2017. május 20. szombat

máj. 20
9:03
Parragh nem lát szívesen nyugat-európai cégeket Paks körül (HírTV)
Ezt azzal magyarázta, hogy az atomerőműveket egy fajta technológia alapján építik bárhol a világon.
máj. 20
9:12
Egyre népszerűbb a Balaton és a Velencei-tó az ingatlanfejlesztőknek (ATV)
Sok új lakás épül a Balatonnál, s eközben a Velencei-tónál is emelkednek az árak - olvasható a Magyar Idők szombati számában.
máj. 20
9:21
Vona Gábort megszavaszták a legszexibb politikusnak (Blikk)
A szexi politikusok listáján csak a fizimiska számít! Legalábbis internetes szavazóink szerint.
máj. 20
9:27
Ismét a kártalanítást kérte volna számon (HírTV)
Nem tudott bejutni a szegedi önkormányzat díszközgyűlésére a Szeviép károsultjainak képviselője.
máj. 20
9:36
Köves Slomó: Három új zsinagóga nyitásán dolgozik az EMIH (ATV)
A jelenlegi öt mellé három új zsinagóga nyitásán dolgozik az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) - mondta a szervezet vezető rabbija a Magyar Hírlapnak.
máj. 20
9:48
Újabb fordulat a kamerafelvételes bírságok ügyében (Infostart)
Nem szab már ki közigazgatási bírságot a legtöbb érintett budapesti kerület azokban az esetekben, ahol korábban kizárólag kamerafelvételek alapján, a közterület-felügyelő távollétében büntették meg a szabályszegő az autósokat – tudta meg a Magyar Nemzet.
máj. 20
9:57
Lezúzott egy autót a HÉV Csepelen, az egész szakaszon pótlóbusz jár (Blikk)
Csepel - A II. Rákóczi Ferenc úton baleset történt a Szent Imre térnél, egy H7-es HÉV telibe kapott egy autót.
máj. 20
9:57
A nyár nagy divatja lehet a hordóban sütés (hirado.hu)
A jó idő beköszöntével a kamra mélyéről előkerülnek a hagyományos rácsos grillsütők, és csak úgy terjeng a nyársra szúrt szalonna illata a szabadban. A faszénen sütés története vélhetően az emberiség hajnalán kezdődött, és szinte minden kultúrában szerepel valamilyen formája. Az idei napsütéses időszakkal azonban új trend is érkezett a tengerentúlr
máj. 20
10:03
„Ezermilliárdot készül ellopni a Fidesz” (HírTV)
A Polgári Világ elnöke szerint ezzel a Fidesz nagy mértékben befolyásolja a jövő évi választásokat.
máj. 20
10:15
A kormány azt kéri, erről jelentsenek a szülők (Blikk)
A kormány "következetesen mindent megtesz", hogy a gyermekek a lehető legegészségesebb élelemhez jussanak az iskolákban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére.
máj. 20
10:33
Bérunió: nyáron indulhat az aláírásgyűjtés (HírTV)
Nyáron indulhat az aláírásgyűjtés az európai bérunióért – erről Vona Gábor beszélt a Magyar Nemzetnek.
máj. 20
10:45
„A Fidesz arra játszik, hogy egy kormányváltást is túléljen” (HírTV)
A TI szerint a kormánypárti klientúraépítés része, hogy közpénzből privatizálták az MKB Bankot.
máj. 20
10:48
„Együtt fociztunk” Kossuth-díjat kért Orbántól az ismert színész (ATV)
A miniszterelnök állítólag azt mondta, intézkedik.
máj. 20
10:51
Dunamenti Halfesztivál Mohácson (hirado.hu)
Első alkalommal rendezi meg július 22-én a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi önkormányzata, amelyre a Duna Győrtől Újvidékig tartó szakaszáról várnak halfőző mestereket, valamint szabadidős halászléfőző csapatokat.
máj. 20
10:53
Jól működik a kormány családpolitikája (hirado.hu)
Évek óta egyre többen vállalnak gyereket Magyarországon és nő a házasságkötések száma is.
máj. 20
11:00
Vona belendül (Infostart)
Euforikus hangulatban van a Jobbik, mióta az Európai Bizottság zöld jelzést adott a béruniós kezdeményezésüknek, így fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában Vona Gábor pártelnök.
máj. 20
11:06
Megdöbbentő statisztika: a házasságok fele válással végződik (ATV)
A házasságok mintegy fele válással végződik Magyarországon - mondta Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke az M1-en.
máj. 20
11:09
Megfogadják Pintér Sándor tanácsát (HírTV)
Több kerület a szabálysértést rögzítő kamerafelvételeket automatikusan a rendőrségnek továbbítja, és már a hatóság küldi ki a csekket.
máj. 20
11:27
Felhőszakadásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat (hirado.hu)
Ma délután főként a középső és északkeleti országrészben, estétől pedig az ország nyugati felén várható zivatarok kialakulása.
máj. 20
11:33
Kizuhant egy hároméves kislány a negyedikről (HírTV)
Állapota válságos.
máj. 20
11:51
„A kormány meghallotta az iparág igényét” (HírTV)
40 milliárd forintból, az önvezető autók számára is alkalmas járműipari tesztpálya épül Zalaegerszegen.
máj. 20
11:54
Élő adásban tett ajánlatot az ATV megvételére Vágó (ATV)
A rendszer a félelemre épít, ha megmutatjuk, hogy nem félünk, akkor a rendszer alapjai is megbomlanak, ezért megyünk Felcsútra, ahol tiltakozhatunk, és ahol biztos ott lesz Orbán Viktor, mert kedvenc csapata bajnokavatója lesz szombaton, és akkor majd meghallja a hangunkat - mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rónai Egonnak Vágó Gábor.
máj. 20
12:03
Kitaszított és üldözött albínókat gyógyít Afrikában a magyar orvos (Blikk)
Magyar optikus segít Afrikában az albínókon, azokon a saját­jaik közül kivetett különleges embereken, akiket a mai napig egyes népcsoportok prédának tekintenek.
máj. 20
12:39
Nem szülei vigyáztak a kistarcsai háromévesre, amikor kizuhant a tetőablakból (Blikk)
Kistarcsa – Mindenki döbbenten áll a tragédia előtt, melyben egy hároméves kislány kizuhant a negyedik emeletről.
máj. 20
12:48
„Kussolsz” Botrányba fulladt az államtitkár nemzeti konzultációja (ATV)
Berkecz Balázs és Szöllősi Tamás, Együtt-politikusok elmentek Dömötör Csaba államtitkár soproni nemzeti konzultációs fórumára, és kérdéseket tettek fel. Nem arattak osztatlan sikert.
máj. 20
12:54
Az internetáfa 5 százalékra csökkentését kéri a kormánytól a Fidelitas (ATV)
A Fidelitas azt kéri a kormánytól, hogy tegyen meg mindent az internet áfájának 5 százalékra csökkentése érdekében annak ellenére is, hogy az Európai Bizottság ezt nem támogatja - mondta Böröcz László elnök a szervezet szombati tisztújító kongresszusán, Székesfehérváron.
máj. 20
12:57
Az OLAF főigazgatójához fordul a Jobbik (hirado.hu)
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatójához fordul a Jobbik, miután a szervezet elutasította a párt kérését - mondta Staudt Gábor, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatója után telefonon.
máj. 20
12:59
Házfalnak csapódott egy kisteherautó a III.kerületben (hirado.hu)
Házfalnak csapódott egy kisteherautó szombaton a III. kerületi Lajos és Pacsirtamező utca kereszteződésében - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
máj. 20
13:01
Két baleset okoz fennakadást az M0-ás autóúton (hirado.hu)
Két baleset is történt szombat délelőtt az M0-ás autóúton, a forgalom torlódik - olvasható a rendőrség és a katasztrófavédelem honlapján.
máj. 20
13:15
Tömeges szén-monoxid-mérgezés volt Újpesten, hárman súlyosan sérültek (Blikk)
Újpesten az Árpád utcában egy négyemeletes házban szén-monoxid-mérgezést szenvedett több ember.
máj. 20
13:15
Simicskó: Mindennapjaink küzdelmeiben is segítenek a harcművészetek (hirado.hu)
A kungfu alapjainak ismerete és a harcművészetek a mindennapok különböző nehéz helyzeteire is felkészültséget adnak - mondta Simicskó István honvédelmi miniszter.
máj. 20
13:17
Rogán és a Fidelitas az internet áfájának csökkentésével akarja megállítani Brüsszelt (Blikk)
A Fidelitas azt kéri a kormánytól, hogy tegyen meg mindent az internet áfájának 5 százalékra csökkentése érdekében annak ellenére is, hogy az Európai Bizottság ezt nem támogatja - idézi az MTI Böröcz László elnök szavait a szervezet szombati tisztújító kongresszusáról, amit Székesfehérváron tartottak.
máj. 20
13:17
Az internetáfa 5 százalékra csökkentését kéri a kormánytól a Fidelitas (hirado.hu)
A Fidelitas azt kéri a kormánytól, hogy tegyen meg mindent az internet áfájának 5 százalékra csökkentése érdekében annak ellenére is, hogy az Európai Bizottság ezt nem támogatja - mondta Böröcz László elnök a szervezet szombati tisztújító kongresszusán, Székesfehérváron.
máj. 20
13:21
„Eljutottunk arra a pontra, hogy elég volt!” (HírTV)
Elegük van a mentősöknek, demonstrációt hirdettek.
máj. 20
13:24
Orbán a fehérorosz diktátorral is találkozik Szerbiában (444.hu)
A magyar kormány nem dicsekedett a találkozóval, de a szerb miniszterelnök elszólta magát. Egyelőre nem tudni, miről beszélget majd Orbán Lukasenkával.
máj. 20
13:33
Segítünk! Összegyűjtöttünk minden fontosat, ami ahhoz kell, hogy körbebringázhassa a Balatont (Blikk)
Sokaknak a Balaton a Riviéra, és egyre többen vannak azok is, akiknek nemcsak strand, napozás, hanem felfedezésre váró terep, biciklis túrával.
máj. 20
13:36
MSZP: az elnökség és a választmány is támogatja Botka miniszterelnök-jelöltségét (ATV)
A szocialista párt elnöksége és választmánya is egyhangúlag támogatta szombaton, hogy Botka László szegedi polgármester legyen az MSZP miniszterelnök-jelöltje - jelentette be a két testület vezetője Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 20
13:39
„Ez a Fidesz reakciója, a k*ss” (HírTV)
A propagandaminisztérium államtitkárával konzultált volna egy soproni lakossági fórumon az Együtt két politikusa.
máj. 20
13:48
Orbán Viktor: Közép-Európa kicsit huzatos hely (Infostart)
Közép-Európa a kontinens kapuja és bástyája, sokszínű, keresztény, multietnikus terület, "kicsit huzatos hely", de mi mégis közös hazaként tekintünk rá - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton a szlovéniai Mariborban.
máj. 20
13:48
Orbán: Közép-Európa a kontinens bástyája (ATV)
Közép-Európa a kontinens kapuja és bástyája, sokszínű, keresztény, multietnikus terület, "kicsit huzatos hely", de mi mégis közös hazaként tekintünk rá - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton a szlovéniai Mariborban.
máj. 20
13:51
Orbán: Közép-Európa a kontinens kapuja és bástyája (hirado.hu)
Közép-Európa a kontinens kapuja és bástyája, sokszínű, keresztény, multietnikus terület, "kicsit huzatos hely", de mi mégis közös hazaként tekintünk rá - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
máj. 20
13:53
Nyitrai Zsolt: a gyermek-, és családvédelem a védőnői szolgálaton keresztül is működik (hirado.hu)
Családkonferenciát tartottak szombaton a Parlamentben az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnőtagozata és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége szervezésében. A rendezvényen Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, Magyarországon - egyedülálló módon - a gyermek-, és családvédelem a védőnői szol
máj. 20
14:00
Megosztotta Cannesban a nemzetközi kritikusokat a magyar versenyfilm (ATV)
A nagysikerű díszbemutató után megosztotta szombaton a külföldi kritikusokat Mundruczó Kornél Jupiter holdja című alkotása a 70. cannes-i filmfesztiválon. Az újságírók méltatják a magyar versenyfilm nagyszabású és látványos képi világát és rendezői virtuozitását, a politikai és misztikus mondanivalót illetően ugyanakkor megoszlanak a vélemények.
máj. 20
14:09
Rogán Antalnak a simicskázás fontosabb, mint a tájékoztatás (HírTV)
A propagandaminiszer továbbra sem nyilatkozik a Hír TV-nek.
máj. 20
14:12
Felsorakozott Botka mögé az MSZP vezetése (Infostart)
A szocialista párt elnöksége és választmánya is egyhangúlag támogatta szombaton, hogy Botka László szegedi polgármester legyen az MSZP miniszterelnök-jelöltje - jelentette be a két testület vezetője.
máj. 20
14:21
Kósa elítéli a fidelitasos ragasztgatást (HírTV)
A Fidesz frakcióvezetője Rogán Antallal ellentétben nem csatlakozott a Hír TV bojkottjához.
máj. 20
14:36
Felcsúton tüntetnek a korrupció ellen (444.hu)
Vágó Gábor korrupcióellenes mozgalma és több ellenzéki csoport tüntet Orbán Viktor miniszterelnök és Mészáros Lőrinc milliárdos polgármester-gázszerelő falujában.
máj. 20
14:48
Az OLAF vezetőjéhez fordul a Jobbik (Infostart)
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatójához fordul a Jobbik, miután a szervezet elutasította a párt kérését - mondta Staudt Gábor, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
máj. 20
14:48
Felcsút: Körbevették Orbán házát a tüntetők - élő kép (ATV)
Délután 2-kor kezdődött a Felcsútra szervezett kormányellenes tüntetés. A programban Orbán Viktor megajándékozása is szerepelt. Több ellenzéki politikus is felszólalt, a rendőrök előállítottak egy tüntetőt. Mészáros Lőrinc pogácsával és vízzel kínálta a "Soros-fiúkat".
máj. 20
15:00
Lezuhant egy vitorlázó repülőgép Nyíregyházán! (Infostart)
Lezuhant egy vitorlázó repülőgép Nyíregyházán szombaton, a pilóta meghalt - közölte a katasztrófavédelem.

Keresés