2017. október 27. péntek

okt. 27
14:36
Erre vártunk: Most kiderül, hogy idén fehér karácsonyunk lesz-e (Ripost)
A hosszú távú előrejelzésben már látszik, hogy december utolsó heteiben milyen idő vár ránk!
okt. 27
14:45
Három autó rohant egymásba Budapesten - folyik a mentés (Blikk)
- Három autó rohant egymásba a II. kerületi Bimbó út és az Alsó Törökvész út kereszteződése közelében péntek kora délután. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
okt. 27
14:45
Moszkva fékezte le a Roszatom-projekteket (Alternatív Energia)
A még csak tervezési-engedélyezési fázisban lévő beruházásra már mintegy 200 milliárdot költött az állam.
okt. 27
15:00
Szijjártó most beintett Ukrajának (ATV)
Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna integrációs törekvéseit, ezért vétózta meg a NATO-Ukrajna bizottság decemberi ülésének összehívását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
okt. 27
15:03
Szijjártó: Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna integrációs törekvéseit (hirado.hu)
Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna integrációs törekvéseit, ezért vétózta meg a NATO-Ukrajna bizottság decemberi ülésének összehívását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
okt. 27
15:05
A magyar kormány bővíti a kárpátaljai magyarság támogatásait (hirado.hu)
A magyar kormány a kárpátaljai magyarságnak eddig nyújtott támogatások minden formáját nemcsak fenntartja, hanem bővíteni fogja, így minden korábbinál nagyobb támogatásra számíthatnak a kárpátaljai magyarok - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteken Beregszászon, ahol közel ezer válla
okt. 27
15:07
Rétvári: az Arany-emlékév segít a magyar kultúra újrafelfedezésében (hirado.hu)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Széphalmon, A Magyar Nyelv Múzeumában, ahol Aranyul - Toldi Miklós és a magyar nyelv címmel az Arany-emlékév keretében megnyílt kiállítás megnyitóján mondott beszédet pénteken.
okt. 27
15:12
Még elküldheti őszi táborba a gyereket! (Infostart)
Tíz- és negyvenezer forint között már lehet találni egyhetes tábort az őszi iskolai szünetre - mondta az InfoRádióban a Táborfigyelő.hu vezetője Tóth Béla jelezte, idén nagyon keresettek az életmód- és főzőtáborok.
okt. 27
15:21
Indul a nagy magyar történelemverseny (Blikk)
Idén is megtartják azt a kreatív történelemversenyt, amelyet tavaly az Esterházy Alapítvány a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) együtt több mint száz történelemtanár és négyszáz középiskolás részvételével rendezett meg.
okt. 27
15:21
Gyilkosokra és bűnözőkre figyelmeztetnek a kormánypártok (hirado.hu)
Az elmúlt események arra figyelmeztetnek, gyilkosok és bűnözők érkeznek a migránsokkal az országhatárhoz – mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.
okt. 27
15:23
Rosszul kötötték be az altatógépet, belehalt egy beteg Mosonmagyaróváron (Blikk)
Felüggesztett börtönnel megúszták azok a vállalkozók, akik rosszul üzemeltek be egy altatógépet a mosonmagyaróvári kórházban a műtőblokk felújítása után és ezért később a műtőasztlalon meghalt egy beteg.
okt. 27
15:23
Jövő héten kezdődnek a Városliget parkrekonstrukciós munkálatai (hirado.hu)
A Liget Budapest projekt első ütemében megújul a Vakok kertje, új sportpályák létesülnek a környék iskolásainak, valamint kutyajátszótér is épül.
okt. 27
15:36
Tombol a retró a rendőrségen, ilyet 25 éve nem látott (Infostart)
Lada 4x4 Classic lett az Érdi Rendőrkapitányság Törökbálinti Rendőrőrsének legújabb, a helyi vállalkozók és lakosság adományaiból vásárolt járőr kocsija.
okt. 27
15:36
Sokkoló: Fordítva kötötték be a csöveket a mosonmagyaróvári kórházban, meghalt a beteg (ATV)
A másodfokon eljáró Győri Törvényszék is felfüggesztett fogházra ítélte pénteken a mosonmagyaróvári kórházi haláleset négy vádlottját, helyben hagyva az első fokon eljáró Mosonmagyaróvári Járásbíróság tavaly június 8-i határozatát - tájékoztatta a Győri Törvényszék sajtószóvivője az MTI-t.
okt. 27
15:51
Katalónia - Megszavazták a függetlenséget kinyilvánító javaslatot (Alternatív Energia)
Az utcán többezres tömeg kivetítőkön követte az ülésteremben zajló eseményeket.
okt. 27
15:53
Tömegkarambol miatt útzár az M1-esen Budapest irányában (Alternatív Energia)
Két ember megsérült, egyikük súlyosan.
okt. 27
16:12
Kirúgják Marton Lászlót a Vígszínházból (ATV)
A Vígszínház kezdeményezte Marton László munkaviszonyának megszüntetését, de mint írják szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben, a döntés nem jelent ítélkezést. A Vígszínház közleményét változtatás nélkül közöljük.
okt. 27
16:18
Keményen beleszállt Gyurcsányba az LMP (ATV)
Az LMP arra reagálva adott ki közleményt, hogy csütörtökön Gyurcsány Ferenc élő adásban azt mondta: nem ígérnek korszakváltást.
okt. 27
16:24
"Betonba öntött" vállalkozó - Volt fideszes képviselő segédkezett (Alternatív Energia)
A 2013-ban megölt férfi gyilkosát első fokon elítélték.
okt. 27
16:26
Madrid rábólintott a katalán kormány feloszlatására (Alternatív Energia)
Az utcán többezres tömeg kivetítőkön követte az ülésteremben zajló eseményeket.
okt. 27
16:33
Végső elkeseredés - Kiakadtak a súlyos beteg magyar kisfiú szülei - ezt "kapta" az államtól (Blikk)
A Blikk is írt már Farkas Ricsikéről, az országban az első tüdőátültetésen átesett, immunbeteg kisfiúról. A 14 éves, járni sem tudó gyermek minden akadályon és nehézségen átverekszi magát családja segítségével az életért.
okt. 27
16:33
Jakab: A Jobbik plakátügyében „bármi előfordulhat” (hirado.hu)
A Jobbik szóvivője szerint az ellenzéki párt minden törvényt betartott, nem számítanak jogállami szinten büntetésre, de akkor, amikor Magyarországon „pártállami rendszer van” akkor bármi előfordulhat.
okt. 27
16:35
Szörnyű baleset: becsípte egy pécsi busz a kisfiú fejét (Blikk)
Pécs - Becsípte egy kisfiú fejét egy pécsi busz ajtaja szerdán kora délután a Zsolnay-szobornál lévő egyik buszmegállóban.
okt. 27
16:35
Szombattól egyes járatok menetrendje megváltozik (hirado.hu)
A hétvégén, vasárnap hajnalban állunk át a téli időszámításra, emiatt az órákat éjjel 3 órakor 2 órára kell átállítani. Ez némileg érinti a tömegközlekedési járatok menetrendjét is. A mindenszentek ünnepe és a halottak napja miatt megnövekedő utasforgalom miatt a Budapesti Közlekedési Központ szombattól rendkívüli járatokat indít és sűríti egyes já
okt. 27
16:36
Újabb hírek érkeztek Törőcsik Mari állapotáról (ATV)
Törőcsik Mari színművész kikerült az intenzív osztályról és az állapota is fokozatosan javul - tájékoztatta pénteken a Nemzeti Színház és a család az MTI-t.
okt. 27
16:36
Mátraszentistván: helikopterrel emelték be a liftoszlopokat (Síelők)
Ezen a héten fontos fejezetéhez érkezett a mátraszentistváni Síparkban zajló új ülőlift építkezése. Szerencsére az időjárás is partner volt a munkálatoknál, így a Szlovákiából érkezett helikopter a helyére tudta emelni az új lift oszlopait. A liftet már az idén használhatja a nagyközönség.
okt. 27
17:06
Németh Szilárd: Azt sem tudom, hogy ki az a Naffa (444.hu)
Megbukott a terrorelhárítás átvilágításán az Orbánnal jó viszonyt ápoló tiszteletbeli konzul? A nemzetbiztonsági bizottság alelnöke szerint majd a sajtó kinyomozza, mi történt.
okt. 27
17:09
Arculcsapás - Megszólalt az EU a független katalánokról... (Blikk)
Semmi nem változik az Európai Unió számára azzal, hogy a barcelonai parlament függetlenségi pártjai megszavazták az önálló "Katalán Köztársaság" létrehozását, az EU-nak Spanyolország marad az egyetlen tárgyalópartnere - hangsúlyozta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke pénteken a Twitteren.
okt. 27
17:09
Origo: Pert vesztett a 444 a ferencvárosi önkormányzattal szemben (hirado.hu)
Több valótlanságot állított a 444 internetes portál, amiért a ferencvárosi önkormányzat beperelte az oldal üzemeltetőjét, a pert pedig megnyerte – írja az Origo.hu.
okt. 27
17:11
Elkezdődött az új M3-as autópálya-csomópont építése (hirado.hu)
Elkezdődött a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3-as autópálya-csomópont, valamint a csomópont és a 2101 jelű út közötti szakasz építése 1,55 kilométer hosszan – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken az MTI-vel.
okt. 27
17:12
Szabad december 24-e: negyvenezer szignót vállal az MSZP (HírTV)
A kormány és a vállalkozók szövetsége gazdasági szempontok miatt nem támogatja egy újabb munkaszüneti nap bevezetését.
okt. 27
17:42
Megvonta a névhasználatot a Római-parti gátért küzdő egyesülettől az önkormányzat (444.hu)
A mobilgátat támogató Egyesület a Római-partért eddig is jogtalanul használta a nevét.
okt. 27
17:45
Törvénytelenül járt el Simicska Lajos cége (Ripost)
Jogsértőnek bizonyult Vona Gáborék plakátkampánya. Olyan kedvezményeket kapott a Jobbik a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft.-től, amelyek elérhetetlenek voltak más piaci hirdetők számára, s ezzel megszegte a vonatkozó előírásokat - állapította meg a Magyar Idők értesülése szerint az adóhivatal.
okt. 27
17:47
Kikiáltották Katalónia függetlenségét (Ripost)
Megszavazták a Katalán Köztársaság létrehozásáról szóló javaslatot, ami így független, szuverén, demokratikus, szociális jogállam!
okt. 27
17:48
Már több megy propagandára, mint stadionokra (HírTV)
Bár a stadionépítés vált a fölösleges pénzszórás szinonimájává, az új pénztemető az állami kommunikáció lehet.
okt. 27
17:49
Az éj leple alatt tűnt el gyerekszobájából a 17 éves magyar lány -Fotó (Ripost)
Anasztázia már július óta nincs meg, a lánynak Pest megyében veszett nyoma.
okt. 27
18:00
Orbánra utalva ír arról Zizek, hogy Európára a valódi fenyegetést azok a „védelmezői” jelentik, akik idegengyűlöletet és félelmet terjesztenek (444.hu)
A világhírű baloldali filozófus szerint az európai identitás veszélyben van, de a belső ellenségek jelentik rá a legnagyobb fenyegetést.
okt. 27
18:03
LMP: Gyurcsány elvesztette józan ítélőképességét (hirado.hu)
Gyurcsány Ferenc nem érdekelt egy új korszakban, azt a régi korszakot akarja visszaállítani, amiben "Orbán és Gyurcsány váltott műszakban fosztja ki az országot" - írta az LMP péntek délutáni közleményében, amely egy csütörtök esti televíziós vitára reagált.
okt. 27
18:06
Átalakul a közösségi közlekedés a fővárosban (Infostart)
Változások lesznek a budapesti közösségi közlekedésben az iskolai őszi szünet és a vasárnap hajnali óraállítás idején.
okt. 27
18:21
Nem rabolt egy forintot sem, mégis rács mögé került (Blikk)
Hiába fenyegetőzött késsel a balek rabló a pécsi dohányboltban, az eladónő nem adta át neki a bevétlelt.
okt. 27
18:23
Válaszcsapás - Keményen belement Gyurcsányba az LMP - ez már háború? (Blikk)
Gyurcsány Ferenc nem érdekelt egy új korszakban, azt a régi korszakot akarja visszaállítani, amiben "Orbán és Gyurcsány váltott műszakban fosztja ki az országot" - írta az LMP péntek délutáni közleményében, amely egy csütörtök esti televíziós vitára reagált.
okt. 27
18:36
Aszúba fullad Tokaj-Hegyalja - Sokan tönkremehetnek (Alternatív Energia)
Az állam a világörökségi területek felvásárlásának könnyítését tervezi.
okt. 27
18:39
Migránsokat segítő civileknek engedtek át egy iskolát Szegeden (hirado.hu)
Politikai vitát váltott ki Szegeden egy évek óta üresen álló iskolaépület sorsa.
okt. 27
18:42
Schmidt Máriáék elbénázták, az utca kijavította (444.hu)
Végre helyesen szerepel a zuglói óriásfestményen a rajta szereplő szabadságharcos neve.
okt. 27
18:54
Hétvégi műsorok az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
Hétvégén az InfoRádió műsorában hallható lesz többek között Lovász László, Kulcsár Krisztán, Feledy Botond és É. Kiss Katalin is.
okt. 27
18:57
Nagyon megbánják a diákok, ha nem olvassák el a MÁV figyelmeztetését (Blikk)
Október 31-én, azaz jövő héten kedden lejár az előző félévben kiadott diákigazolvány-matrica, ezért a MÁV-Start arra figyelmezteti a diákokat, hogy időben gondoskodjanak diákigazolványuk érvényesítéséről.
okt. 27
18:59
Ennyit ér két év és három hónap ártatlanul a sitten - kártérítést kapott a magyar asszony (Blikk)
Több mint 12,5 millió forintos kártérítést ítélt meg a Pécsi Ítélőtábla pénteken annak a nőnek, akinek a férjét 2000-ben ölte meg az asszony akkori élettársa, egy rendőrtisztként dolgozó férfi a Baranya megyei Vokányban.
okt. 27
19:12
Erre számíthat, aki lemarad a 3-as metrópótlóról (Infostart)
November 6-tól kezdődik a 3-as metró északi szakaszának felújítása. Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: megoldott lesz a buszpótlás, de így is az eddigi utasok legfeljebb 60-70 százalékát tudják elszállítani.
okt. 27
19:15
II. Rákóczi Ferenc újratemetésére emlékeztek Kassán (hirado.hu)
Hétszázan utaztak Magyarországról Kassára különvonattal, hogy megemlékezzenek II. Rákóczi Ferenc fejedelem újratemetése évfordulójáról.
okt. 27
19:17
Kijevben átadták a Magyar Házat (hirado.hu)
A kijevi Magyar Ház megnyitása annak köszönhetően vált lehetővé, hogy Magyarország gazdaságilag és lélekben is egyaránt erősödött - hangsúlyozta Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa pénteken az ukrá

Keresés