2017. október 2. hétfő

okt. 2
6:40
Bizalom (Alternatív Energia)
"Kényelmesen 50 felett!" elnevezésű csomag keretében egy hétvégét töltöttünk el barátainkkal egy dunántúli kastélyszállodában.
okt. 2
6:42
Napsütéssel indít a hét első napja (hirado.hu)
Általában derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk, majd késő délutántól északnyugat felől növekedni kezd a fátyolfelhőzet.
okt. 2
6:51
Lázár János helyettesíti Kósa Lajost (Infostart)
Október 2-i hatállyal nevezte ki Kósa Lajost a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszternek Áder János köztársasági elnök.
okt. 2
6:57
Kármentésben gondolkodnak a szocialisták (HírTV)
Magára maradt az MSZP, már Gyurcsány Ferencék is nemet mondtak a szocialistáknak az országos közös listára.
okt. 2
7:06
Bekeményít az ősz: nem elég, hogy fázni fogunk, még jól meg is ázunk (Blikk)
Ma még élvezhetjük a kellemes őszi időt, holnap azonban nem árt, ha esernyőt is viszünk magunkkal.
okt. 2
7:15
Harminc szavazattal maradt le a jobbikos (HírTV)
Mindössze 30 szavazattal kapott többet a kormánypárt jelöltje a jobbikoséval szemben a Csokvaományon tartott időközi választáson.
okt. 2
7:27
Megszólalt Őcsény lemondott polgármestere (Infostart)
Fülöp Jánost, a Tolna megyei Őcsény polgármesteri lemondott posztjáról, miután botrányt kavart a településen a menekültek üdültetésének terve.
okt. 2
7:39
Kivonulhat Magyarországról a Tesco (ATV)
Hétfőn délután 2 órakor folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről a Tesco és a társaságnál működő érdekképviseletek, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között. Amennyiben kitartanak követeléseik mellett a helyi munkavállalók és sztrájkok
okt. 2
7:39
Őcsényi polgármester: „11 évig itt semmiféle gyűlölet vagy kirekesztés nem volt. Ezt sikerült most felrúgni” (444.hu)
Fülöp Jánost egyszerre nácizták és hazaárulózták, a megosztottság miatt mondott le.
okt. 2
7:42
Hét hónapot is várhat a szakrendelésre egy beteg Magyarországon (Blikk)
Akár hét hónapot is várhat egy beteg a szakorvosi konzultációra, ha esete nem számít sürgősnek.
okt. 2
7:42
Megírják a patikáknak, hogy nem ér semmit a homeopátia (Ripost)
Csak akkor kerülnek le a homeopátiás szerek a patikák polcairól, ha az Európai Gyógyszerkönyv Bizottság úgy dönt - addig tovább árulják Magyarországon is a semmire sem jó készítményeket, mert a magyar törvények szerint ez jogszerű -, derült ki a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökségi ülése után.
okt. 2
8:00
Botrány egy budapesti uszodában: kislányokat fotózgatott az úszómester (Blikk)
Kislányokat buzdított ölelkezésre egy uszoda szaunájában egy i férfi.
okt. 2
8:03
Egy magyar bánya mellé kerülhet a paksi atomhulladék - 300 ezer évet kell kibírnia (Infostart)
Jelenleg még sehol a világon nem üzemel tároló, miközben egyre több az atomhulladék, és valamit kezdeni kell vele.
okt. 2
8:12
Nyitrai: Minden megyében vannak már nyugdíjas szövetkezetek (hirado.hu)
Minden megyében megalakult legalább egy nyugdíjas szövetkezet, így mindenütt elérhetővé vált ez a lehetőség - mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
okt. 2
8:27
„Őcsény lesz a rossz példa, már le is náciztak minket” (HírTV)
Nem érez személyes felelősséget a lemondó polgármester a kialakuló helyzet miatt.
okt. 2
8:36
Gigantikus áremelés jön: itt a Magyar Posta hivatalos bejelentése (Blikk)
A Magyar Postánál októbertől emelkedik a a csomagautomata szolgáltatás lakossági ára.
okt. 2
8:39
A kivonulást fontolgatja a Tesco? (HírTV)
A cég átgondolja jelenlétét Magyarországon, ha dolgozói kitartanak a követeléseik mellett.
okt. 2
8:45
Durva lépéssel fenyeget a Tesco: teljesen kivonul Magyarországról (Ripost)
A multinál semmiféleképpen nem akarják ismét emelni a béreket, és a létszámot sem fogják növelni. Ha a helyzet nem változik, inkább elhagynák a térséget.
okt. 2
8:48
Riadalom a Honvédkórházban (Alternatív Energia)
Tíz kórtermet kellett kiüríteni.
okt. 2
8:48
"Az emberek véleményét követve tud határozottan fellépni a kormány" (hirado.hu)
Akkor tud határozottan fellépni a kormányzat, ha a magyar emberek véleményét kikéri és követi - emelte ki Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
okt. 2
8:54
Eljött a nagy nap: miniszter lett Kósa Lajos (Blikk)
Október 2-i hatállyal nevezte ki Kósa Lajost a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszternek Áder János köztársasági elnök.
okt. 2
8:56
Kórtermeket ürítettek ki füst miatt egy fővárosi kórházban (Blikk)
Egy kapcsolótáblában izzó kábel miatt füst keletkezett a i Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén hétfő reggel.
okt. 2
8:57
Botka László lemondott (ATV)
Lemondott a miniszterelnök-jelöltségről Botka László- értesült több forrásból az atv.hu. A szegedi polgármester azzal indokolta döntését, hogy a politikáját "nem támogatták „kint”, és fontos politikusok nem támogatták saját közösségében sem. Annak is hangot adott közleményében, hogy nem tudta, mennyire behálózta a "politikai maffia" a demokratikus
okt. 2
9:03
Kiderül, mekkora alagút épül az M0-ás új szakaszához (Infostart)
Meghirdette az M0-s nyugati szektor megvalósíthatósági tanulmányának elkészítését az állami infrastruktúra-beruházó.
okt. 2
9:03
Lemondott Botka László a miniszerelnök-jelöltségről (HírTV)
Visszalépett a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. Botka a továbbiakban Szeged városáért kíván dolgozni.
okt. 2
9:06
Kutyák szagolták ki a vonaton elrejtett több ezer doboz cigarettát (hirado.hu)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kutyái 11 ezer doboz cigarettát szagoltak ki egy Kijevből érkezett gyorsvonat hálófülkéjében.
okt. 2
9:15
Botka László feladta (Infostart)
Lemondott a miniszterelnök-jelöltségről Botka László.
okt. 2
9:15
Botka László visszalép (444.hu)
Döntéséről hétfő reggel értesítette az MSZP vezetőit. Bejelentette lemondását Ujhelyi István, a párt alelnöke is.
okt. 2
9:21
Lövöldözés Las Vegasban (Alternatív Energia)
Több embert vittek kórházba lőtt sebekkel.
okt. 2
9:23
Botka László lemondott (Alternatív Energia)
"Nem gondoltam, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban."
okt. 2
9:24
Megbukott Botka László - Lemondott a miniszterelnök-jelöltségről (hirado.hu)
A visszalépést maga Botka László közölte közleményben az MTI-vel. Délelőtt sajtótájékoztatót tartott, ahol egyetlen kérdésre sem válaszolt.
okt. 2
9:27
Lehetnek újabb szövetségesei az LMP-nek (HírTV)
A párt társelnöke a Hír TV reggeli műsorában azt mondta, soha nem zárták ki az együttműködést más ellenzéki pártokkal, de erről csak akkor beszélnek majd, ha azok már megköttettek.
okt. 2
9:30
Váratlan fordulat: lemondott Botka László? (Blikk)
Váratlan fordulat következhet be az MSZP életében, ugyanis az atv.hu több forrásból is arról értesült, hogy lemondott miniszterelnök-jelöltségéről Botka László.
okt. 2
9:39
„Politikai maffia hálózta be az ellenzéket” – kemény szöveggel búcsúzott a jelöltségtől Botka László (444.hu)
A távozó miniszterelnök-jelölt szerint árulók zilálták szét tervét, történelmi bűnnek látja a többi ellenzéki párt különutas politikáját.
okt. 2
9:42
Nézőpont: Nem kormányozhat a baloldal a Jobbik nélkül (hirado.hu)
Belharcai ellenére még mindig az MSZP a legerősebb a baloldalon, a kormánypártok pedig továbbra is toronymagasan vezetnek – ez derült ki a Nézőpont Csoport legfrissebb felméréséből. Nagy Dániel az M1 hétfői műsorában kijelentette: Botkának jelenleg elég rosszul áll a szénája a szocialistáknál, ezt sugalmazhatja Lattmann Tamás színrelépése is.
okt. 2
9:45
Botka László: hibáztam (Infostart)
Botka László elmondta, miért mondott le a miniszterelnök-jelöltségről. Lemondott az MSZP alelnöke, Ujhelyi István is.
okt. 2
9:45
Lemondott Ujhelyi István is (ATV)
Ahogy arról portálunk beszámolt, lemondott miniszterelnök-jelöltségéről Botka László, bejelentése után Ujhelyi István közleményben tudatta, lemond alelnöki posztjáról.
okt. 2
9:48
Botka futásnak eredt, kiszállt a harcból (Ripost)
Biztosan nem lesz miniszterelnök az MSZP jelöltje. Teljes a káosz a párton belül, ki lehet az utódja?
okt. 2
9:54
Ujhelyi István is lemondott (Alternatív Energia)
"Nem vállalhatok felelősséget és sorsközösséget a következő időszakért."
okt. 2
9:57
Lemondott az MSZP alelnöke is (Infostart)
Ujhelyi: nem vállalhatok felelősséget és sorsközösséget a következő időszakért.
okt. 2
9:57
Feladta Botka László, lemondott a miniszterelnök-jelöltségről (HírTV)
Az MSZP nem állít új, saját jelöltet, inkább az egyéni választókerületekre koncentrálnak.
okt. 2
10:03
Az OTP terjeszkedéséről ír a Bloomberg, a világ vezető gazdasági hírügynöksége (444.hu)
Ráadásul maga a főszerkesztő beszélt Csányi Sándorral, a bank elnökével.
okt. 2
10:09
Kármentésen gondolkodnak a szocialisták (HírTV)
Magára maradt az MSZP, már Gyurcsány Ferencék is nemet mondtak a szocialistáknak az országos közös listára.
okt. 2
10:18
Orbán Viktor: A katalán népszavazás spanyol belügy (hirado.hu)
A katalán népszavazás spanyol belügy, ezért Magyarország nem nyilvánít véleményt a témában.
okt. 2
10:21
Ezt mondta Orbán Viktor a katalán népszavazásról (ATV)
A katalán népszavazás spanyol belügy, ezért Magyarország nem nyilvánít véleményt a témában - válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök Nagyváradon a közmédia kérdésére.
okt. 2
10:27
Molnár Gyula: folytatjuk (Alternatív Energia)
A párton belül nem keresnek új miniszterelnök-jelöltet.
okt. 2
10:36
Árulásnak minősítette párttársa Botka visszalépését (hirado.hu)
Ellepték a közösségi médiát Botka László visszalépését kommentáló megjegyzések.
okt. 2
10:39
Jobbik: A baloldal egy az egyben összeomlott (HírTV)
A Jobbik szerint érthetetlen, hogyan akarnak kormányt váltani, ha saját indulásukról sem tudnak dönteni.
okt. 2
10:42
Pech: beverte a biztonsági őr arcát a győri tolvaj, de ami ezután jött, azzal ő sem számolt (Blikk)
Lopás vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki azt a 28 éves férfit, aki az egyik győri áruházból akart lopni.
okt. 2
10:44
Botka László döbbenetes magyarázata: politikai maffia áldozata lett (Blikk)
Néhány órája még a támogatottságáról szóló adatok jelentek meg Botka László Facebook oldalán, ma reggel pedig bombaként robbant a hír:

Keresés