A BKK közlése szerint folyamatosan zajlik a budai fonódó villamoshálózat kiépítése, amely a tervek szerint 2015 végére fejeződik be, ekkor indulhat meg a villamosforgalom.
A Mol Nyrt. új, kereskedelmi értékű gázt és kondenzátumot, a földgázból a felszínen leválasztott folyékony szénhidrogént talált Pakisztánban az általa irányított TAL blokk Mardan Khel-1 kutatófúrásánál - közölte a magyar olajipari cég kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Fidesz kedden ismételten mentelmi jogáról történő lemondásra szólította fel a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla jobbikos EP-képviselőt, akinek az ügye a kormánypárt szerint csak így tisztázódhat.
A Pécsi Hírek címlapján Orbán Viktor miniszterelnök és Páva Zsolt pécsi polgármester szerepelnek a Vissza a jövőbe című film plakátjára montírozva. A kép egy öt évvel ezelőtti HVG címlap majdnem pontos mása. Mindez azonban a véletlen műve. Állítja a Pécsi hírek főszerkesztője.
A Győri Egyházmegye által kezdeményezett Fogadja örökbe a múltját! elnevezésű program keretében a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap két kottát fogadott örökbe és restauráltatott, amiről együttműködési megállapodást írtak alá kedden Győrben.
lfogadta Somorjai-Kiss Tibornak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) rektorának lemondását az emberi erőforrások minisztere - közölte a szaktárca sajtó- és kommunikációs főosztálya kedden.
A kisebbségek helyzete nem az egyes országok belügye - erről a nemzetpolitikai államtitkár beszélt az Európai kisebbségvédelem kihívásai címmel kedden rendezett nemzetközi konferencián, a fővárosban.
Elfogadta Somorjai-Kiss Tibornak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) rektorának lemondását az emberi erőforrások minisztere - közölte a szaktárca sajtó- és kommunikációs főosztálya kedden az MTI-vel.
1990. május 19. szombat: Párizsban újabb tanácskozásra ültek össze az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 42 alapítójának küldöttei, hogy végső formába öntsék a közép- és kelet-európai országok gazdasági megsegítésére szánt új nemzetközi bank alapokmányát. Semmisnek kell tekinteni A Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek ellen 1948- és 1949-ben a Népbíróság által hozott…
Vadai Ágnes szerint Orbán Viktor méltatlan arra, hogy ilyen magas tisztséget viseljen, Dávid Ferenc szerint pedig pár hónap múlva módosítanak a vasárnapi záráson. Részletek az ATV legütősebb beszélgetéseiből.
A bolgár nyomozóhatóságok egyelőre terrorizmust vagy konkurenciaharcot feltételeznek a bolgár busz ügyének hátterében, amelyen gyanús csomagot találtak az M0-s autóút Annahegyi pihenőjében szombat délután - írta több bolgár napilap is keddi számában.
A Deutsche Telekom (DT) a még birtokában nem lévő 49 százalékos részvénypakett felvásárlásával 100 százalékos tulajdonába vette a Slovak Telekom távközlési társaságot.
Iránba látogatott az afganisztáni tálibok egy delegációja, amely az afgán menekültek helyzetéről és "az iszlám világ ügyeiről" tárgyal a helyi tisztségviselőkkel - jelentette kedden a Tasznim félhivatalos iráni hírügynökség.
Legalábbis Ózdon és Esztergomban, ahol a napokban feloszlatták a Fidesz helyi szervezeteit. Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke szerint egy párt életében évente 10-20 alapszervezet feloszlik, vagy átszervezésre kerül.
Véres megtorlásra szólította fel az egyiptomiakat a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom szóvivője, válaszul arra, hogy a hét végén felakasztottak hat terrorizmussal vádolt fiatalt - adta hírül az egyiptomi sajtó kedden.
A vitát annak nyomán tűzték napirendre, hogy előzőleg az EP szabadságjogi kérdésekben illetékes szakbizottsága vitát folytatott a halálbüntetés visszaállításának Orbán Viktor által javasolt "napirenden tartása", illetve a menekültüggyel kapcsolatos magyar kormányzati megnyilatkozások, így a bevándorlási nemzeti konzultációs kérdőív kérdései kapcsán.
Pokolgépes merénylet történt az afgán főváros, Kabul központi részén, egy forgalmas bevásárlónegyed közelében kedden, legalább öt ember meghalt és több tucatnyian megsebesültek.
Átfogó sztrájk készülődik a BKV-nál, ugyanis a buszos ágazatban működő Egységes Közlekedési Szakszervezet is megelégelte a bértárgyalással kapcsolatos időhúzást, ezért csatlakozik a metró, villamos és troli ágazat képviselői által ma meghirdetett akcióhoz.
Lezuhant a magyar hadsereg JAS-39 Gripen vadászgépe kedden a Prágától keletre fekvő Cáslav katonai repülőtéren, a pilóták katapultáltak - jelentette a közszolgálati Cseh Televízió. Az InfoRádió értesülése szerint a gép nem lezuhant, hanem lecsúszott a kifutópályáról.
Nem vált be az az elképzelés, hogy a bevándorlás kérdését Brüsszelből szabályozzák, ezért a magyaroknak kell megmondaniuk, legyenek-e Magyarországon bevándorlók - hangsúlyozta Orbán Viktor kedden Strasbourgban újságíróknak, az Európai Parlament (EP) Magyarországról szóló plenáris vitája előtt.
Plenáris ülésen tárgyalja „a magyarországi helyzetet” ma délután 5 órától az Európai Parlament. Előtte Orbán Viktor sajtótájékoztatót tartott Strasbourgban.
Az M0-ás autóút Annahegyi pihenőjében 2015. május 16-án délután átvizsgált bolgár autóbusznál történtekkel kapcsolatban a Terrorelhárítási Központ (TEK) az alábbiakról tájékoztat.
A Magyar Honvédség május 11-e óta vesz részt a LION EFFORT 2015 elnevezésű csehországi NATO repülő harcászati gyakorlaton öt JAS-39 Gripen típusú repülőgéppel. Kedd délután az egyik magyar vadászgép eddig tisztázatlan okból földet érés után túlfutott a kifutópályán. A kétfős személyzet a biztonsági protokollnak megfelelően a katapultálás mellett döntött - olvasható a HM közleményében.
Magyarország nem írt alá egyetlen olyan dokumentumot sem, amely megtiltaná, hogy felvessen bármilyen kérdést - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak kedden Strasbourgban, európai parlamenti felszólalása előtt egy a halálbüntetéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva.
Nem kapta meg a kórházi beszállítók többsége a korábban ígért állami konszolidációs összeget. Csaknem 90 százalékukkal nem is tárgyalt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint az intézmény csak azokkal a nagy cégekkel egyeztetett, amelyeknél 30 napnál régebbi tartozást halmoztak fel a kórházak. Rásky László úgy véli: azért, mert a 60 milliárd forintos…