Az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje szembemegy gyökereivel, értékválságot jelent, hogy bele törölné a lábát az alaptörvénybe – erről testvére beszélt az Echo Tv-ben. Elárulta azt is: ott volt több Békemeneten, családja a hagyományos értékekben hisz és a mostani ellenzéket nem érzi érettnek a kormányváltásra.
Horn Gyula titkárságvezetőjét alkalmazza Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely új polgármestere, aki Baranyi Máriára bízza kabinetirodája felállítását és vezetését.
Kiss-Rigó László szerint inkább az a kérdés, hogy hogyan "kezelje azokat az embereket, vagy filantrópokat, akik olyan eszmékért küzdenek, amelyek egyértelműen veszélyesek Magyarországra és az európai, keresztény közösségre is."
Bekérette az orosz külügyminisztérium pénteken több nyugati és nyugati orientációjú ország nagykövetét, hogy jegyzékben fejezze ki tiltakozását a Nagy-Britanniával való szolidaritás jegyében orosz diplomatáknak a Szkripal-ügy miatt történt kiutasítása ellen és hogy hasonló ellenintézkedéseket jelentsen be.
Szél Bernadett szerint április 8-a után, ha győz az ellenzék, legfeljebb technikai koalíció alakulhat, hogy elérjék: előrehozott választás legyen. Az LMP miniszterelnök-jelöltje nem lenne tagja sem egy Karácsony-, sem egy Vona-, sem egy Márki-Zay-kormánynak. "Erős Szél-kormányra van szükség". Az ATV főmunkatársának adott interjúban állítja: az elle
A Fidesz szerint amennyiben jövő vasárnap "Soros jelöltjei" kerülnek hatalomra, akkor bevándorlóországgá teszik Magyarországot, amely így elveszti a mindennapok, a nők, a gyermekek biztonságát.
Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint csak egy pártban lenne káosz az ellenzéki győzelem után: a Fideszben, mert "őket csak a hatalom és a közös bűn tartja össze."
A Fidesz–KDNP jelentős előnye az utóbbi időszak közvélemény-kutatásaiban részben annak tudható be, hogy a kormánypárt támogatói másoknál nagyobb arányban válaszolnak őszintén.
Szigetvári Viktor feljelentést tesz, a DK szerint Orbán „halállistát” mutatott be. A Fidesz kommunikációs igazgatója pedig úgy kommentált: Soros emberei egyből ugrottak, hogy megvédjék a hálózatot.
Tizenkét amerikai gyártmányú homokfutót adott át Simicskó István (56) honvédelmi miniszter a visegrádi országok különleges műveleti gyakorlatán, egyúttal megköszönte az amerikaiaknak, hogy segítik a magyar haderő fejlesztését.
A tavalyinál nagyobb forgalomra számítanak a kereskedők a húsvéti időszakban, az ünnephez kapcsolódó élelmiszer-vásárlások túlléphetik az 50 milliárd forintot az idén - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ)...
"Kérdezitek tőlem, hogy miért csinálom, mi hajt. Ma is az, amit 12 éve elmondtam Őszödön: Visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól meg a jobboldaltól" - írja Facebook oldalán Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.
A miniszterelnök nagypénteki rádióinterjújában elmondta, hogy hitelt érdemlő információk és hangfelvételek láttak napvilágot az utóbbi időben a Soros-hálózat működése kapcsán. Itt a bizonyító erejű hangfelvétel.
Egy napra esik idén a húsvéttal a pészah kezdete. A zsidóság ünnepének eredetéről, illetve hagyományairól Radnóti Zoltán főrabbi, a MAZSIHISZ Rabbitestületének elnöke beszélt az InfoRádiónak.
A miniszterelnök arról beszélt: a jelenlegi kormánynak elég sok tudása van Soros zsoldosairól: információk, jelentések, nevek. Ezért alkotta meg a kormány a Stop Sorost, amely nemzetbiztonsági kérdésnek minősíti a bevándorlást.
Név szerint ismerjük azt a kétezer Soros-zsoldost, akik azon dolgoznak, hogy bevándorlóországgá tegyék Magyarországot - ezt a miniszterelnök mondta az állami rádióban. A Nyílt Társadalom Alapítvány szóvivője szerint, amit Orbán Viktor csinál, azt polgárháborús uszításként is fel lehet fogni. A nekünk nyilatkozó biztonsági szakértő pedig azt mondja:
Kapcsolatban állt a Jobbikkal az a német férfi, akit a héten fogtak el a rendőrök Budapesten, a Terrorelhárítási Központ segítségével – így tudják a kormánypártok. A gyanú szerint a 34 éves férfit illegális fegyverkereskedelem miatt keresték. Hollik István szerint egyre súlyosabb kérdéseket vetnek fel a Jobbik „iszlám és szélsőséges szervezetekhez