A közmunkások idénymunkája, a bevándorlás ügye, valamint a körzeti megbízottak rendszere is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.
A mexikói belügyminiszter abszurdnak nevezte kedd este Donald Trump amerikai milliárdos és republikánus párti elnökjelölt-aspiráns azon kijelentését, miszerint a mexikói bevándorlókkal a bűnözés és a kábítószerek érkeznek az Egyesült Államokba.
A Golden State Warriors lett az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) bajnoka, mivel kedden a döntős párharc hatodik mérkőzésén vendégként legyőzte a Cleveland Cavalierst, így 4-2-re megnyerte a párharcot, s 40 év szünet után újra elhódította a trófeát.
A mexikói belügyminiszter abszurdnak nevezte kedd este Donald Trump amerikai milliárdos és republikánus párti elnökjelölt-aspiráns azon kijelentését, miszerint a mexikói bevándorlókkal a bűnözés és a kábítószerek érkeznek az Egyesült Államokba.
Magyarország nem lehet befogadója a világ összes illegális bevándorlójának - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, az Országgyűlés rendészeti bizottságának elnöke szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában.
Az Igazságügyminisztérium közleménye a Nagy Imre és társai ellen lefolytatott büntető eljárásról. Az ítélet jogerős. A halálos ítéleteket végrehajtották.
Élesen bírálta az MSZP elnöke a kormány menekültekről szóló plakátjait és a témához való hozzáállását az InfoRádió Aréna című műsorában. Tóbiás József szerint nagyon hibás az a stratégia, hogy összekeverik a gazdasági vándorlást és a menekült kérdést.
A kormány törvényjavaslata szerint az 1500 fő alatti települések polgármesterei a jövőben a közfoglalkoztatás szervezéséért plusz pénzt kapnának. Ennek előzménye, hogy a kormánypártok törvénymódosítása miatt 2014-től jelentősen csökkent a kistelepülési vezetők javadalmazása. Az sem mellékes, hogy a legutóbbi időközi országgyűlési választáson 13%-ot veszített az egy évvel ezelőtti eredményéhez…
A nyugat-európaiakhoz hasonló lépések megtételére kérte a kormányt a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja annak érdekében, hogy ne rekedjen Magyarországon az idén akár százezres "bevándorlóáradat" - mondta az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.
A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke szerint megkérdőjelezhetetlen Biszku Béla egykori belügyminiszter, vezető állampárti politikus felelőssége az 1956-os forradalom utáni megtorlásokban.
Év eleje óta 57 ezren lépték át illegálisan Magyarország határát, naponta több száz ember érkezik, köztük nagyon nagy számban afgán, szír, pakisztáni állampolgárok - közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.
Feloszlatták és újjászervezik a Fidesz szombathelyi szervezetét - erről beszélt Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője, választókerületi elnök a Vas Népe megyei napilapnak adott, szerdán megjelent interjújában.
A romániai korrupcióellenes ügyészség vádat emelt Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester ellen – közölte szerdán honlapján az ügyészség.
Az elmúlt öt év családbarát kormányzása meghozta az eredményét, egyre több gyermek születik és folyamatosan nő a gyermekvállalási kedv - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A svájci főügyész szerint 53 esetben bukkantak pénzmosás gyanúját felvető átutalásokra a 2018-as és 2022-es labdarúgó-világbajnokság pályázataival kapcsolatos nyomozás során.
A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet elutasítja a palesztin egységkormány "egyoldalú" feloszlatását - közölte szerdán az iszlamista palesztin mozgalom szóvivője, reagálva a kormányban részt vevő, Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah párt előző napi bejelentésére.
A kelet-ukrajnai "orosz-szakadár" erők szerdára virradóra újabb rohamot indítottak az ukrán katonák állásai ellen a Donyeck közelében lévő Marjinka településnél, sikertelenül - jelentette a kijevi hadműveleti parancsnokság.
Két év alatt jelentősen nőtt a magukat elsősorban romának vallók aránya - derül ki a TÁRKI Monitor vizsgálatából. Az identitásukról nyilatkozók közül 2012-ben 33, addig 45 százaléka vallotta magát elsősorban cigány származásúnak - mondta az InfoRádiónak Sík Endre, a Tárki vezető kutatója.
4 méter magas kerítést húzhat Magyarország a szerb határra. A kormány utasította a belügyminisztert, hogy jövő szerdáig tegye meg a szükséges előkészületeket.
Tigris tépett szét egy embert szerdán a grúz főváros központjában, az állat néhány nappal ezelőtt, a várost sújtó áradások miatt szabadult ki az állatkertből - jelentette be a grúz belügyminisztérium szóvivője.
A kormánypártok szerint Szerbia biztonságos ország, ezért onnan nem kéne Magyarországnak menekülteket fogadnia, az ellenzéket azonban megosztotta a kérdés - hangzott el a biztonságos harmadik országok meghatározására lehetőséget teremtő módosítás Országgyűlési vitáján.
Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt hétfőtől július 5-éig két hétre bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó fővárosi Nyugati pályaudvar, a majdnem 290 millió forintba kerülő felújítások jelentősen javítják majd a pályaudvar színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését - jelentették be a MÁV képviselői sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Újabb, eddig publikálatlan részleteket hozott nyilvánosságra blogján Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja Lázár János június 8-án, a Dél-dunántúli Építészeti Fórumon elhangzott beszédéből. A szerző kollégáján keresztül megerősítette az atv.hu-nak, hogy rendelkezik hangfelvétellel a Miniszterelnökséget vezető miniszter előadásáról, aki egyébként eddig még sehol sem cáfolta a neki tulajdonított…
Minden jel szerint európai léptékű problémáról van szó, ezért a bevándorlást csakis Európa egésze, egy egységes megoldással lehet képes kezelni – ezt az ENSZ menekültügyi szóvivője mondta az ATV Start című műsorában.
A köztársasági elnök az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárává nevezte ki Köpeczi-Bócz Tamást, az erről szóló okmányokat szerdán adta át a Sándor-palotában.