Nagyjából 150-200 ember gyűlt össze, hogy kifütyülje Orbán Viktor évértékelőjét. Az Együtt elnöke, Juhász Péter szerint Orbán Viktor teljesen elszakadt a valóságtól, uralkodónak képzeli magát, ezért nem lehet hozzá már semmilyen üzenetet eljuttatni a fütyülésen kívül. Az atv.hu Facebook-oldala élőben közvetítette az eseményeket.
A Fidesz semmilyen változtatást nem tervez az abortusz szabályozása ügyében – nyilatkozta Kósa Lajos az atv.hu-nak. A KDNP-s Rubovszky György szintén azt mondta, hogy a kereszténydemokraták sem kezdeményeznek szigorítási akciót. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Szabó István, a református egyház feje kérte a kormánytól: „üdvösségbe vágónak tekintik”, hogy az állam ne kérhessen…
A szíriai konfliktus elől menekülő emberek között "terroristák" rejtőznek - jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök abban az interjúban, melyet pénteken tett közzé a Yahoo News amerikai hírportál.
A Fővárosi Önkormányzat honlapján magyarul is elérhető az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metróról szóló jelentése - tájékoztatta pénteken az MTI-t Szűcs Somlyó Mária, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója.
A miniszterelnök ezúttal is a Várkert Bazárban tartotta szokásos évértékelőjét. Beszédében kiemelte, 2017-ben is komoly vitái lesznek Brüsszelel. Az Együtt a helyszín közelében tüntetett. Ha lemaradt volna, itt újranézheti.
Rendőrök szabadítottak ki kilenc bevándorlót egy hűtőkocsiból Hollandiában, miután a jármű rakterében rejtőzködő migránsok annyira fáztak, hogy egyikük inkább értesítette a hatóságokat - közölték az illetékes szervek pénteken.
Óriási, mintegy kilencszeres különbség mutatkozik az Európai Unió tagállamai között a minimálbér összegét illetően; a legmagasabb kötelező minimálbért Luxemburgban fizetik, Magyarország a sereghajtók közé tartozik - derült ki az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) friss adataiból.
A tavaszi francia elnökválasztás első fordulójának első helyére várt Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke és államfőjelöltje rendszeresen emlegeti példaként Donald Trump választási sikerét, ugyanakkor elhatárolódik az amerikai elnöknek a muzulmánokkal, a bevándorlókkal vagy a nőkkel kapcsolatos megszólalásaitól - írta péntek délután megjelent számban a Le Monde.
Haider al-Abádi iraki miniszterelnök arra kérte Donald Trump amerikai elnököt telefonbeszélgetésük alkalmával, hogy vegye ki országát a nemrég beutazási tilalom alá vont országok közül - közölte pénteken a kormányfő hivatala.
Összesen mintegy 360 kilogramm kokaint találtak két kelet-angliai strandon a napokban; a tasakokba csomagolt kábítószer feketepiaci értéke csaknem 50 millió font (több mint 18 milliárd forint) - közölte pénteken a brit bűnüldözési hivatal (NCA).
A világgazdasági környezetet és a globális szuverén adósminőség alapmutatóit fenyegető kockázattá vált az egyre kevésbé kiszámítható amerikai gazdaságpolitika, a hirtelen, váratlan, potenciálisan globális kihatású amerikai szakpolitikai irányváltások növekvő valószínűsége, a régóta fennálló nemzetközi kommunikációs csatornák és kapcsolattartási normák háttérbe szorulása - áll a Fitch Ratings…
Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Washingtonban figyelmeztette amerikai tárgyalópartnereit arra, hogy az Egyesült Államok ne avatkozzon be az Európai Unió belügyeibe.
Két autó összeütközött, a balesetben egy ember meghalt a fővárosban, az Üllői úton, a népligeti felüljárón - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője péntek este az MTI-t.
Felszámoltak egy több mint 2 milliárd rubel (10 milliárd forint) éves forgalmat lebonyolító nemzetközi drogkartellt Oroszországban, és a bűnszervezet 67 tagját vették őrizetbe, akik közül 47-en ukrán állampolgárok - közölte pénteken Irina Volk, a moszkvai belügyminisztérium szóvivője.
Kilépett a KDNP-ből a 16 éves lánnyal viszonyt folytató körmendi politikus. A KDNP szerint a pártnak most már nincs több dolga az üggyel. Azt viszont még mindig nem lehet tudni, felelnie kell-e a politikusnak a kapcsolat miatt. További részletek a videóban.
Valószínűleg az idei télen már nem lehet korcsolyázni a Balatonon. A jég már nagyon vékony és várhatóan már nem is lesz olyan hideg, hogy újra biztonságos vastagságú legyen. Most már senkinek sem javasolják, hogy jégre menjen. További részletek a videóban.