2017. október 10. kedd

okt. 10
16:33
Elnézést kér, és kijavítja a csepeli önkormányzat az aradi vértanúk elrontott emléktábláját (444.hu)
Megírtuk, hogy elírták a dátumot, most kijavítják.
okt. 10
16:36
„Szent László alakja irányt mutat az identitásválságban szenvedő Európának” (hirado.hu)
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára mondta ezt Varsóban.
okt. 10
16:38
Nemzetközi akcióban ellenőrzi a vasútállomásokat és a vonatokat a rendőrség (hirado.hu)
Nemzetközi akcióban ellenőrzi a vasútállomásokat és a vonatokat a rendőrség országszerte szerdán és csütörtökön - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden az MTI-t.
okt. 10
16:39
Hatalmas a szakadék: óriási bérkülönbség van az ország két fele között (Blikk)
Több tekintetben is csökkent az ország nyugati és keleti fele közötti különbség, a jövedelmek terén azonban továbbra is hatalmas a szakadék - írja a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.
okt. 10
16:57
Karambol Budapesten - Forgalomkorlátozás a III. kerületben (Alternatív Energia)
A baleset a Királyok útja és a Pünkösdfürdő utca kereszteződésénél történt.
okt. 10
17:12
Soltész Miklós: a fejlesztések élhetőbbé tették Szombathely városát (hirado.hu)
Az elmúlt csaknem nyolc év fejlesztései élhetőbbé és elérhetőbbé tették Szombathely városát - hangoztatta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
okt. 10
17:18
Botrány a mentősöknél: durva tréfát űzött velük egy miskolci nő (Ripost)
Még mentőhelikoptert is küldtek ahhoz a nőhöz, aki egy mosdóban szülte meg babáját - a mentősök alig akarták elhinni, hogy valójában csak átverésről volt szó.
okt. 10
17:18
Alapból veszteségesre tervezték a felcsúti kisvasutat (HírTV)
Az uniós támogatásért vállalt ígéretek közül több sem valósult meg.
okt. 10
17:30
Óraaukció lesz a BÁV-nál (Alternatív Energia)
Az árverés több mint 130 tétele a luxus modellektől a kedvező árú órákon át nyújt választékot.
okt. 10
17:30
Félelem és védelem - Kiberbiztonsági nap Szegeden (hirado.hu)
Zsarolóvírusok, adathalászat, online csalások, naponta előforduló informatikai bűncselekmények. Európában 5. éve rendezik meg októberben a Kiberbiztonsági Hónapot.
okt. 10
17:32
Az amerikai ügyvivő a sajtószabadságról (Alternatív Energia)
Az előadás sajtónyilvános, de regisztrációhoz kötött.
okt. 10
17:32
A Fidesz országos tájékoztatási akciót indított (hirado.hu)
A „Soros-tervről” szóló nemzeti konzultáción való részvétel támogatása érdekében tart tájékoztatót.
okt. 10
17:39
Még nincs kampány, úgyhogy csak 400 helyszínen tájékoztatja a Fidesz az embereket a Soros-tervről (444.hu)
Tájékoztatnak a konzultációról.
okt. 10
18:06
Fidesz: az MSZP most is be akarja csapni a nyugdíjasokat (hirado.hu)
A Fidesz szerint az MSZP most is be akarja csapni a nyugdíjasokat, akiktől korábban elvettek egyhavi nyugdíjat, hagyták, hogy az elértéktelenedjen és nem fizettek nyugdíjprémiumot sem.
okt. 10
18:06
Ön hányszor küldi be a nemzeti konzultációt? (HírTV)
A Hír TV Online ismét az utca emberét kérdezte, ezúttal a nemzeti konzultáció hitelességét illetően.
okt. 10
18:09
Jól jegyezze meg ezt a napot: november 6. (Infostart)
A november 4-i hétvégén kezdik el a 3-as metró északi állomásai és a teljes alagút felújítását - tudta meg az InfoRádió. Az észak-déli metró vonalán a felszínen már jelenleg is jelentős forgalomkorlátozások vannak.
okt. 10
18:12
Durva számok: százezrek kaptak közlekedési bírságot (ATV)
Több mint 462 ezer bírságot szabtak már ki a VÉDA-rendszer segítségével – írja a Magyar Idők.
okt. 10
18:15
Lázár 2 órán át beszélt a Parlament EU-ügyi bizottsága előtt, és egyetlenegyszer sem mondta ki Soros nevét (444.hu)
Ez ma Magyarországon hír. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Indexnek beszélt arról is, mit szól ahhoz, hogy egy államtitkár szerint Soros a Sátán.
okt. 10
18:30
Nem engedték be az eszméletlen nénihez őket: ezt kérik a mentősök (ATV)
Hiába csengettek a kaputelefonon, nem engedték be a mentőket a lakók egy tízemeletes panelba, mert nem hitték el, hogy tényleg ők azok és beteghez jöttek. A bizalmatlan lakók történetét a mentőszolgálat Facebook-oldalán írták le, azért, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a hasonló viselkedés akár emberéletekbe kerülhet.
okt. 10
18:42
Emmi: 136 millió forint járásszékhely múzeumok támogatására (hirado.hu)
Ezt a tárca kultúráért felelős államtitkársága közölte.
okt. 10
18:42
Százakat segítenek Kárpátalján az ökumenikusok (HírTV)
Közben az ukránok készek tárgyalni a nyelvtörvényről, és az EU intelmeit is figyelembe vehetik.
okt. 10
19:00
Origo: Lehet, hogy több kölcsönt is adott Gyurcsány Czeglédy cégének? (hirado.hu)
Az origo.hu arról ír, hogy a birtokába került dokumentumok alapján Gyurcsány Ferenc feleségének a cége nem idén adott 78 millió forintos kölcsönt az előzetesben ülő Czeglédy Csaba cégének, hanem 2016-ban. Pedig a DK-elnöke legfrissebb Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy őt idén kereste meg Czeglédy. A volt miniszterelnök azt is állította, hogy az
okt. 10
19:00
Negyven éve elhunytnak is postázták a konzultációt (HírTV)
Negyven éve, nyolcévesen elhunyt kisfiú is kapott nemzeti konzultációs kérdőívet a kormánytól. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vizsgálatot ígért.
okt. 10
19:06
Újabb milliókkal drágult a majdani miniszterelnökségnek helyet adó kolostor átépítése a Várban (ATV)
Újabb milliókkal drágult a majdani miniszterelnökségnek helyet adó Karmelita Kolostor átépítése a Várban. A Magyar Nemzet a Miniszterelnökség közzétett szerződéseiből úgy tudja, hogy május óta már négyszer változtak a költségek. A kolostor átépítését és a miniszterelnöki rezidencia kialakítását eredetileg 13 milliárd forintra saccolta Lázár János,
okt. 10
19:18
Balog: nem adtuk fel az általunk is épített Európát (hirado.hu)
Azok vagyunk, akik még nem adták fel, hogy Európa az legyen, amit mi is ezer évig építettünk - mondta Balog Zoltán.
okt. 10
19:21
Szavazás végeredmény: Boltban veszik olvasóink a gombát (Blikk)
Internetes olvasóinkat kérdeztük a gombamérgezések kapcsán: a többség megfontoltan vásárol.
okt. 10
19:24
Elképesztő, mit tett az ápoló, hogy lophasson idős betegeitől (Ripost)
Miközben aludtak, elvette az aranyékszereiket és pénzüket. Előfordult, hogy altatót adott a betegeknek, hogy tudjon lopni.
okt. 10
19:36
Az Európai Parlamentben rendezett konferencián mutatták be a világhírű Pető-módszert (hirado.hu)
Kósa Ádám, fideszes EP-képviselő mutatta be a módszert.
okt. 10
19:38
Szél Bernadett: az emberek mindennapi problémáival kell foglalkozni (hirado.hu)
Az országnak olyan vezetőre van szüksége, aki képes arra, hogy az emberek mindennapi problémáival foglalkozzon - hangoztatta a Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje kedden sajtótájékoztatón, Győrben.
okt. 10
19:45
Újra támad a mérgező gáz (Infostart)
Megelőzhető a szén-monoxid mérgezés - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A testület szóvivője szerint bár sokan szereltek fel az elmúlt években a veszélyes gáz kimutatására alkalmas érzékelőt, mégis történnek tragédiák.
okt. 10
19:57
"Vérlázító hazugság" - mentőhelikoptert is riasztottak egy miskolci nő miatt, aki azt hazudta, hogy egy wc-ben szült (Blikk)
Miskolc – Vérlázító hazugságnak minősítette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egy nő kedd reggeli segélykérését, aki azt füllentette a telefonos segélyhívásában, hogy egy közterületi vécében szült pecekkel ezelőtt.
okt. 10
19:59
Németh Szilárd ilyen kiegyensúlyozott - Fotó (Blikk)
Ritka, hogy valakinek ilyen jó kedve legyen a kórházból kifele jövet, mint Németh Szilárdnak.
okt. 10
20:15
Máris leült tárgyalni a baloldal (Blikk)
Alig csitultak el a baloldalon Botka László korábbi kormányfőjelölt visszalépése keltette hullámok, máris tárgyalóasztalhoz ültek a két legjelentősebb baloldali erő, az MSZP és a DK vezetői.
okt. 10
20:17
Spanyolország egyelőre megúszta a szétszakadást: nem kiáltották ki a katalán függetlenséget (Blikk)
A kialakult feszültség csökkentésére szólított fel kedd esti beszédében a barcelonai parlament rendkívüli ülésén Carles Puigdemont katalán elnök.
okt. 10
20:24
Pénzt kértek a közmunkáért cserébe (HírTV)
Tízezreket kért vissza a közmunkások béréből egy orosházi karitatív szervezet vezetője.
okt. 10
20:27
Ezért terjedhetnek a kórházi vírusok Magyarországon (Ripost)
Sajnos bőven akadnak, akik nem csak másokra, de saját beteg rokonaikra sincsenek tekintettel a kórházban.
okt. 10
20:29
Mellbevágó, ez fogadja az embert a temetőkben (Ripost)
Pár héttel halottak napja előtt négy temetőt is felkerestünk, hogy megtudjuk, mire számíthatnak a látogatók.
okt. 10
20:33
Nevettetők is igyekeznek kipecázni az okostelefont - Ön is nyerhet! (Blikk)
Könnyfakasztó halfogások! Nem lehet mosolygás nélkül megállni azokat a fotókat, amelyeket legutóbb küldtek be olvasóink a Blikk legújabb pályázatára.
okt. 10
20:33
Balog Zoltán szerint az egyesület, aminek ő az elnöke, tényleg önszerveződő, nem úgy, mint a felbujtott álcivilek (444.hu)
Mivel nem a kormánynak vannak polgári szervezetei, hanem a Polgári Együttműködésnek van kormánya.
okt. 10
20:35
Így vajon minden csomag időben odaér? Már októberben készül a karácsonyra a posta (Blikk)
Már októberben rendelje meg a karácsonyi ajándékot, a Magyar Posta ugyanis csak két hónapos átfutással garantálja a kézbesítést, ha Európán kívülről, például kínai webáruházból szerezzük be az ajándékokat. Paulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője az Inforádiónak beszélt arról, hogy a levélként és így olcsóbban feladott külföldi küldemények kézbesíté
okt. 10
20:36
Fekete György nem nevezte meg az „árulókat” (HírTV)
Az MMA leköszönő elnöke szerint a választási kampány után megnyugszanak a kedélyek.
okt. 10
20:37
Szavazzon! Ön elégedett a Posta szolgáltatásaival? (Blikk)
Két hónapos (!) átfutási és kézbesítési időt garantál a Magyar Posta a karácsonyi időszakban a külföldi csomagokra. Emellett idén ideiglenesen több embert foglalkoztatnak és csomagátvevő pontokat is létrehoznak az ország különböző pontjain.
okt. 10
20:45
Náci karlengetés miatt kellett felfüggeszteni egy osztrák politikust (444.hu)
Az FPÖ politikusa "Heil, Hitler!" kiáltással nyitotta a pártülést.
okt. 10
20:48
Beer püspök egy másik "határról", amit nem szabad átlépni (Alternatív Energia)
A menekültválságról szervezett felekezetközi fórumot a MAZSIHISZ.
okt. 10
20:48
Komoly adócsökkenés jön januártól (hirado.hu)
Jövő évtől 19,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás.
okt. 10
20:51
Botrány az Országos Mentőszolgálatnál (Infostart)
Ijedt nő kérte a miskolci mentők segítségét kedden. Hamarosan kiderült: durva "tréfáról" van szó, de akkor már mentőhelikopter is érkezett a helyszínre!
okt. 10
20:54
Magyar úszó lehet Európa legjobb fiatal sportolója (ATV)
Az úszó Nagy Rékát jelölték a legjobb európai fiatal sportoló díjra.
okt. 10
21:06
Lángolt egy gazdasági épület Besenyszögön (ATV)
A tűz egy istállót is veszélyeztetett.
okt. 10
21:21
A piac ítélete: az egészség üzlet (Alternatív Energia)
A "magán" állítólag már nem luxus, hanem az emberek többsége számára nagyon is hétköznapi gyakorlat.
okt. 10
21:24
Adócsökkentésről szavazhat a parlament (ATV)
Jövő évtől 19,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás a parlamentnek benyújtott, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvényjavaslat szerint.

Keresés