A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke szerint lehet amerikai-magyar megállapodást kötni a Közép-európai Egyetemről (CEU), hiszen több ilyen egyezmény létezik a két ország kormánya között.
Jövőre hat szombat is munkanap lesz a 2018. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló, nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint, amely a Magyar Közlönyben jelent meg pénteken.
Becsöngettek és megkérdezték, hogy merre találják az Origo szerkesztőségét, betörésről szó sem volt, mondta a Hír TV-ben a Momentum Mozgalom vezetőségi tagja.
Jövőre hat szombat is munkanap lesz a 2018. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló, nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint, amely a Magyar Közlönyben jelent meg pénteken.
Több károsulti csoport képviseletében mintegy negyvenen tiltakoznak a szegedi városháza előtt, a demonstrálókat nem engedték be az éppen zajló díszközgyűlésre
Két gyanús ügyet is feltárt az úszószövetség új vezetése által indított vizsgálat. Bienerth Gusztáv, a szövetség elnöke a hvg.hu-nak azt mondta: egy túlszámlázást és egy hűtlen kezelést felvető ügyet is feltártak a könyvvizsgálók. Közben a vizes vb költségei tovább emelkedtek, most 3 milliárd forinttal, ennyit fordítanak ugyanis az esemény kommunik
Igen ambiciózus célt tűzött ki a népességfogyás ellen Orbán Viktor miniszterelnök: szeretné elérni, hogy 2030-ban már annyi gyerek szülessen, amivel már gyarapodni fog a magyar.
Még messze van az igazi kampány, de már most próbálják megnyerni a hazai nyugdíjasok kegyeit egyes politikai pártok. Nem véltelenül, hiszen több mint kétmillió szavazatról van szó. Egyre többet ígérnek nekik, amit azért is tarthatnak szükségesnek, mert a választások előtt a kormány láthatóan elkényezteti a nyugdíjasokat.
A nemzeti konzultáció során összegyűlt másfél millió aláírás a függetlenség melletti kiállás bizonyítéka, miközben a magyar kormányt folyamatos támadások érik Brüsszelből - mondta Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke.
Még messze van az igazi kampány, de már most próbálják megnyerni a hazai nyugdíjasok kegyeit egyes politikai pártok. Nem véltelenül, hiszen több mint kétmillió szavazatról van szó. Ön szerint eldöntheti a választást a nyugdíjasoknak tett ígéret?
A kormány több mint 4 milliárd forint normatív támogatást biztosít az országban található tíz nemzeti park működéséhez, feladataik ellátásához. A lépésre azért volt szükség, mert az utóbbi években a nemzeti parkok egyre inkább arra voltak utalva, hogy gondoskodjanak saját bevételeikről - mondta Rácz András, az FM helyettes államtitkára.
Az iskola pedagógiai programja határozza meg, hogy mikorra szervezik az iskolai kirándulásokat. A Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese szerint nem tervezik, hogy központilag szabályozzák ezt a kérdést, de az iskolavezetők figyelmét felhívták arra, hogy körültekintően válasszanak autóbuszokat.
Öt-hat éve jelen van Magyarországon a kutyákat halálos veszéllyel fenyegető megbetegedés, a szívférgesség. A betegség a felmelegedés miatt azonban egyre elterjedtebb, már a kutyák csaknem egyötödét érinti.
Csőtörés volt Budapest II. kerületében, a Hidegkúti úton péntek este, ezért a környéken háromszáz lakásban szünetel a vízellátás, ami ötszáz embert érint. A Hidegkúti út egy szakaszát mindkét irányban lezárták - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Csőtörés volt Budapest II. kerületében, a Hidegkúti úton péntek este, ezért a környéken háromszáz lakásban szünetel a vízellátás, ami ötszáz embert érint. A Hidegkúti út egy szakaszát mindkét irányban lezárták - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Közterület lesz, csak éppen zárt üvegajtó mögött, és csak annak lesz érdemes bemennie, aki közvetlen közelről akarja nézni, ahogy a gazdagok táplálkoznak. Bejártuk az építkezést.
- Csőtörés volt II. kerületében, a Hidegkúti úton péntek este, ezért a környéken háromszáz lakásban szünetel a vízellátás, ami ötszáz embert érint. A Hidegkúti út egy szakaszát mindkét irányban lezárták - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Külsőre és gesztusaiban semmit sem változott ahhoz képest, mint amikor a csúcson volt, amikor a legjobb formáját mutatta. Az emberek özönlöttek az előadásaira, hogy ott az agykontroll alapjaival megismerkedve erőt és tudást kapjanak a teljes felgyógyulásukhoz. A változás külső jele esetében csupán annyi, hogy erősen és láthatóan remeg a jobb keze.
Meddőséggel küzd Magyarországon minden hatodik pár! Aki gyermekre vágyik, az mindent megtenne érte, és a társadalomnak is érdeke, hogy a vágyott babák megszülessenek. Hamarosan többen vehetik majd igénybe a támogatott lombikbébi programot, ami már nem a gazdagok kiváltsága.
A kormány "következetesen mindent megtesz", hogy a gyermekek a lehető legegészségesebb élelemhez jussanak az iskolákban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére.
A jelenlegi öt mellé három új zsinagóga nyitásán dolgozik az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) - mondta Köves Slomó, a szervezet vezető rabbija a Magyar Hírlapnak.
„A pénz beszél, a kutya ugat” – válaszolta az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendégeként Kósa Lajos arra a kérdésre, hogy miért merült fel köreikben a hazánkat elítélő uniós határozat kapcsán ismét Soros György neve. Majd rátért a nyugdíjas szövetkezetek körül kerekedett parázs vita részleteire.
Több mint fél milliárd forintos beruházással fejlesztik, illetve bővítik a tamási és a bonyhádi ipari parkot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával.
Legalábbis amikor diktátorokkal barátkozik, akkor fantasztikus vezetőként dicséri őket, amilyenekre bajban Európának is szüksége lenne. De persze az más, ha a tökösebbé váló EU mindenkire érvényes szabályokat akar betartani a magyar kormánnyal.
Egyre több generáció dolgozik együtt egy munkahelyen. Szakértők szerint mindegyikük másképpen szocializálódott, más értékek fontosak a számára, és másképp gondolkodnak a világról. Hogyan lehet az eltérő igényű, összetételű és adottságú generációkat együttesen motiválni úgy, hogy az egyensúly fenntartható legyen?
Már nyáron elkezdődhet Magyarországon az elektronikus, ősz elején pedig a papíralapú aláírásgyűjtés az európai bérunióért - mondta a Jobbik elnöke a Magyar Nemzetnek.