„Nem mindig praktikus döntés, hogy kiáll az ember egy elv mellett, de van, hogy nem tehet mást”- mondta Jeszenszky Géza az ATV Egyenes Beszéd című műsorában annak kapcsán, hogy ő is aláírta azt az értelmiségi nyílt levelet, amely az ellenzéki pártokat összefogásra szólítja fel.
Tataháza – Embercsempészt fogtak el a rendőrök Bács-kiskun megye határszakaszán: úgy tudni, a gyanúsított három migránst segített át illegálisan Magyarországra.
Magyarországon a Telekom településenként legalább egy nyilvános telefont üzemeltet, összesen pedig 5756 ilyen készüléket tartanak számon. Ebből 90% telefonfülkékben, közterületen található, de számuk rohamosan fogy.
Keresztbe fordult egy gépkocsikat szállító kamion az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán szerda reggel, az érintett útszakaszt a műszaki mentés idejére lezárták - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A budapesti taxisok arra számítanak, hogy már áprilistól emelhetik a tarifákat - mondta a Világgazdaságnak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.
Magyarország eddig sem fogadott be illegális bevándorlót, és ezután sem fog, ide nem jöhet be illegális bevándorló - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
A 24.hu megszerezte az OLAF által készített jelentést, amelyben az Elios Innovatív Zrt. hátterét vizsgálta a 2009 és 2014 között kiírt uniós finanszírozású közvilágítási pályázatokon.
Az LMP-s politikus szerint Karácsony „értelmes, okos” srác, de egyszer már elárulta a pártját pártját és ezt sokan nem tudják neki elfelejteni, közölte a PestiSrácok.hu.
Magyarország eddig sem fogadott be illegális bevándorlót, és ezután sem fog, ide nem jöhet be illegális bevándorló - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
Egyelőre elkerülte Magyarországot az afrikai sertéspestis, a vírust egyetlen vizsgált állatban sem mutatta ki a Nébih. A fertőzésveszély azonban nem múlt el, sőt a gazdálkodók szerint csak idő kérdése, hogy egy fertőzött vaddisznó behurcolja az országba a komoly gazdasági kárral járó megbetegedést – írta a Magyar Idők.
Hatvan Pest megyei önkormányzati tulajdonú egészségügyi alapellátást nyújtó intézmény nyert el több mint 6 milliárd forintot intézményi infrastruktúrájának és szolgáltatásainak fejlesztésére.
Rókatetem borzolta a kedélyeket Zalatárnokon: egy férfi hurokkal megölte a nem kívánatos vendéget, majd az élettelen állatot az önkormányzat elé tette.
Az elmúlt öt-hat évben megduplázódtak az albérletárak Magyarországon, de úgy tűnik, túl vagyunk a csúcsponton. Az elmúlt fél évben már némi díjcsökkenés figyelhető meg, főleg a fővárosban. Vajon mire utal ez a tendencia, és mi várható hosszú távon?