Magyarországnak is jó lenne a menekültválság terheinek igazságos elosztása - mondta az Európai Parlament (EP) elnöke kedden az ARD német országos közszolgálati televíziónak.
A Magyar Nemzet szerint óriási bizonytalanság alakult ki a kazáncsere-rendelet körül. Főként építőipari vállalkozásokat érintő uniós pályázati lehetőség válik elérhetővé mintegy ezermilliárd forint értékben ez év végéig - írja a Magyar Idők. Az önkéntesek segítsége nélkül alig bírják a menekültáradat kezelését a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal budafoki úti székházának ügyintézői - írja a…
Hármas karambol miatt lezárták az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszát Mezőkövesdnél, ahol jelenleg egyik forgalmi sávban sem lehet közlekedni Nyíregyháza felé - olvasható az Országos Katasztrófavédelem Főigazgatóság honlapján.
A tapolcaiak szerint nem a Jobbik nyerte meg a hétvégi önkormányzati választást, hanem a Fidesz vesztette el. A legnagyobb kormányzópárt az esemény helyi jellegét hangsúlyozza, a Jobbik pedig azt, hogy az „esztergomi modell” elkerülése miatt volt szükségük a győzelemre.
Lezárták egy rövid időre a budapesti Erzsébet hidat szerda reggel fél hétkor egészségügyi dolgozók, hogy így tiltakozzanak a szférában dolgozók alacsony jövedelme miatt.
A bevándorláshullám mögött egy nemzetközi bűnbanda áll, dokumentumokkal is rendelkezik a kormány ezekről az embercsempész bandákról – ezt Kósa Lajos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Csongrád megye déli részén 1957 határsértőt - köztük 353 gyermeket - tartóztattak föl kedden a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
A 18 percig tartó flashmob részvevői a híd pesti hídfőjénél a szférában dolgozók alacsony jövedelme miatt tiltakoztak. A rendőrség nyolc emberrel szemben tett feljelentést.
Teljesen összeomlottak az orosz védelmi vonalak. A Maekensen-hadsereg is tovább üldözi az oroszokat, Hindenburg csapatai Grodnó nyugati oldalán a külső erődvonal előtt állnak.
Tudtam, hogy szabálysértést követek el azzal, hogy átvágom a kerítést, de van, amikor az erkölcs ezt kívánja, ez egy üzenet volt – ezt Kakuk György mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Ferenc pápa a jubileumi évre való tekintettel feloldozást ad az abortuszon átesett nőknek és a beavatkozást végző orvosoknak is. Hívei szerint ezzel az irgalmasságát bizonyítja, a tradicionális tábor szerint viszont nem lehet elfelejteni, hogy a terhesség megszakítása halálos bűn.
A börtönben adott interjút az Iszlám Állam bagdadi parancsnoka. A terrorista kihívó hangon részletezte a több mint száz ember – köztük gyermekek – halálát okozó terrorcselekményeinek sorozatát.
Lezárták egy rövid időre a budapesti Erzsébet hidat szerda reggel fél hétkor egészségügyi dolgozók, hogy így tiltakozzanak a szférában dolgozók alacsony jövedelme miatt.
Illegális határátlépők egy csoportja közölte, hogy nem hajlandó átszállni a Debrecen felé tartó vasúti szerelvényre Kőbánya-Kispest vasútállomáson szerda hajnalban - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata.
Továbbra sem engedik be a Keleti előtt összegyűlt migránsokat a pályaudvarra Budapesten, a főbejáratot és az aluljáróból a pályaudvar felé vezető feljárót a rendőrök lezárták - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
A Keleti pályaudvarnál egyre fokozódik a hangulat, a nyugodt éjszaka után ismét elkezdtek a migránsok ugrálni, kiabálni és néhányan azt rebesgetik: áttörnék a bejáratot elzáró rendőrsorfalat.
Az atv.hu munkatársa a helyszínről jelentette, hogy reggel 7 óra körül mintegy száz készenléti rendőrt vezényeltek ki a Kőbánya-Kispest vasútállomásra, miután migránsok egy csoportja nem akart átszállni a Debrecenbe tartó szerelvényre.
Magyarország az egyetlen jogkövető ország a schengeni övezetben azon államok közül, amelyeket az illegális bevándorlás kérdése érint - jelentette ki Németh Szilárd (Fidesz), az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
A járási hivatalok népegészségügyi szakemberei ellenőrzik az iskolákat, hogy a gyerekek étkeztetése megfelel-e a szeptember 1-jétől hatályos előírásoknak - erről Fűrész Tünde, a család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár beszélt az M1 aktuális csatornán szerdán.
Az egyik német kormánypárt egy vezető parlamenti képviselője szerdán alig burkoltan megfenyegette a brit kormányt, hogy ha Nagy-Britannia nem vállal "méltányos" részt az Európai Unióba érkező menekültek befogadásából, akkor Berlin nem fogja támogatni Londont az általa igényelt EU-reformokról szóló tárgyalásokon.
Még mindig ezrével érkeznek az illegális bevándorlók Magyarországra Szerbiából. Az InfoRádió tudósítója 13 órát töltött el velük Szegeden, Röszkén, Mórahalmon és Ásotthalmon.
Román, macedón és magyar embercsempészeket fogtak el Csongrád megyében, a rendőrök minden esetben lefoglalták a bűncselekmények elkövetéséhez használt járműveket - tudatta a megyei főkapitányság szóvivője szerdán.
Mint megírtuk, a Jobbik elnöke a párttal szimpatizáló, de szimpátiájukat nyíltan fel nem vállaló művészek és közéleti szereplők részvételével tartott zártkörű előadást.
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) várhatóan szeptember második felében egyeztet a tervezett intézményi átalakításokról a felsőoktatási államtitkársággal - mondta Bódis József, az MRK elnöke, a Pécsi Tudományegyetem rektora a Kossuth Rádió 180 perc című keddi műsorában.
Fejenként 200 eurót, összesen mintegy 1,2 millió forintnyi összeget fizetett 19 szír állampolgár embercsempészeknek, hogy Röszkéről Budapestre szállítsák őket - tudatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán.
A Szent István Egyetem (SZIE) rektora és az állatorvostudományi kar dékánja is támogatja az önálló állatorvostudományi egyetem létrehozását jövő júliustól - derült ki az intézmény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Tőzsér János rektor közölte: a Budapesti Corvinus Egyetemtől csatlakozó három budai karon megőriznék és továbbfejlesztenék a minőségi oktatást.
Nyolc ember, köztük két gyerek meghalt szerda hajnalban egy lakóházban keletkezett tűzben Párizs északi részén - közölték rendőrségi források. Az első vizsgálatok szerint feltehetően bűncselekmény történt.