Varga Csaba nagyváradi hegymászónak sikerült oxigénpalack és serpák segítsége nélkül megmásznia a Föld nyolcadik legmagasabb hegycsúcsát, a 8163 méter magas Manaszlut.
A Fővárosi Főügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot az ellen a nő ellen, akinek öthónapos gyermeke egy galériáról zuhant le.
második legnagyobb bevásárlóközpontját, a Symmetry Arena Ingatlankezelő Kft. tulajdonában álló Aréna Plázát 275 millió euróért (85 milliárd forintét) vásárolta meg a dél-afrikai NEPI Rockcastle vállalat.
Az Európai Unió egyik pillére a munkavállalók szabad mozgása. Ez nagy lehetőséget jelent ambíciózus dolgozók számára, illetve azoknak, akik magasabb fizetésre vágynak. Ennek az orvosok sem tudnak ellenállni, így az elmúlt húsz évben Magyarországon közel négyezer orvos döntött úgy, hogy más országban próbál szerencsét.
Gáspár Győző szégyenként éli meg, amiért felesége lett a család eltartója. A showman idei összes fellépését visszamondták, így Bea asszony vállalkozásában van minden reményük.
Október másodikán indult a háztartások pénzügyeinek és fogyasztásának megismerését célzó „Miből élünk?” című adatfelvétele a Központi Statisztikai Hivatalnak.
Az ügyészséghez fordult az Állami Számvevőszék (ÁSZ), mert álláspontja szerint a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
A híres tévés Őcsényről írt posztot. „Nem lehet, hogy ennyire kiszolgáltassuk magunkat annak, amit próbálnak velünk elhitetni a hatalomért folyó harcban!”
Összesen 11 külföldi utast vittek abban a két német rendszámú autóban, amit ellenőrzésre megállítottak a járőrök Debrecen külterületén, a Diószegi úton hétfő éjjel.
Az egykori magyarországi szocialista vezető a szóbeszéd szerint három és hatéves kora között élt Kapoly egyik zsúptetős vályogházában, amit mára sorsára hagytak.
Botka László lemondását a párton belül is akarták - erről beszélt az MSZP elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Molnár Gyula szerint Botka László bölcs lépést tett, amikor úgy döntött, hogy visszalép. A DK elnöke a történtekre úgy reagált, hogy az egyik szeme sír, a másik pedig nevet. A Nézőpont Csoport vezetője közben az M1-en arról besz
A magyar zeneirodalmi műveket marimbára és vibrafonra áthangszerelő Irina Rădulescu először lép fel Magyarországon, október 15-én vasárnap 18 órától a Zeneakadémia Kupolatermében.
A Jobbik szerint tovább kell küzdeni a végrehajtói túlkapások ellen - közölte Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Pénzbüntetést kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség a válogatott Portugália elleni világbajnoki selejtezőjén tapasztalt "a szurkolók nem megfelelő magatartása" miatt.
Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje levélben kéri a magyarországi pártok vezetőit a nemzeti egység megteremtésére a romániai magyarok jogainak biztosítása érdekében.
A tárca nélküli miniszter a Modern Városok programról beszélt az ATV Start című műsorában, aminek keretösszege 3400 milliárd forint. Ez még a Paks2 beruházás összértékét is meghaladja.