2018. március 13. kedd

márc. 13
9:12
Kigyulladt egy lakókocsi az Erzsébet híd lábánál (Alternatív Energia)
Három vízsugárral oltották el a lángokat.
márc. 13
9:12
Megint megbírságolták a kórházellátót (HírTV)
Két újabb tisztességtelen közbeszerzés miatt összesen 1,3 millió forintra bírságolták meg az ÁEEK-et.
márc. 13
9:14
Ketten meghaltak Gyermelynél (Alternatív Energia)
Frontálisan ütközött egy teherautó és egy személygépkocsi.
márc. 13
9:18
Életmentő műtétet kellett végrehajtani a magyar focistán (ATV)
A vasárnapi, Győri ETO-Ceglédi VSE NB II-es bajnoki mérkőzésen Koszó Balázs súlyos koponyasérülést szenvedett, legalább fél év kihagyás vár rá.
márc. 13
9:30
Iránytű: Sneider Tamás a legesélyesebb ellenzéki jelölt a hatvani körzetben (HírTV)
A választókerületi felmérés azt mutatja, hogy a bizonytalanokon és taktikai szavazókon múlik a mandátum sorsa.
márc. 13
9:36
Ezt kezdené az oktatással az ellenzék (Infostart)
A magyar oktatás teljes megújítását, tanárok és a diákok túlterheltségének csökkentését hangsúlyozták a Független Diákparlament által szervezett fórumon a MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.
márc. 13
9:36
Drámai vallomások: így küzdenek asszonyaik a rákbeteg Székhelyi Józsefért, Orbán Józsiért és Benkő Lászlóért (Blikk)
Akár ismert, akár hétköznapi ember valaki, a daganatos betegségek réme mindannyiunk felett ott lebeg. S ha valakiről megállapítják, hogy rákos, ott bizony óriási szerepe van a hozzátartozóknak abban, hogy a beteg ne adja fel a reményt és a küzdelmet. Így vannak ezzel a magyar hírességek családjaiban is. Székhelyi József, Orbán Józsi és Benkő László
márc. 13
9:38
Nagy változás jön a Balatonnál (Infostart)
A balatoni komp sűrűbben és hosszabb üzemidőben közlekedik szerdától - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart).
márc. 13
9:39
400 milliós luxusvillában tengődik - Leleplezték Matolcsy úrhatnámságát (Alternatív Energia)
Eddig el tudta kerülni, hogy számot adjon arról, miből futja az ingatlan használatára.
márc. 13
9:40
Egészségügyi tüntetés - itt a felhívás (Infostart)
Demonstrálni hívja az egészségügyben dolgozókat a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége március 24-én 14 órára a Parlamenthez.
márc. 13
9:41
Felborult egy autószállító az M1-esen (Alternatív Energia)
Biatorbágy térségében torlódásra kell készülni.
márc. 13
9:42
Az OLAF-nyomozás sem rázta meg az Eliost (HírTV)
2017-es közvilágítási közbeszerzéseiket is minimum gyanús körülmények között nyerték el.
márc. 13
10:06
Kiégett egy lakókocsi az Erzsébet hídnál (ATV)
A tűzoltók három vízsugárral oltották el a lángokat.
márc. 13
10:06
Leszedették Márki-Zay migránsszámlálóját (444.hu)
Lakossági bejelentetés után intézkedett a helyi választási bizottság.
márc. 13
10:12
Eddig kérheti mindenki az szja-bevallás tervezetét (hirado.hu)
Egy hét múlva már csak személyesen lehet az idei tervezetet igényelni.
márc. 13
10:12
Most jött: felcsaptak a lángok a Váci utcánál, óriási füst gomolyog (Ripost)
Kiderült, hogy egy lakókocsi kapott lángra.
márc. 13
10:24
Szigetvári: Nem akarunk balhét (ATV)
Az Együtt választmányi elnöke az ATV Egyenes Beszédben elmondta: nem akarnak szembemenni sem az MSZP miniszterelnök-jelöltjével, sem a DK elnökével, ezért is mennek el a közös március 15-ei megemlékezésre.
márc. 13
10:30
Teljes káosz a Széll Kálmán térnél: busz és villamos ütközött, elesett a tömegközlekedés (Blikk)
Busz és villamos ütközött a Széll Kálmán térnél.
márc. 13
10:30
Tállai András kátyúkat talált (444.hu)
Elképesztő, milyen nyomokat hagytak maguk után a szocialisták.
márc. 13
10:36
Se kiskád, se kiságy – már viszik is a roma gyerekeket (444.hu)
A Nógrád megyei gyerekvédelmi szakemberek túl sok roma gyereket emelnek ki családjukból, nagy részüket a szegénység miatt, állítja az Európai Roma Jogok Központja. Az Abcúg.hu cikke.
márc. 13
10:45
Nem érdekelte az Eliost az OLAF-jelentés (Alternatív Energia)
Tavaly is kiemelkedő sikereket ért el a tendereken, minimum gyanús körülmények között.
márc. 13
10:48
Nagy bejelentést tett a Wizz Air (Blikk)
Huszonegy új, az Airbus A320-as családba tartozó repülőgépet vesz át idén a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság, amely négy új célállomást és hetven új útvonalat vesz fel járathálózatába.
márc. 13
10:48
Kósa az ATV-nek: kamu, szélhámosság, nem vettem állampapírt (ATV)
Négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett Kósa Lajos egy, a sajtó birtokába jutott hiteles közjegyzői okirat szerint. Az ATV Híradója sajtótájékoztatón faggatta a minisztert, aki hosszasan válaszolt az újságírói kérdésekre. Kósa elmondta, hogy egy munkatársának a hölgy ismerőse jelentkezett, hogy hatalmas összeget örökölt N
márc. 13
11:00
Az aprópénzért is lehajol a felcsúti polgármester lánya (HírTV)
A 33 éves Mészáros Beatrix őstermelőként húzott be egy közel 25 milliós uniós támogatást.
márc. 13
11:18
Ellopták egy ősi óriáscápa fogát (Alternatív Energia)
A kövület a nagyjából 2,6 millió éve kihalt megalodon faj egyedéhez tartozott.
márc. 13
11:18
Szétnyiszálta a Jobbik a Fidelitas plakátjait (444.hu)
Sniccerrel alakították át a Kerítésbontók vándorkiállítást.
márc. 13
11:18
Segítségre szorulna Dömötör, ha vadászatot kapna ajándékba (HírTV)
Az államtitkár bevallása szerint nem tudja, hogy az ilyen jellegű ajándékokat fel kell-e tüntetni a vagyonnyilatkozatban.
márc. 13
11:24
A kötelező kvóta bevezetése a legtöbb magyar várost és települést érintené (hirado.hu)
A migránsok betelepítését előíró kötelező kvóta bevezetése a legtöbb magyar várost és települést érintené – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 13
11:24
Bencsik: A Békemenet egyszerre pártpolitikai akció és civil kezdeményezés (444.hu)
200 000 résztvevőt vár a CÖF, köztük baloldali szavazókat is. Bencsik szerint egyértelműen sikerült árnyaltabbá, intelligensebbé tenni a primitív sorosozást.
márc. 13
11:42
Breaking – Itt a válasz az elképzelhetetlen milliárdokról, amiket sajtóhírek szerint Kósa Lajos kezel: megszólalt az érintett, videó van róla (Blikk)
Kósa Lajos egy keddi sajtótájékoztatóján az ATV-nek válaszolt arra a ma megjelent állításra, miszerint egy hihetetlen összeget tartalmazó bankszámla kezelésével bízták volna meg.
márc. 13
11:42
Országszerte forgalomkorlátozások lesznek az ünnepi rendezvények miatt (hirado.hu)
A fővárosban csütörtökön több forgalmas útvonalon, közlekedési csomópontban lesznek hosszabb-rövidebb lezárások.
márc. 13
11:44
Döbbenet: 14 éves gyerekek árultak drogot Lajosmizsén (Blikk)
Egy lajosmizsei házaspár 2015 és 2016 között egy újfajta pszichoaktív kábítószert árult. Kiderült, hogy két, 14 éves gyermek is részt vett a bűncselekményben.
márc. 13
11:46
Kiskutyát mentettek a tűzoltók Budapesten (Blikk)
Az V. kerületben történt a hajmeresztő eset, ahol a Kossuth Lajos utca egyik régi épületének második emeleti párkányára mászott ki egy fehér szőrű, kistestű kutya hétfő délután.
márc. 13
11:48
Átadták a Balázs Béla- és a Jászai Mari-díjakat is (Infostart)
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár társaságában nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából művészeti és egészségügyi díjakat adott át kedden Budapesten.
márc. 13
11:48
Kósa Lajos: Igazi szélhámosság, kamu, egy kitalált ügy, de lényegében igaz (444.hu)
A miniszter szerint egy német örökösnő bízott volna rá majd 4,5 milliárd eurót, de végül semmi nem lett a dologból.
márc. 13
11:51
Vér és Nagy-Magyarország-ábra - Így kampányolnak a határon túli magyarok között (Alternatív Energia)
márc. 13
11:53
Barcelonában újra lesz Uber (Alternatív Energia)
A taxis-tüntetések tavaly egész évben gyakoriak voltak több spanyol városban is.
márc. 13
12:00
Vona: A Jobbik megállítaná a korrupciót (hirado.hu)
Kisebb incidens zavarta meg a békési utcafórumot.
márc. 13
12:00
394 ezres kezdő bér a magyar rendőrségnél: még diploma sem kell (Pénzcentrum)
Érdekes álláshirdetésre bukkantunk a közösségi médiában. Az Országos Rendőr-főkapitányságra (ORFK) keresnek rendszergazdát, a fizetés pedig bruttó 394 ezer forint, plusz cafeteria. A pozíció betöltéséhez nincs szükség diplomára...
márc. 13
12:06
Összeültek a belvárosi baloldali jelöltek, hogy ki lépjen vissza, de senki nem volt hajlandó (444.hu)
Juhász Péter találkozót hívott össze, a pénzfeldobásig nem jutottak el.
márc. 13
12:12
A Fidesz megüzente az MSZP-nek: eszetekbe ne jusson együttműködni a Jobbikkal (444.hu)
Hódmezővásárhely után fideszesek azzal fenyegették a szocialistákat, ha visszalépegetnek, megnézhetik magukat.
márc. 13
12:18
Hátralék csökkentésére is felhasználható a téli rezsicsökkentés (hirado.hu)
Körülbelül 3,5 millió gázfogyasztót és 650 ezer távhővel fűtő háztartást érint az újabb rezsicsökkentés.
márc. 13
12:18
Baljós videó érkezett: elképesztő égi jelenség tűnt fel Szegednél (Ripost)
A látvány egyszerre volt rémisztő és lélegzetelállító. Ráadásul nem is volt olyan magasan a felszíntől.
márc. 13
12:18
Hippodrom (HírTV)
Jó sport a lósport, ha a politikus a lovát ugratja. Dől a lóvé a lovardákhoz.
márc. 13
12:20
Kamupártokat sejt a választáson indulók között az LMP és a Jobbik (HírTV)
Úgy gondolják, a valótlan szervezetek mögött a Fidesz áll, és a gyanús esetekben rendőrséghez fordulnak.
márc. 13
12:24
Ellopták egy ősi cápa fogát (Alternatív Energia)
A kövület a nagyjából 2,6 millió éve kihalt megalodon faj egyedéhez tartozott.
márc. 13
12:26
"Ezért? Jézus Úr Isten" - Negyedmilliárdnyi közös pénzből készült a "vizes" filmecske (Alternatív Energia)
Szakértők szerint százszoros a túlárazás - legalább.
márc. 13
12:28
Leszedetik Márki-Zay "migránsszámlálóját" (Alternatív Energia)
"Sérti a választási eljárásról szóló törvényt."
márc. 13
12:30
Katolikus iskolát is építhet Mészáros köre - drágábban (HírTV)
Csaknem 2,4 milliárdért építheti meg a Veresegyházra tervezett katolikus iskolát a Puskás Stadion kivitelezője.
márc. 13
12:36
Konferencia az önkormányzatok működéséről az MSZP szervezésében (hirado.hu)
Az MSZP szerint a minimumszolgáltatásokat minden településen biztosítani kell.

Keresés