Csökkenteni kellene a sürgősségi osztályok leterheltségét, mert jelenleg nagyon sok olyan beteg jelentkezik, aki nem igényelne azonnali ellátást. A Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság célja, hogy tájékoztassa a lakosságot arról, hova fordulhatnak panaszaikkal.
Kihúzták az Eurojackpot 2. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 82 millió euróért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A 2. játékhét nyerőszámai emelkedő...
Szombaton csak helyenként, vasárnap viszont nagyobb területen eshet a hó. Megérkeznek az éjszakai kemény fagyok, hétfőn hajnalban mínusz 10 fok is lehet.
Iván Júlia jogász, az Amnesty International igazgatója, Borgula András rendező, a Gólem Színház főnöke, Horváth Zoltán publicista és Pulai András, a Publicus intézet igazgatója értelmezték Fiala János társaságában a hét legérdekesebb történéseit az ATV Civil a pályán című műsorának pénteki felvételén.
Március 21-én befejeződik a napra pontosan egy évvel ezelőtt történt veronai busztragédia miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által indított nyomozás, de az ügyészség még meghosszabbíthatja az eljárást - írta a Magyar Nemzet szombaton...
Nem szerette volna, ha összemossák az MSZP nevét a "migránssimogatókkal", ezért visszalépett az MSZP bicskei szír származású orvos képviselő-jelöltje, nem indul április 8-án. Bourgla Ossamah az ATV főmunkatársának azt mondta: Felcsúton nagyon szeretik a betegei, de a ceglédi eset, amikor az emberek megijedtek néhány arab férfitól, őt megrémítette.
A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy februárban terjessze a parlament elé a „Stop Soros” törvénycsomagot, hogy az Országgyűlés tárgyalni tudja - közölte Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint az Országgyűlés vezetőinek nem lenne szabad engedniük, hogy a Fidesz-KDNP ellehetetlenítse az egyik legfontosabb bizottság, a nemzetbiztonsági működését.
Megyesy Jenő a hirado.hu-nak adott interjújában értékelte az első elnöki év teljesítményét, beszélt az új amerikai nagykövetről, és kitért arra is, van-e realitása a közeljövőben egy Orbán-Trump találkozónak Washingtonban.
A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján, a Magyar Tudományos Akadémián.
A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján, a Magyar Tudományos Akadémián.
Először vesz részt önálló standdal Magyarország a londoni BETT (British Educational Training and Technology) Show-n, a világ legnagyobb oktatástechnológiai kiállításán az idén - mondta el Deutsch Tamás Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos a szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Három civil, akik most egyéni képviselő-jelöltek, arról beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy miért léptek a politikai pályára. Tóth Norbert, (MSZP) szerint véget kell vetni a megfélemlítés korszakának, Nemes Gábor, (DK) a demokratikus és munkavállaló jogok visszaszerzésért, Kovács Tamás (Jobbik) pedig a társadalmi morál helyrehozásáér
A MÁV Zrt. és a vasutas érdekképviseletek által 2017-ben kötött, a tulajdonos Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által jóváhagyott, három évre szóló bérmegállapodás 2018-ra átlagosan 12 százalékos bérfejlesztést határozott meg....
Az MSZP stop oligarcha néven egy olyan törvénycsomagot nyújt a parlament elé, amely 75 százalékos különadót vetne ki az „elmúlt nyolc év harácsolóira”.