Nyolc nappal Donald Trump amerikai elnök januári beiktatása előtt egy hackercsoport feltörte és napokra használhatatlanná tette a washingtoni térfigyelő kamerarendszer számítógépes hálózatot - közölte pénteken a Fox News amerikai hírtelevízió az ügyben nyomozó hatósági forrásokra hivatkozva.
Egy perui bíróság körözési parancsot adott ki Alejandro Toledo volt államfő ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy több millió dollár megvesztegetési pénzt fogadott el egy brazil vállalattól.
Az afgán biztonsági erők a NATO-csapatokkal közös hadműveletükben végeztek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik magas rangú parancsnokával - közölte az afgán belügyminisztérium pénteken.
A gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett egy 79 éves mezőkövesdi nő, akinek a holttestére pénteken reggel találtak rá egy lakásban - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Tizenkét ember meghalt, és öten megsérültek földcsuszamlásokban az Indonéziához tartozó Bali szigetén - közölte pénteken az indonéz katasztrófavédelmi hivatal.
Fiatalkorúak fegyházában letöltendő, négy hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek jogerősen egy keszthelyi lányt, aki veréssel rabolt néhány szál cigarettát egy kiskorútól - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken az MTI-t.
Naponta tíz olyan amputációt végeznek az orvosok Magyarországon, amikor cukorbetegség miatt kell valakinek a lábát levágni; 2014-ben 3658 ilyen műtétet végeztek - mondta Kempler Péter, a Semmelweis Egyetem professzora az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
A hazai sörpiac azon szegmense, ahová a román bíróság által betiltott és azóta átkeresztelt Igazi Csíki Sör pozícionálja magát, egyáltalán nincs elájulva attól a felhajtástól, amely jobboldalon, és főleg széljobbon övezi az erdélyi nedű ügyét. És nem azért, mert irigyek vagy nemzetietlenek lennének, hanem mert a székely-román csörte mementójává emelt terméket valójában nem annak tartják, aminek…
Szigetvári Viktor fideszes, MSZP-s és SZDSZ-s politikusok és háttéremberek is hozzájárultak ahhoz, hogy a metróügyben ne minden tisztességesen történjen. Szigetvári Karácsony Gergelyt egy tisztességes áldozatnak tartja.
Bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség öt kínai állampolgár ellen, akik a vádhatóság szerint kínai lányok budapesti bordélyházakba történő toborzásában működtek közre - közölte a főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel.
Kábítószer-árusításon kapták a Fülöp-szigeteken a kíméletlen drogellenes háborút folytató államfő egyik tanácsadójának egy rokonát - közölte pénteken a délkelet-ázsiai ország kábítószer-ellenes hivatala.
Puch László szerint a jelentésből kiderül, hogy semmilyen köze nincs, és nem is volt a metróügyhöz. A volt pártpénztárnok szerint nincs is miről beszélni, az egész ügy egy "politikai habverés".
Izrael légicsapással válaszolt azokra a rakétákra, amelyeket az Iszlám Állam lőtt ki az Akabai-öböl partján fekvő izraeli Eilatra. A kilőtt 6-7 rakétát a Vaskupola védelmi rendszer megsemmisítette.
Őrizetbe vett a francia rendőrség pénteken négy embert, köztük egy 16 éves lányt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy merényletet készítettek elő a dél-franciaországi Montpellier-ben - közölték nyomozati források.
Nem kedvez a békének, ha Izrael telepeket épít az 1967-es, úgynevezett hatnapos háborúban elfoglalt területeken - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök abban az interjúban, amely pénteken jelent meg a Jiszráél Hajom című izraeli lapban.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen úgy döntött: a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak ki kell adnia, hogy mire költötte azt a hozzávetőlegesen 5-6 milliárd forintot, amit 2013 januárja és 2015 novembere között TAO-támogatásként kapott – áll a pernyertes Demokratikus Koalíció közleményében.
Százezrek vonultak pénteken az iráni nagyvárosok utcáira az iszlám forradalom 38-ik évfordulóján, éltetve az országot irányító vallási vezetőket, halált kiáltva az Egyesült Államokra és Izraelre, szitkokat szórva Donald Trump új amerikai elnökre, aki a minap "figyelmeztetésben" részesítette a perzsa államot újabb ballisztikusrakéta-kísérlete miatt.
Mintegy 72 000 embert költöztetnek ki otthonából ideiglenesen a hatóságok vasárnap a Görögország második legnagyobb városának számító Szalonikiben egy második világháborús bomba hatástalanítása és eltávolítása végett.