomozást a rendőrség az MSZP orosházi országgyűlési képviselőjelöltje által tett feljelentés ügyében - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken közleményben.
Lehet, hogy most azt monják majd, ez túlzás, de ez tényleg fontos. Akinek fertőződött meg már hozzátartozója vírusos agyvelőgyulladással, az tudja... Tényleg veszélyes: van kullancs, amely hordozza a gyógyíthatatlan vírusos agyvelőgyulladás kórokozóját, és majdnem minden második kullancsban benne van a Lyme-kór kórokozója is. És a szezon hamarosan
Mintegy 40 százalékkal emelkedik a felsőoktatási szociális ösztöndíjakra fordítható keret szeptembertől - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a Heteknek adott interjújában beszélt a hódmezővásárhelyi vereségről, mekkora szerepe volt benne az Elios-botránynak, az ellenzéki koordináció sikerességéről és az MSZP esetleges kieséséről, valamint a migráció kampányban betöltött szerepéről. A Hetek cikke.
A haza, illetve a nemzeti függetlenség melletti kiállás a Civil Összefogás Fórum (CÖF) által március 15-re szervezett Békemenet legfőbb üzenete – jelentette ki Csizmadia László, a CÖF alapítója a Békemenet beharangozó sajtótájékoztatóján pénteken en.
A haza mellett akarunk kiállni, a szuverenitásunk, a függetlenségünk mellett – mondta Csizmadia László március 15-re szervezett Békemenetről tartott sajtótájékoztatón.
A Financial Times (FT) című brit üzleti napilap cikkében arról számolt be, hogy Theresa May brit kormányfő beutazza Európát, hogy szoros kapcsolatokat alakítson ki az egyes országokkal a Brexit utáni időszakra.
"Nem szeretnék, ha újra eljönne az az idő, amikor az életben maradásnak az iszlám hit felvétele lenne a feltétele," mondta a beharangozó sajtótájékoztatón Bayer Zsolt.
Svédországba jár vadászni Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A Magyar Nemzet értesülése szerint 2012 óta évente elmegy rénszarvast lőni a KDNP-s politikus, akit nem egyszer elkísért a Földművelésügyi Minisztérium egy korábbi főosztályvezetője is.
A főpolgármester tegnap azt mondta, írásban kérte ki Varga Mihályéktól a Budapest Szíve Programmal kapcsolatos jelentést, amit nyilvánosságra is hoznának, ha megkapnak.
Hárommilliárd forintból építenek geotermális erőművet Mosonmagyaróvár dél-nyugati részében. A beruházásra a kormány zászlóshajóként tekint, ezért támogatja 2,1 milliárd forinttal - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken az erőmű alapkőletételén.