Az október 23-i hosszú hétvégén és az őszi szünetben a néhány napos külföldi utakra is érdemes utasbiztosítást kötni, a Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint azonban csak minden második magyar él ezzel a lehetőséggel.
A Fidesz arra vár választ a Demokratikus Koalíciótól (DK) és a pártelnöktől, hogy miért pénzelte Gyurcsány Ferenc Czeglédy Csabát, és jutott-e a DK-hoz is a diákoktól ellopott pénzből.
Az Országgyűlés kedden megszüntette a családi házak kötelező kéményseprő-ipari ellenőrzését, amelyet ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végezhet el a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltató.
Mégsem emelkedik 2018-tól a reklámszatyrok és a reklámhordozó papírok termékdíja - döntött kedden a parlament a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosításakor. Az előterjesztésből az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának javaslatára kerültek ki a díjemelésre vonatkozó rendelkezések.
Magyarországnak a szomszédos országok közül Szerbiával van a legjobb diplomáciai és gazdasági kapcsolata, a gazdasági együttműködés is Belgráddal a legjelentősebb a nyugat-balkáni országok közül.
A kötelező kéményellenőrzésről és a házi kutakról is döntött az Országgyűlés kedden. Létrejött a VIZEK, és megemelték a vízkészletjárulék-mentesen felhasználható vízmennyiséget. Változtattak a vízügyesek életpályarendszerén.
"Nem kell színésznőnek, de még nőnek sem lenni ilyesmihez. A visszaélés az visszaélés" – Nyáry Krisztián lépett elő, és mesélte el a fiatalon megtörtént esetét.
Bár a nyelvnek vannak olyan formai elemei, amelyekből következtetni lehet az illető mondandójának hitelességére, még sincs olyan módszer, ami teljesen kiszűrné a hazugságokat – állítja Vadász Pál. A szakember hozzátette: a következő hónapokban valószínűleg Magyarországot is elárasztják majd az álhírek.
Lányát prostituáltnak nevezték, családja külföldre menekült a Magyarországon tapasztalható idegengyűlölet elől Bourgla Oszamának, a 25 éve Bicskén élő szír háziorvosnak.
Életre szóló esélyt kell biztosítani minden gyerek számára, a hátrányos helyzetű fiataloknak pedig minél korábban meg kell adni a fejlődésükhöz szükséges segítséget.
Csak egy kedves gesztus, de a vasúti jegykezelő nagy örömet szerzett vele egy hároméves kislánynak: gőzöst rajzolt a vonatjegyre, úgy adta neki vissza.
Ungár Péter az ATV Start című műsorában pártja programjáról, a közelgő választásokról és a paksi beruházásról is beszélt. Aztán szóba került a Momentum nyári tábora is, ahol botrányosan viselkedett.
A bevándorlás ügyében az eddigi egyik legveszélyesebb módosításról szavaz csütörtökön az Európai Parlament (EP) szabadságjogokkal foglalkozó bizottsága - közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A MOL az idei évben ismét csatlakozott az Európai Sokszínűségi Karta Magyarországhoz. A vállalat 2030-ig tartó üzleti stratégiájának egyik sarokpontja a vállalati kultúra fejlesztése, amelyhez kapcsolódva prioritás a nyitott, rugalmas és befogadó közösség kialakítása.
A felsőoktatási törvény módosításával a parlament elfogadta a Velencei Bizottság kritikáját, amely arra vonatkozott, hogy a jogszabály rövid felkészülési időt biztosított a Magyarországon működő külföldi egyetemeknek az előírások teljesítésére - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Legyen ez a híd annak a jelképe, hogy megvédjük Európa külső határait és továbbra is nyitva tartjuk a belső határokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az új komáromi Duna-híd építésének megkezdése alkalmából rendezett ünnepségen.
Az építőipari termelés volumene 36,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist augusztusban. Az épületek építése 46,8, az egyéb építményeké 24,1 százalékkal emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nagy gondossággal és alapossággal készülnek a hatóságok a nemzeti ünnepre, hogy mindenki biztonságos körülmények között, méltó módon tudjon részt venni a rendezvényeken - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára kedd délelőtt a Hősök falánál tartott sajtótájékoztatón.
Idén is kérhető a 12. életévét betöltött, iskolás lányok számára a méhnyakrák elleni védőoltás - mondta az egészségügyért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Korábban soha nem voltak olyan jók a szlovák-magyar kapcsolatok, mint most, és az új Duna híd jelképe lehet annak, hogy ezeknek a kapcsolatoknak a jobbá tételét mindkét fél komolyan veszi - jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő a Komáromot a felvidéki Révkomárommal összekötő új Duna híd építésének megkezdése alkalmából rendezett ünnepségen Ko
Minden jel arra utal, hogy a magyar kormány annyira nem is akarja rendezni a CEU helyzetét. Egy évvel eltolták a CEU-törvény előírásainak hatályba lépését, Balog miniszter erre hivatkozva már halasztaná is a magyar-amerikai megállapodás aláírását.
Semmilyen jogi eljárással nem lehet megakadályozni a nemzeti konzultációt és a magyar emberek véleménynyilvánítását - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az Iszlám Állam nevében fenyegetőzött robbantással egy férfi Veszprémben. Az üzletben bombát ugyan nem találtak, de a névtelen fenyegetőt alig két órán belül lebuktatták.
A bevándorlás ügyében az eddigi egyik legveszélyesebb módosításról szavaz csütörtökön az Európai Parlament (EP) szabadságjogokkal foglalkozó bizottsága - közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Öngyilkosságot megkísérlő volt feleségét erőszakolta meg egy kanizsai férfi. Az erőszaktevőt közös lányuk buktatta le, ő hívta ki a zsarukat perverz apjára.