Felmentették Hódmezővásárhely címzetes főjegyzőjét, Korsós Ágnest - ezt maga az érintett közölte csütörtökön. Márki-Zay Péter szerint közös egyetértésben született a döntés.
A választási eljárásról szóló törvény nem teszi lehetővé a választási irodák számára, hogy ellenőrizzék, valóban a választópolgárok aláírása szerepel-e az ajánlóíveken - közölte Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
A magyar gazdaság tartósan jó teljesítménye teszi lehetővé, hogy a költségvetés 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt juttasson a nyugdíjasoknak, illetve 12 ezer forint rezsikompenzációt nyújtson a háztartásoknak – jelentette ki Novák Katalin az M1 csütörtöki műsorában.
Elsősorban a tudományos területen szerzett ismertségnek köszönhető, hogy a szakmai rangsorban, nemzetközi szinten a legjobb 200 közé került a Semmelweis Egyetem orvos- és gyógyszerész képzése – jelentette ki az intézmény oktatási rektorhelyettese az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Miközben Angyalföldön az edzőkérdés jelent izgalmat, kiderült, hogy Mészöly Kálmán rosszullétét infarktus okozta, ám a Vasas legendája erős, és a lelkét az is erősítheti, hogy Pro Urbe-díjra jelölnék - írja a Nemzeti Sport Online.
A repülési naplókból pontosan kiderül, hogy fontos parlamenti ülések helyett is inkább a milliókba kerülő luxushobbit választotta a képviselő. Szórta a pénzt két kézzel.
A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a választási szerveket, hogy egyenként vizsgálják meg az összes, választási ajánlószelvényen szereplő aláírás hitelességét.
Új bizonyítékokat sikerült felderíteni arra vonatkozóan, hogy a Quaestor vezetői hogyan, milyen módszerek alapján hozták a pénzügyi döntéseket- közölte csütörtökön a fővárosi főügyész.
Áder János köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök kitüntetésben részesítette a téli olimpián pontot és érmet szerzett sportolókat.
Letaszította a trónról az évek óta vezető társadalombiztosítási ügyintéző képzést a bérügyintéző OKJ – derül ki a Perfekt Zrt. OKJ-s Képzések Toplistájából. Az éves felmérés szerint továbbra is a pénzügyi képzések uralják a legnépszerűbbek mezőnyét, de sokan jelentkeztek 2017-ben sportedzőnek és targoncavezetőnek is.
Néhány hét szükséges ahhoz, hogy a posta kiküldje az Erzsébet-utalványokat az érintetteknek, így várhatóan április közepéig mindenki megkapja a juttatást – közölte M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Vannak, akik szerint az akadályok azért vannak, hogy átugorjuk őket, akik azt mondják, hogy ide nekem az oroszlánt is! Az olimpia eszméje róluk szól, Önökről szól. Gyorsabban, magasabbra, erősebben! Nekünk magyaroknak a győzelmet és a sikert sosem adják ingyen. Kell hozzá hit, bátorság és akarat. Ez a magyar virtus, amit Önöknek köszönhetően újra m
Újabb bizonyítékokat tártak fel a Quaestor-ügyben a cégvezetők pénzügyi döntéseiről: ezek szerint a cégcsoport korábbi vezetői – köztük az alapügy vádlottjai – a befektetők pénzének a megtérülését nem az üzleti tervek szerint végzett gazdasági tevékenység eredményétől, hanem részben természetfeletti erők beavatkozásától, így például hindu tűzszerta
Felmentette Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. volt vezetőjét és egy társát, két embert azonban 2-2 év, 4 évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Kaposvári Törvényszék új eljárásban első fokon, nem jogerősen az úgynevezett MVM-perben csütörtökön.
Felmentette Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. volt vezetőjét és egy társát, két embert azonban 2-2 év, 4 évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Kaposvári Törvényszék új eljárásban első fokon, nem jogerősen az úgynevezett MVM-perben csütörtökön.
A bíróság 135 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka edző-férjét, eltiltotta őt a további jogsértéstől, és magánlevélben kell bocsánatot kérnie egykori kollégájától.
Sebastian Kurz osztrák kancellár visszafogottan reagált arra a videofilmre, amelyet Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bécsi útján szerzett tapasztalatairól tett fel szerdára virradóra a Facebook közösségi oldalra.
Egy palesztin fogorvos alapítványának adott el egy jelentős ingatlant az újbudai önkormányzat Molnár Gyula MSZP-elnök és dél-budai képviselőjelölt polgármestersége idején, hogy minaretet építhessenek a XI. kerületben.
Kiterjedt embercsempész-hálózatra csaptak le szerda hajnalban a román hatóságok Temes és Arad megyében. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) az akció lebonyolítására közös nyomozócsoportot hozott létre a németországi bűnüldöző szervekkel.
Az alapügytől korábban elkülönített, pénzmosás bűntette miatt jelenleg még nyomozati szakban folyamatban lévő bűnügyben új bizonyítékokat sikerült felderíteni arra vonatkozóan, hogy a vállalat vezetői hogyan, milyen módszerek alapján hozták a pénzügyi döntéseket - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.