2018. január 10. szerda

jan. 10
16:38
A magyar rendőrök idén is segítenek a szerb és a macedón határon (hirado.hu)
A rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes elbúcsúztatta a macedón-görög, valamint a szerb-bolgár határ megerősítésére kiutazó magyar rendőri kontingensek tagjait.
jan. 10
16:40
Nagyobb összeghez jutnak a magyar méhészetek (hirado.hu)
A korábbi keret bővítésének köszönhetően évente 340 ezer euróval nagyobb keretösszeg, vagyis 5 millió 35 ezer euró áll a magyar méhészek rendelkezésére.
jan. 10
16:48
Képek: Megemelkedett a Duna vízszintje a fővárosnál (ATV)
A Duna fővárosi szakaszánál 463 centiméter körüli vizállállást mértek 2018. január 10-én.
jan. 10
16:54
Feljelentést tesz az MSZP magánnyugdíjügyben (HírTV)
A kormány hiába ígéri, hogy biztosítja a volt magánpénztári tagoknak az egyéni számlavezetést, eddig ez nem történt meg.
jan. 10
16:57
Engedményt kaptak az ÁSZ által megbüntetett pártok (Infostart)
Féléves felkészülési időszakot biztosít, kérelemre részletfizetési lehetőséget ajánl fel - július 1-i kezdettel - a Magyar Államkincstár a tiltott támogatást elfogadó és a szabálytalanul gazdálkodó pártoknak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
jan. 10
17:06
Elhagyott baba az inkubátorban (Alternatív Energia)
Réthy Fruzsina 2900 grammal és 49 centiméterrel született, és új anyára, apára vár.
jan. 10
17:08
Ha csak úgy nem... - Erdogan szerint országában példás a sajtószabadság (Alternatív Energia)
Itthon sem ismeretlen, hogy kényre-kedvre használnak védekezésre képtelen fogalmakat.
jan. 10
17:10
Megemelkedett a Duna vízszintje a fővárosnál - Hétfő hajnalban tetőzött (Alternatív Energia)
jan. 10
17:18
Fontosabb a sorosozás az önkormányzati dolgozók helyzeténél? (HírTV)
Kaposváron és Székesfehérváron sem csatlakoznak a pénteki sztrájkhoz a városok polgármesterei szerint.
jan. 10
17:42
Több fideszes városban sem csatlakoznak a pénteki sztrájkhoz (HírTV)
A településvezetők eközben a menekültek betelepítésének veszélyeiről értekeznek inkább.
jan. 10
17:45
Ilyen neveket ne akarjon adni a gyerekének (Infostart)
Táblácskavirág, Zoralina, Lájra és Rwa – mások mellett ezeket a különös neveket sem lehet adni a gyermekeknek a jövőben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tavalyi decemberi döntésének köszönhetően.
jan. 10
17:45
Koporsóra is licitálhat a NAV árverésén – Ilyen tárgyakat vehet még (Blikk)
A NAV árverésén különböző lefoglalt ingóságokat és ingatlant helyez kalapács alá jövő héttől. A Délmagyar által készített összefoglalásból kiderül, hogy többek között autókra, GPS-ekre, mázsamérlegre és egy ingatlanra is lecsaphatunk a kétezer eladásra kínált cikkből.
jan. 10
18:06
Te is vettél ilyen bébiételt? Azonnal vidd vissza! (Pénzcentrum)
Klórtartalmú tisztítószer maradvány jelenléte miatt visszahívta "Babylove bio eper-málna-alma" (babylove Erdbeere & Himbeere in Apfel) gyümölcsös sajátmárkás bébiételét a dm üzletlánc. A termékkivonás a 05.07.2019. lejárati idejű...
jan. 10
18:12
Orbán: Sok még a tennivaló (ATV)
Európa sorsdöntő évének nevezte 2018-at Orbán Viktor szerdán Berlinben, a legnagyobb német cégek vezetői előtt tartott előadásában. A kormányfő hangsúlyozta, hogy most kell megvédeni a schengeni rendszert, "ha meg akarjuk őrizni, sőt növelni akarjuk versenyképességünket".
jan. 10
18:24
Elhunyt Szamos Mátyásné (ATV)
Életének 97. évében elhunyt Szamos Mátyásné, Hajdú Margit a főként a marcipánjáról ismert neves édesipari cég, a Szamos alapítója - tájékoztatta a család szerdán az MTI-t.
jan. 10
18:39
Új borfogyasztási trendeket hozhat a 2018 (hirado.hu)
A bortermelők és a borkedvelők is örömmel mondtak búcsút 2017-nek, hiszen a tavalyi év – évtizedek távlatában nézve is – a globális bortermelés számára nem alakult szerencsésen.
jan. 10
18:41
Újabb rendőri kontingensek indultak útnak Magyarországról (hirado.hu)
Szerbiába 15, Macedóniába pedig 30 egyenruhás utazik.
jan. 10
18:54
Nézze meg, hol jut a legtöbb pénz vásárlásra ma Magyarországon (ATV)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. megbecsülte a települések vásárlóerejét a 2009-2016-os évekre vontkozóan.
jan. 10
19:03
A tanyákon élőkért aggódik a Magyar Liberális Párt (Infostart)
A Magyar Liberális Párt elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány év végén, számos más értelmetlen cél mellett, 2,2 milliárd forintot szánt egy kisvárdai termálvizes lórehabilitációs központ létrehozására, miközben a Tanyafejlesztési Programra idén ennek az összegnek alig több mint a felét szánta a Vidékfejlesztési Minisztérium.
jan. 10
19:06
A Fidesz a magas részvétel, az ellenzék a bulvárfogyasztók miatt aggódhat (HírTV)
Politikai elemzőket kérdeztünk arról, milyen bizonytalansági tényezők lehetnek az áprilisi választásokon.
jan. 10
19:15
Karácsony: A többség nem lehet ellenzékben (hirado.hu)
Karácsony Gergely szerint a magyar emberek többsége változásra vágyik, ezért létre kell hozni a változást akarók szövetségét, mert „a többség nem lehet ellenzékben”.
jan. 10
19:18
Meghalt a Szamos édesipari manufaktúra alapítója (Alternatív Energia)
Szamos Mátyásné, Hajdú Margit életének 97. évében hunyt el.
jan. 10
19:33
Hiába ítélték el, nem vonult börtönbe: ehelyett cigarettát csempészett a férfi (Blikk)
Esze ágában sem volt bevonulni a börtönbe B. Istvánnak, hiába hozott ítéletet a bíróság. Ehelyett inkább folytatta az illegális cigarettaárusítást.
jan. 10
19:42
Elhunyt Ujlaky László (ATV)
Életének 76. évében, kedden elhunyt Ujlaky László Jászai Mari-díjas színművész - közölte a Nemzeti Színház szerdán az MTI-vel.
jan. 10
19:42
Szomorú hír jött: meghalt a híres cukrászda alapítója (Ripost)
Az utolsó percig ellenőrizte az édességek minőségét.
jan. 10
19:42
Berlini látogatás (HírTV)
Az Axel Springer kiadó által szervezett gazdasági csúcstalálkozón tart előadást Orbán Viktor Berlinben.
jan. 10
19:44
Istennek képzelte magát, de nagyon megjárta (Ripost)
Börtön vár a késsel hadonászó férfira.
jan. 10
19:46
Így érez az édesanya 20 évvel lánya meggyilkolása után (Ripost)
Mindössze hét és fél éves volt Szathmáry Niki, amikor eltűnt, ám csak évekkel később derült ki biztosan, hogy soha többé nem térhet haza. Az édesanyja ma is tudni akarja, ki rabolta el és ölte meg a gyermekét.
jan. 10
19:51
Vona: A bevándorlás és a kivándorlás a két legsúlyosabb gond Magyarországon (hirado.hu)
A jelenlegi kormány csak a bevándorlással foglalkozik – mondta Vona Gábor.
jan. 10
19:54
Kevesebb pénz jöhet Brüsszelből 2020 után (HírTV)
Hiába fizetne be többet Magyarország az EU-s kasszába.
jan. 10
20:00
Demokrata szenátorok szerint annyira súlyos az orosz befolyás Magyarországon, hogy ideje lenne újra kitiltani pár embert (444.hu)
Úgy írnak erről egy bizottsági jelentésben, mint ami egyszer már bejött.
jan. 10
20:06
Újabb magyar kitiltási ügyet sürgetnek amerikai szenátorok? (ATV)
Újabb magyar kitiltási ügyet sürget több amerikai szenátor is – számolt be róla az Index.
jan. 10
20:09
Haladékot kaptak a megbüntetett pártok (Blikk)
Haladékot adna a Nemzetgazdasági Miniszté­rium a számvevőszéki pénzbüntetés kifizetésére az ellenzéki pártoknak, vagyis a választások előtt nem kell számítaniuk a súlyos tízmilliók behajtására.
jan. 10
20:11
Elhunyt a legendás magyar cég alapítója: generációk imádják az édességét (Blikk)
Szentendrén helyezik örök nyugalomra, férje mellé.
jan. 10
20:24
Meghalt Votisky Zsuzsa, a Typotex Kiadó alapítója (Alternatív Energia)
A magyar tudományos könyvkiadásban végzett munkája korszakos jelentőségű volt.
jan. 10
20:27
Orbán Európa sikerreceptjéről vitázott Berlinben (Blikk)
A Die Welt című napilap az év első nagy csúcstalálkozójaként harangozta be a lapunkat is kiadó Axel Springer tizedik, jubileumi konferenciáját, amelyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt a díszvendég.
jan. 10
20:36
134 millióval drágult Tállai fociklubjának sportszállója (HírTV)
A Mezőkövesd Zsóry FC így már közel másfél milliárd forintot fizethet az építkezésért – írja a Magyar Nemzet.
jan. 10
20:39
Karácsony Gergely szerint a magyar emberek többsége változásra vágyik (Infostart)
Karácsony: a többség nem lehet ellenzékben.
jan. 10
20:45
ÁSZ: Tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el az Együtt (hirado.hu)
A párt tiltakozik a döntés ellen.
jan. 10
20:47
Megduplázódott az influenzás megbetegedések száma (hirado.hu)
Egy hét alatt megduplázódott az influenza szerű megbetegedések száma. A múlt héten csaknem 10 ezren mentek orvoshoz a betegség tüneteivel.
jan. 10
20:49
Megújul a Magyar Nemzeti Múzeumkert (hirado.hu)
Csütörtökön indul a munka, nyár végére pedig teljesen meg is újul a Múzeumkert.
jan. 10
21:03
Zászlókkal óvják a gyalogosokat Pátyon a jelzőlámpák nélküli átkelőhelyeken (Blikk)
Jelzőlámpa helyett egy pofonegyszerű megoldással teszik biztonságosabbá a gyalogátkelőhelyet Pátyon: fényvisszaverő csíkkal ellátott zászlókat helyeztek ki a zebra két oldalára.
jan. 10
21:03
Megnyílt Magyarország első reptéri szállodája (hirado.hu)
Négyemeletes, 145 szoba és akár háromszáz ember is meg tud szállni – megnyílt Magyarország első, közvetlen terminál összeköttetésű repülőtéri szállodája a kettes terminálnál.
jan. 10
21:36
Wittinghof: A Kádár-rendszer ügynöke újra aktivizálta magát (HírTV)
A településvezető vérlázító uszításnak nevezte Kaposvár fideszes polgármesterének kijelentéseit.
jan. 10
21:39
Nemzeti konzultáció: Fontos az emberek véleményének ismerete (hirado.hu)
A kormányzati nemzeti konzultáció fontos eszköz abban, hogy mérjék, megismerjék az emberek véleményét egyes kérdésekben.
jan. 10
21:41
Elhunyt a Szamos édesipari manufaktúra alapítója (hirado.hu)
Életének 97. évében elhunyt Szamos Mátyásné, Hajdú Margit a főként a marcipánjáról ismert neves édesipari cég alapítója.
jan. 10
21:48
Kivégezte a szüleit egy férfi, az ok elképesztő (Ripost)
A tárgyaláson a saját húga is próbálta védeni a gyilkost.
jan. 10
21:57
Így érettségiztek a politikusok: mutatjuk a tablóképeket – fotók (Blikk)
Egy osztály életében az érettségi tabló sokkal több egy egyszerű csoportképnél: a suli falán bekeretezve ugyanis évtizedekig láthatják a jövő nemzedékei, kik is koptatták az iskola padjait előttük.
jan. 10
21:57
Sopron mutatott példát a Vas megyei falvaknak (hirado.hu)
Helyi népszavazás útján, 95 éve tért vissza Magyarországhoz az első világháborút lezáró trianoni békekötés során Ausztriához csatolt tíz Vas megyei falu. A soproni referendum precedense nélkül ez nem sikerülhetett volna a helyieknek.
jan. 10
22:00
Karácsony: Egy ponton túl nem tudunk tovább várni (ATV)
Az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök jelöltje elmondta, mi lenne az első dolga, ha kormányra kerülne. Szerinte a többség változást akar.

Keresés