2016. augusztus 25. csütörtök

aug. 25
12:03
"Magyarországon is volt már ilyen erősségű földrengés" (ATV)
A közép-olaszországi földrengés már több mint 200 halálos áldozatot követelt. Ez mégsem számít erősnek, inkább egy közepes földrengés volt – mondta Tóth László szeizmológus az ATV Start című műsorában. A földrengés szakértő szerint ez azt is mutatja, hogy a földrengés által okozott katasztrófa mérete nem arányos a földrengés fizikai méretével. Azt is hozzátette, hogy a világon nagyjából 200 ilyen…
aug. 25
12:18
Monszun után csőtörés Budapesten - Fotók! (Alternatív Energia)
A nyomócső a Gellérthegyen, a Mihály utca és a Szirtes út sarkán adta meg magát.
aug. 25
12:20
DK: állami bérlakásrendszerrel kell segíteni a diákokat (Alternatív Energia)
A budapesti albérletárak négy év alatt megduplázódtak, de a vidéki városokban is jelentősen emelkedtek.
aug. 25
12:36
Kivonhatják a német katonákat Törökországból (Alternatív Energia)
A Der Spiegel szerint a Bundeswehr vezetőinek "rémálom" lenne, ha ki kellene vonni az egységet.
aug. 25
12:36
"Rémálom lenne" Kivonhatják a német csapatokat Törökországból (ATV)
A német hadsereg (Bundeswehr) megkezdte a felkészülést arra az esetre, ha Berlin és Ankara feszült viszonya miatt ki kell vonni Törökországból az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció műveleteiben részt vevő egységét - írta csütörtökön hírportálján a Der Spiegel című német hírmagazin.
aug. 25
12:38
Mendrey: gyakorlatilag nem valósult meg semmi (Alternatív Energia)
Egészen biztosan várhatók megmozdulások, demonstrációk, az egyeztetés és a tervezés folyik.
aug. 25
12:54
Csoda Olaszországban: 17 órát töltött a romok alatt a kislány, túlélte - felvétel (ATV)
Videóra vették azt a drámai pillanatot, amikor egy tízéves kislányt kiszabadítottak az olaszországi földrengés következtében összeomlott házak romjai alól. A gyermek 17 órát töltött a törmelékek alatt.
aug. 25
13:12
Új pszichoaktív anyagot rejtett a csomagtartó - Videó! (Alternatív Energia)
Zöld színű kábítószergyanús növényi származékok kerültek elő.
aug. 25
13:14
Drónfelvételen az elpusztult olasz város (Alternatív Energia)
247-re emelkedett az Olaszország középső részét megrázó földrengés halálos áldozatainak a száma.
aug. 25
13:30
Izzadásgátló miatt bírságolt a GHV (Alternatív Energia)
A hivatal jogsértő összehasonlító reklámja miatt 30 millió forintra bírságolta az Unilevert.
aug. 25
13:30
Családi tragédia: Szeme láttára fejezték le a szíriai apa fiát (ATV)
Yassernek a háború kezdetén még négy fia volt, mára csak egy maradt életben. Felesége nem sokkal a legfiatalabb fiú születése után halt meg.
aug. 25
13:48
Meghalt Michel Butor (Alternatív Energia)
A francia író, esszéista, költő nyolcvankilenc éves korában hunyt el.
aug. 25
13:48
A szélsőjobboldali elnökjelölt vezet Ausztriában (ATV)
Mintegy két hónappal a megismétlendő osztrák államfőválasztás előtt továbbra is Norbert Hofer, a szabadságpárti jelölt vezet a legújabb, csütörtökön bemutatott közvélemény-kutatási adatok szerint.
aug. 25
13:50
Felmentették a rendőrre támadó budakalászi férfit (Alternatív Energia)
A fiatalember elmebetegségben és paranoid skizofréniában szenved, kényszergyógykezelésre kötelezték.
aug. 25
13:50
"Orbán dühre kész állapotban tartja a népet" (ATV)
Németországban a Die Zeit című liberális hetilap csütörtökön megjelent számában a menekültválság utóbbi egy évének németországi fejleményeiről közölt elemzésében foglalkozott Magyarországgal. A francia Le Monde a Bayer Zsolt újságíró állami kitüntetése körüli vitáról írt.
aug. 25
14:06
Váratlan harckészültség-ellenőrzést rendelt el Putyin (Alternatív Energia)
Az orosz fegyveres erőknél az utóbbi időben gyakoriakká váltak a hasonló ellenőrzések.
aug. 25
14:06
Szél: Így ki fog ürülni az ország (ATV)
Nem tudok úgy kiállni standolni, hogy ne jönnének úgy oda az emberek, hogy egy családtagjuk ne dolgozna már külföldön, Borsodban 40 ezer forinttal keresnek kevesebbet az emberek, mint az átlag, 2010-ben ez a szám még 20 ezer forint volt – ezt Szél Bernadett mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
aug. 25
14:08
Tragédia Fiatalokat sodort el a víz a brit tengerparton, öten meghaltak (Alternatív Energia)
A londoni baráti társaság tagjai belekeveredtek egy tengeráramlatba, amelyből nem tudtak kimenekülni.
aug. 25
14:24
"Ha nem engednek indulni az olimpián, akkor saját játékokat rendezünk" (ATV)
Oroszország külön játékokat rendez a paralimpikononoknak, a jutalmazás azonos lesz az olimpiaival - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök, amikor csütörtökön a Kremlben fogadta a riói olimpián érmet szerzett orosz sportolókat.
aug. 25
14:26
Életét adta a kislány négyéves húgáért, így élte túl az olasz földrengést (ATV)
Egy 8 éves kislány feláldozta az életét kishúgáért, amikor az olaszországi földrengés következtében romba dőltek az épületek Pescara del Trontóban.
aug. 25
14:42
Sofőr nélküli taxik lepték el a várost (ATV)
A világon elsőként a szingapúri közutakon álltak szolgálatba vezető nélküli taxik.
aug. 25
15:16
Az összes kínai súlyemelőt eltilthatják a versenyzéstől (ATV)
Az összes kínai súlyemelő egyéves eltiltásra számíthat, ha bebizonyosodik, hogy az ország versenyzői sorozatosan doppingoltak.
aug. 25
15:33
Lázár bevallotta: álmatlan éjszakái voltak (Alternatív Energia)
A kormányinfó izgalma az volt: lesz-e szó Bayer Zsoltról?
aug. 25
15:33
Drogosan száguldozott, hárman haltak meg miatta (ATV)
Több ember halálát okozó, bódult állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat egy hevesi férfival szemben az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Heves megyei főügyész csütörtökön az MTI-t.
aug. 25
15:35
Királyé a legnagyobb védés Európában (ATV)
Az UEFA bejelentése szerint Király Gáboré az idei ladbarúgó EB legnagyobb védése.
aug. 25
16:09
Új tulajdonoshoz kerülhet a GfK piackutató társaság (Alternatív Energia)
Az amerikai Nielsen csoport és a brit Kantar is szóba jöhet új többségi tulajdonosként.
aug. 25
16:09
Újabb város került ki az IÁ hatalma alól (ATV)
Visszafoglalták az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezettől az észak-iraki Kajjara városát és a környező olajkitermelő régiót az iraki kormányerők - jelentette csütörtökön helyi tisztségviselőkre hivatkozva az iraki Alsumaria televíziós csatorna híroldalán.
aug. 25
16:11
Orosz harckészültség-ellenőrzés - Aggodalom Varsóban? (Alternatív Energia)
aug. 25
16:27
Szörnyethalt a kamionnal ütköző autó utasa az M5-ösön - Fotó (Alternatív Energia)
A baleset az autópálya Szeged felé vezető oldalán Újhartyán térségében történt.
aug. 25
16:27
Meghalt egy ember egy budapesti filmforgatáson (ATV)
Meghalt egy ember a Szárnyas fejvadász 2. forgatásán. A férfi halálát a bontás közben ráomló díszfal okozta.
aug. 25
16:45
Prága és Berlin között továbbra is ellentét van (ATV)
Prága és Berlin továbbra is eltérően ítélik meg a migránsok kötelező kvóták szerinti elosztását az Európai Unió tagállama között - ismerte el egyaránt Bohuslav Sobotka cseh kormányfő és Angela Merkel német kancellár a prágai tárgyalásaik utáni sajtótájékoztatón.
aug. 25
17:03
De hol van a magyar hal? - Orbán méregbe gurult (Alternatív Energia)
A nagy horderejű ügyek mellékszálának tűnhetett volna a kérdés, ám korántsem ilyen egyszerű a helyzet.
aug. 25
17:03
Az Iszlám Állam helyett jönnek a gerillaháborúk (ATV)
Ha az Iszlám Államot legyőzik, készüljetek fel hosszú gerillaháborúra - szólította fel az iraki szunnitákat Ajman az-Zaváhiri, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője csütörtökön közzétett videoüzenetében.
aug. 25
17:05
TGM: Ez az ügy nem Bayerről szól (ATV)
Külföldön vagyok, de kérlek, közöljétek, hogy én is visszaadom a középkeresztemet. Köszönöm szépen, TGM - írta Tamás Gáspár Miklós a sajtónak eljuttatott levelében. Később híradónknak elmondta, így akar tiltakozni az ellen a kormányzati politika ellen, amit Bayer Zsolt publicisztikája fémjelez. További részleteket a 17:45-kor kezdődő híradónkban tudhat meg. A beszélgetést itt hallgathatja meg.
aug. 25
17:21
Aknavetővel vették célba egy ellenzéki vezető kocsiját Törökországban (Alternatív Energia)
Az incidensben egy csendőr meghalt, két további könnyebben megsebesült.
aug. 25
17:21
"A hős férfi alsónadrágban kiszaladt" - kiállítást nyitott meg Tarlós István (ATV)
Első alkalommal rendezték meg a rockzenész festők kiállítását. Az ötlet Kelemen Andrástól jött, aki a Rockmúzeum önkéntes elnöke. Elmondta, legfőbb céljuk, hogy hagyományt teremtsenek. A kiállítást Tarlós István főpolgármester nyitotta meg. Részletekért tekintse meg a videót.
aug. 25
17:23
Eger díszpolgára lesz Cseh László (Alternatív Energia)
Az aranygyűrűt ünnepélyes keretek között veszi majd át.
aug. 25
17:57
Röf! - További áfacsökkentés kellene (Alternatív Energia)
A tőkehús forgalma nőtt, ám visszaesett a húskészítmények iránti kereslet.
aug. 25
17:57
Tóth: Átverték a válaszadókat (ATV)
Olyan szabályokat kellene megfogalmaznia az államnak, hogy mindenki gyakorolhassa a választójogát, és ne diszkriminálják a külföldön dolgozó magyarokat az október 2-ai népszavazáson sem – ezt Tóth Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 25
17:59
Xavi Sabate marad a kézilabda-válogatott kapitánya a vb végéig (Alternatív Energia)
Munkáját továbbra is Debre Viktor másodedző segíti.
aug. 25
18:16
Pizzák potyognak az égből (ATV)
Az új-zélandi városok felett már az idén megjelennek a pizzafutár-drónok - számolt be csütörtökön a heise online német technológiai hírportál.
aug. 25
18:33
Elfehéredtek az ujjai? - Alattomos kór állhat a háttérben (Alternatív Energia)
aug. 25
18:51
Saját bíróság is kell a Fidesznek? (Alternatív Energia)
Az ellenzék meggyőződése: a kínos, például Rogán Antal nevéhez fűződő ügyek elhallgatása a cél.
aug. 25
18:51
Új békemegállapodás született Amerika és az öböl menti Arab Államok között (ATV)
A felkelő húszik bevonásával történő jemeni egységkormány felállítását célzó béketervben állapodott meg az Egyesült Államok a Arab(Perzsa)-öböl menti arab monarchiákat tömörítő Öböl-menti Arab Államok Együttműködési Tanácsával (GCC) és az ENSZ-szel - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter a szaúd-arábiai Dzsiddában folytatott tanácskozást követően.
aug. 25
18:53
Volt MSZP-s EP-képviselőből a Fidesz-kormány nagykövete - Reagált az MSZP (Alternatív Energia)
"Aki a mai helyzetben elfogad egy ilyen ajánlatot, az hátat fordít a közösségnek, amelyiknek tagja volt."
aug. 25
19:09
Marad a meleg nyár hétvégére is (Alternatív Energia)
30 fok, semmi eső, sok napsütés.
aug. 25
19:09
Hatalmas értékű aranyrögre bukkant egy férfi (ATV)
Egy több mint négy kilogrammos és becslések szerint 190 ezer amerikai dollárt (52 millió forintot) érő aranyrögöt talált egy amatőr kincsvadász Ausztráliában.
aug. 25
19:27
Nemnövekedési konferencia lesz Budapesten (Alternatív Energia)
Lehet-e, vagy egyáltalán akarunk-e állandóan növekedni egy erőforrásaiban korlátos világban?
aug. 25
19:27
Olaszosan, tésztával támogatnák a földrengés sújtotta várost (ATV)
Pasta all'Amatricianával segítené egy olasz gasztroszervezet az olaszországi földrengésben megrongálódott Amatrice városát, amelyről ez a tészta a nevét kapta - közölte a Slow Food és a Terra Madre nevű szervezet vezetője, Carlo Petrini.
aug. 25
19:29
Több főútvonalon is katonaijármű-konvoj közlekedik a napokban (Alternatív Energia)
A Bocskai István Lövészdandár ugyanis "közúti átcsoportosítást hajt végre" egy gyakorlatra.

Keresés