A lakosság 64 százaléka szerint nyugdíjas korában is dolgozni kényszerül majd, mindössze három százalékuk véli úgy, hogy biztosan meg fog tudni élni nyugdíjából - derült ki az OTP öngondoskodási index eredményeiből.
Ausztráliában történt az eset, hogy míg egy elhíresült falfestmény Hillary Clintonról óriási felháborodást váltott ki, a szemközti tűzfal meztelen Donald Trumpja valahogy senkinél sem csapta ki a biztosítékot.
270 sportolónál hagyta jóvá a Nemzetközi Olimpiai bizottság, az indulás jogát, így megvan a csapat amivel képviseltetheti magát Oroszország a 2016-os riói olimpiai játékokon.
2013 óta a legmagasabb szinten áll a második elnöki megbízatásának vége felé járó Barack Obama amerikai elnök népszerűsége - derül ki a CNN hírtelevízió felkérésére készült közvélemény-kutatásból.
A rendkívüli terrorkészültség miatt ismét szigorú biztonsági intézkedések léptek életbe az olasz fővárosban, ahol a Vatikán védelmét a pápai államot övező városfalakra is kiterjesztették és három biztonsági zónákra osztották fel a római belvárosban levő korzót.
Az egyiptomi hadsereg csütörtökön bejelentette, hogy légicsapásokkal végzett az Iszlám Állam terrorszervezet sínai-félszigeti ágának vezetőjével, Abu Duá al-Anszárival.
Nagy a gyanú arra, hogy megtörténhet az év átigazolása, ugyanis minden jel arra mutat, hogy Paul Pogba hamarosan a Manchester Unitednél folytatja pályafutását.
A Kreml ragaszkodik hozzá, hogy Oroszországot nagyköveti rangú diplomata képviselje Kijevben és nem kíván alternatív személyt javasolni a jelenlegi misszióvezető-jelölt helyett - jelentette ki csütörtökön Moszkvában Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
Öt rab életét vesztette és 30-an megsebesültek a venezuelai fővárostól Caracastól nyugatra fekvő Maracay település börtönének udvarán történt robbanásban - közölte csütörtökön a helyi ügyészség.
Nagy számban végeztek ki civileket és erőszakoltak meg nőket katonák a dél-szudáni fővárosban, Jubában a múlt hónapban a felkelőkkel zajlott összecsapások alatt - állapította meg egy ENSZ-jelentés.
Törökország jelenleg nem érett az EU-tagságra, de súlyos hiba lenne a csatlakozási tárgyalásokat megszakítani - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az ARD német közszolgálati televíziónak egy interjúban, amelyből csütörtökön közöltek részleteket.