"Rendkívül álszent és tisztességtelen", hogy miközben választ keresnek az EU-ra nehezedő egyik legnagyobb kihívásra, egyes nyugati politikusok pénzügyi támogatások megvonásával fenyegetőznek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek.
Az MSZP a kormány menekültpolitikájának bukását látja Hende Csaba távozásában, a Jobbik viszont választ vár a kormánytól, hogy miért mondott le a honvédelmi miniszter.
Baleset miatt pótlóbuszok járnak a szentendrei (H5-ös) HÉV helyett a fővárosi Szentlélek tér és Kaszásdűlő között - tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ hétfő délelőtt a Facebook-oldalán.
Több magyar és külföldi segélyszervezet is dolgozik a Röszkén, a Dugonyi úton kialakított gyűjtőpontnál, ahol kedd délelőtt több száz migráns várakozott arra, hogy elszállítsák őket az idegenrendészeti előállítókba - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint az illegális bevándorlással kapcsolatban a kvótakérdést meghaladta az idő, és a határvédelem fontossága kerül előtérbe.
A kedd esti döntetlennel végződő mérkőzés ellenére maradt még esély arra, hogy a magyar válogatott a csoportharmadikok között a legjobb legyen és pótselejtező nélkül kijusson az Eb-re.
Továbbra is a Budapesti Corvinus Egyetem budai kampuszán folyik az átszervezett karok hallgatóinak oktatása, nem pedig a gödöllői Szent István Egyetemen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
A magyarok biztonságérzetének növelését tartotta az egyik alapkérdésnek Simicskó István kijelölt honvédelmi miniszter a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi meghallgatásán. Kiemelt fontosságú ügynek nevezte a biztonsági határzár megépítését, annak felgyorsítását Simicskó István, a honvédelmi miniszteri poszt várományosa a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi…
A stratégiai partner vállalatokkal kötött megállapodások igazolták a kormány várakozásait, a stratégiai partnerek mintegy 13 ezer új munkahelyet hoztak létre, növelték beruházásaikat, jelentősen bővítették a magyar beszállítóik körét és egyre többen vesznek részt a duális képzésben is - mondta Varga Mihály kedden Budapesten, a Siemens Zrt. csepeli telephelyén.
Migránsok egy csoportja kedden kora délután ismét elhagyta a röszkei Dugonyi úton kialakított rendőrségi gyűjtőpontot - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Gyurcsány Ferenc szerint a többi uniós tagállammal közösen kell megoldásokat találni a migrációs válság kezelésére. A DK elnöke - miután Varju László és Oláh Lajos országgyűlési képviselőkkel együtt kedden látogatást tett a bicskei befogadóállomáson - közös uniós határőrizetet is sürgetett, mondván, "az nincs rendben, hogy csak a mi felelősségünk a külső határok védelme".
Csak széles körű fellépéssel és a menedékkérőket eddig befogadó szomszédos államok támogatásával állítható meg a szíriai és iraki lakossága elvándorlása - hangsúlyozta kedden Francois Hollande francia államfő a Közel-Keleten üldözött kisebbségek megsegítése érdekében Párizsba összehívott nemzetközi konferencián elmondott beszédében.
Gyorsított eljárásban állítanak bíróság elé Zalában egy francia embercsempészt, aki az autójában három szír állampolgárt szállított, amikor hétfő hajnalban elfogták.
Már folyamatban van az ombudsman vizsgálata a migránsok helyzetével kapcsolatban - reagált az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az Eötvös Károly Intézet korábbi közleményére.
Hamarosan ötezer menekült érheti el a déli határvidéket, amire fel kell készülnie Magyarországnak - mondta az InfoRádiónak a Délmagyarország újságírója. Segesvári Csaba szerint jelenleg a rendőrségi intézkedéseket a teljes káosz jellemzi.