2016. szeptember 15. csütörtök

szept. 15
16:20
Csoóritól búcsúznak a budapesti múzeumban (Alternatív Energia)
Verseinek felolvasásával emlékeznek 20-án az íróra.
szept. 15
16:21
Nem indul vizsgálat az állítólagos újságíró-beszervezési ügyben (ATV)
A kormánypárti többség leszavazta, így nem indul tényfeltáró vizsgálat a sajtóban megjelent hír alapján, amely szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) munkatársai zsarolással próbáltak beszervezni egy újságírót - nyilatkozta a testület szocialista elnöke a bizottság csütörtöki zárt ülése után a sajtónak.
szept. 15
16:22
Orbán egyre "hajmeresztőbb vádakat" szór az EU-ra (Alternatív Energia)
A Spiegel Online szerint a miniszterelnök értelmetlen követeléseket támaszt.
szept. 15
16:36
Újabb húsz gyógyszertárat zárhatnak be hamarosan (ATV)
Vényköteles gyógyszerek tiltott exportja miatt akár húsz további gyógyszertárat is bezárhatnak. Nem ússzák meg a patikák mögött álló nagykereskedők sem, akiknek az engedélyeit bevonhatják.
szept. 15
16:38
Moszkva: Amerika ködösít, és nem tartja be a tűzszüneti megállapodásokat (ATV)
Washington vonakodik végrehajtani a szíriai tűzszüneti megállapodás rá eső részét, s ezért "verbális ködösítést" alkalmaz - jelentette ki csütörtökön Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
szept. 15
16:51
Halál a Dunában - Megtalálták a másik holttestet is (Alternatív Energia)
Felborult csónak okozta a két férfi halálát.
szept. 15
16:53
Patyi Andrásnak továbbra is négy pozíciója van (Alternatív Energia)
Az NVB-elnök szerint nem összeférhetetlenek egymással a tisztségei.
szept. 15
17:09
Fazekas Sándor barátja megjelenést tervez 190 millióért (Alternatív Energia)
Horváth másik cégétől rendelték 40 millióért a hírhedt juhtenyésztésről szóló tanulmányt is.
szept. 15
17:27
Fazekas Sándor barátja arculatot tervez 190 millióért (Alternatív Energia)
Horváth másik cégétől rendelték 40 millióért a hírhedt juhtenyésztésről szóló tanulmányt is.
szept. 15
17:29
Balla-gyilkosság - Tízmilliós kártérítés a volt fideszes fiának (Alternatív Energia)
Az újabb vádlott pere még tart.
szept. 15
17:45
Balla Irma fia tízmilliós kártérítést kapott (Alternatív Energia)
Az újabb vádlott pere még tart.
szept. 15
17:47
Matolcsy elmondta, miért jó nyitni a Selyemút felé (Alternatív Energia)
Magyarországnak esélye lehet arra, hogy a gazdaság mérete kétszeresére emelkedjék.
szept. 15
18:03
Andy Vajna körül szaglászik az OLAF (Alternatív Energia)
Bár hivatalos eljárás még nincs, már elkezdték begyűjteni az információkat.
szept. 15
18:24
Riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit (ATV)
Egy Bakuból-Brüsszelbe tartó repülőgép miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit csütörtök délután - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
szept. 15
18:36
Görög főtitkár a FIFA-nál (Alternatív Energia)
Aleksander Ceferin megerősítette tisztségében a sportvezetőt.
szept. 15
18:38
A 20. helyen Storck válogatottja (Alternatív Energia)
A legfrissebb rangsorban Argentína továbbra is vezet Belgium előtt.
szept. 15
18:40
Hoki világkupa Torontóban (Alternatív Energia)
A világkupán szinte csak az NHL sztárjai kapnak játéklehetőséget.
szept. 15
18:42
Molnár Gyula: Orbánnak és a Fidesznek bocsánatot kell kérnie (Alternatív Energia)
Szerinte az október 2-i egy "álnépszavazás", amivel el akarják fedni az oktatás botrányos helyzetét.
szept. 15
18:54
Riasztották a Gripeneket (Alternatív Energia)
Egy Bakuból Brüsszelbe tartó repülőgép lépett be Magyarország légterébe.
szept. 15
18:56
Donald Trump jól van, Bill Clinton már kevésbé (Alternatív Energia)
Nyilvánosságra hozták a jelentést, amit az elnökjelölt orvosa készített.
szept. 15
18:58
Putyin újabb látogatása miatt tiltakozik az ország (Alternatív Energia)
Még a nap folyamán tiltakozó jegyzéket intéz Moszkvához a kijevi vezetés.
szept. 15
19:00
Egyre hűvösebb idő köszönt ránk (ATV)
A hétvégén a napsütés mellett már többször, többfelé várható zápor, akár zivatar is. Fokozatosan lehűl a levegő is, a hétvégén néhol már csak 20 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
szept. 15
19:19
Amerika tartós katonai támogatást nyújt Izraelnek (ATV)
Minden korábbinál magasabb összeggel támogatja Izrael védelmét 2019 és 2028 között az Egyesült Államok. A washingtoni kormány az említett időszakban 38 milliárd dollárt ad majd a zsidó államnak honvédelemre és katonai fejlesztésekre. Történelme során az Egyesült Államok még soha nem adott más országnak ekkora katonai támogatást. Részletek a viedóban.
szept. 15
19:30
TBC terjedhetett az operaházban? (Alternatív Energia)
81 dolgozót vizsgálatra küldtek a fertőzés miatt.
szept. 15
19:32
Erősödött a forint (Alternatív Energia)
Az eurót este fél hét után 309,50 forinton jegyezték.
szept. 15
19:36
Tízmilliós kártérítést ítéltek Balla Irma fiának (ATV)
Nem jogerősen több mint tízmillió forintos kártérítést ítélt meg a Debreceni Járásbíróság csütörtökön a 2007-ben meggyilkolt debreceni önkormányzati képviselő, Balla Irma fiának, akit korábban azzal vádoltak, hogy ő követte el a bűncselekményt, s emiatt 12 év fegyházra ítélték, de később felmentették.
szept. 15
19:54
Balesetet szenvedett emberek adataival üzletelt az ügyvéd (ATV)
Közlekedési balesetet szenvedett emberek személyes adatait vásárolta meg egy kártérítési ügyekre specializálódott kaposvári ügyvéd - értesült a Hirado.hu.
szept. 15
20:12
DK: Vonják vissza a népszavazást (ATV)
A Demokratikus Koalíció a népszavazás visszavonását követeli, azután hogy az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy nem lesz kötelező betelepítési kvóta. Molnár Csaba azt mondta, hogy ezzel végleg elbukott a magyar kormány "álnépszavazása". Dömötör Csaba kommunikációs államtitkár szerint ez csak ravaszkodás és trükk. További részletek a videóban.
szept. 15
20:30
Vallási vezetők ellen emeltek vádat terrorizmus miatt (ATV)
Négy koszovói albán vallási vezető ellen emelt vádat csütörtökön terrorista cselekmények és gyűlöletkeltés miatt a koszovói különleges ügyészség - számolt be róla a pristinai sajtó.
szept. 15
20:39
Vajna csatornái kiszorították az Euronewst - Vizsgálódna az OLAF (Alternatív Energia)
Bár hivatalos eljárás még nincs, már elkezdték begyűjteni az információkat.
szept. 15
20:41
Fellázadtak a szakszervezetek az MTVA sajtófőnöke ellen (Alternatív Energia)
"Összevissza kommunikál a leépítésekről, majd az érdekvédőkre próbálja hárítani a felelősséget."
szept. 15
20:48
Új börtönök készülnek a puccsistáknak (ATV)
Új börtönöket alakítanak ki mintegy 100 ezer rab számára Törökországban a július 15-i puccskísérletet követő tisztogatások nyomán - írta csütörtökön a Hürriyet című török napilap internetes oldalán.
szept. 15
21:06
Gyurcsány: Magyarország tele van KGB ügynökökkel (ATV)
Ma Magyarországon több százan dolgozhatnak az orosz titkosszolgálatnak, ezt Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök nyilatkozta egy interjúkötetben. A DK elnöke szerint a Fidesz legfelső körei is érintettek voltak a 2006-os zavargások kirobbantásában. Lázár János viszont aljas hazugságnak nevezte a volt kormányfő szavait. További részletek a videóban.
szept. 15
21:15
"Kata ezt nem bocsátja meg" - Végleg vége Hajdú és Sarka házasságának? (Alternatív Energia)
Kitálaltak a szomszédok: "Péter olyasmit tett vele, ami mély sebet ejtett a lelkén."
szept. 15
21:24
Iszlám Állam által lerombolt műemlékeket rekonstruáltak (ATV)
Rekonstruáltak és kiállítanak a római Colosseumban három olyan kulturális műemléket, amelyeket az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet lerombolt Szíriában és Irakban.
szept. 15
21:33
Matolcsy: baj van az MNB-alapítványokkal (Alternatív Energia)
Elismerte, hogy nem mindig azzal foglalkoztak, amivel kellett volna.
szept. 15
21:51
Eltűnhet Európa legnagyobb természetvédelmi területe (Alternatív Energia)
Veszélyben 170 000 ember megélhetése, 6 millió vándormadár és több mint 4000 faj otthona.
szept. 15
22:15
Az amerikai képviselőház akadályozza a guantánamói börtöntelepet bezárását (ATV)
Az amerikai képviselőház olyan törvényt fogadott el, amellyel akadályozza a guantánamói börtöntelep bezárását.

Keresés