2015. május 19. kedd

máj. 19
6:17
Az ENSZ aggódik Murszi halálos ítélete miatt (ATV)
Súlyos aggodalmát fejezte ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hétfőn a Mohamed Murszi volt egyiptomi elnökre és több mint száz hívére a hét végén kiszabott halálos ítéletek miatt.
máj. 19
6:18
Júliusban átadják az új ürömi körforgalmat (Infostart)
A végéhez közeledik az ürömi körforgalom építése. Júliusban várható, hogy megszűnik a forgalomkorlátozás a 10-es számú főút bevezető szakaszán - mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt kommunikációs vezetője az InfoRádiónak.
máj. 19
6:19
Bajnok lett a Szolnok (Alternatív Energia)
A Szolnok 51 év és az elmúlt két év bajnoki ezüstjei után idén felülhet a hazai trónra.
máj. 19
6:19
Pakisztán és Afganisztán összefogott a tálibok ellen (ATV)
Pakisztán és Afganisztán titkosszolgálatai kölcsönös információcseréről és a tálibok elleni műveleteik összehangolásáról állapodtak meg - jelentette be hétfőn a pakisztáni hadsereg szóvivője.
máj. 19
6:21
Levélinvázió (Alternatív Energia)
Undorító hecckampány áldozata ez az ország 2015 tavaszán-nyarán.
máj. 19
6:21
Öregszenek, és nem győzik (Alternatív Energia)
Hogyan lett a dinamikus, elhivatott fiatalokból jóllakott, de még többet falni akaró középkorúak szűk elitje?
máj. 19
6:23
Védőernyő (Alternatív Energia)
A 2014-es évet egyenesen riasztónak nevezhetnénk geopolitikai szempontból.
máj. 19
6:25
Felhatalmazás (Alternatív Energia)
Amikor már az utolsó híve is elfordul tőle és amikor már az utolsó uniós tagállamnak is elege lesz belőle, még akkor is csak arra hivatkozik majd: hiszen neki felhatalmazása volt.
máj. 19
6:33
Kövér: a bevándorlási kvóta csupán csali (ATV)
A bevándorlási kvóta bevezetése Európa azon törekvését szolgálja, hogy a nemzetállamokat az Európai Unió bürokráciája alá, kvázi tartományi státusba rendeljék - jelentette ki a Napi Gazdaságnak Kövér László. Az Országgyűlés fideszes elnöke beszélt arról is, keresztényi alapon nem híve a halálbüntetésnek, de elfogadhatatlannak tartja, hogy bármi tabutéma legyen.
máj. 19
6:35
Azbeszt-ügy: tiltakoztak a helyiek (ATV)
Félpályás útlezárással tiltakoztak civilek a Várpalotához tartozó inotai hulladéklerakóhoz vezető úton. Azt szeretnék elérni, hogy fejezzék be az azbeszt tartalmú veszélyes hulladék szállítását a telepre. Pár napja derült ki, hogy Heves megyéből - a Pest megyei kormánymegbízott utasítására, a Fejér megyei Kormány-hivatal engedélyével - 26 ezer tonna hulladékot akarnak elhelyezni úgy, hogy a…
máj. 19
6:37
NYT: Ukrajna káoszba süllyed, Porosenko nem teljesít (ATV)
Ukrajna változatlanu politikai és gazdasági káoszba merül, egy évvel azután, hogy Petro Porosenkót elnökké választották és fél évvel azt követően, hogy felesküdött az új kijevi parlament - írta hétfői számába a The New York Times.
máj. 19
6:51
Durva karambol Kambodzsában, több mint 20 halott (ATV)
Legkevesebb huszonegy ember vesztette életét kedden Kambodzsában egy autóbusz és egy munkásokat szállító teherautó frontális ütközésében.
máj. 19
7:09
Lemond a paralimpia-ügy miatt? Itt van Deutsch válasza (ATV)
Bár ő az alelnök, Deutsch Tamás mégsem érzi magát illetékesnek a Paralimpiai Bizottság ügyeiben. Az ATV Híradója megtudta, hogy addig biztosan nem mond le a bizottság elnöke, amíg a felügyelőbizottság nem készíti el a jelentését a köztestület gazdálkodását érintő ügyletekről. Gömöri Zsoltot azért mondatná le az ellenzék, mert kiderült, hogy pár éve 3 milliót kapott a szövetség pénzéből a hitele…
máj. 19
7:11
Ölik egymást a bevándorlók a bárkákon (ATV)
Becslések szerint akár nyolcezer bangladesi és mianmari bevándorló is hánykolódhat a tengeren a thaiföldi, indonéz és malajziai partoknál és egyik ország sem hajlandó befogadni őket. Azok a túlélők, akiknek mégis sikerül partot érniük, borzalmakról mesélnek: szűkös élelmiszer- és vízellátásról, valamint arról, hogy az emberek a bárkákon ölik egymást, a holttesteket pedig a tengerbe dobják.
máj. 19
7:27
Bizonytalan a rákkeltő hulladék sorsa (ATV)
28 tüdőrákos beteg, 14 haláleset. Eddig ennyi áldozata van a Heves megyei cementgyárnak, pontosabban az onnan származó azbesztnek. A hatóságok évekig nem tettek semmit, és még most sem találták meg a megoldást a hulladék tárolására.
máj. 19
7:29
Oszlik a Fidesz Esztergomban és Ózdon (ATV)
Az utcára került belső problémák és személyes ellentétek miatt feloszlatták a Fidesz ózdi szervezetét. Hétfőn az esztergomi alapszervezet is feloszlott.
máj. 19
7:33
EP-vita Magyarországról - A lett tanácsi elnök távolmarad (Alternatív Energia)
A liberális frakció világos válaszokat vár a hallgatás okairól.
máj. 19
8:03
Tovább gyengült a forint (ATV)
Gyengült kissé a forint keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben: az eurót kora reggel 308,84 forinton jegyezték a hétfő délutáni 308,12 forint után.
máj. 19
8:06
Ismét a kormányt kérdezhetik ma a parlamentben a képviselők (Infostart)
Az Országgyűlés ma fejezi be kéthetes ülését, a képviselők kérdéseket, azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormánynak.
máj. 19
8:08
Pörög a fekete cigarettapiac - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet arról ír, hogy pörög a fekete cigaretta piac, ugyanis másfélszer több illegális árut foglaltak le a trafiktörvény után. A Népszabadság interjút közöl Fazekas Sándor agrárminiszterrel, aki elégedett az állami földbérlet-pályázatokkal.
máj. 19
8:09
Kövér László és a "keresztényi alap" (Alternatív Energia)
"Eljuthatunk odáig, hogy Európában lassan törvényi tilalma is lesz a vitának."
máj. 19
8:11
Gyengült a forint (Alternatív Energia)
Kora reggel az euró 308,84-, a svájci frank 294,74 forinton állt.
máj. 19
8:13
Ismét a kormányt kérdezhetik a képviselők (Alternatív Energia)
A Ház ülésnapja 11 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
máj. 19
8:27
"Lajos, itt van még az ajtónál?" - Így fogta el a TEK a dühöngőt (videó!) (Alternatív Energia)
A 38 éves férfi édesanyja is a lakásban volt, amikor fiát elkapta a dühroham.
máj. 19
8:29
Nagy harcok Ypern előtt (Alternatív Energia)
Ezt írta a Népszava pontosan száz évvel ezelőtt a nyugati frontról. Zeppelinek bombát vetnek, francia rohamok, véres harcok Ypernnél
máj. 19
8:31
Megint forgalomkorlátozás Budapesten (Alternatív Energia)
máj. 19
8:57
Lázárnak el kell mondania, hogy kikkel tárgyalt és miről (ATV)
Be kell számolnia Lázár Jánosnak a svájci és olaszországi utazásainak részleteiről – így döntött a Fővárosi Törvényszék, miután a miniszterelnökség nem adta ki a kért adatokat.
máj. 19
8:59
25 ezren menekültek el Ramádiból az IÁ elől (ATV)
Az ENSZ adatai szerint mintegy 25 ezer ember menekült el az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet által a hétvégén elfoglalt nyugat-iraki Ramádi városából.
máj. 19
9:00
Rákóczi Szövetség: több ezer Kárpát-medencei középiskolás indul útnak (Infostart)
A június 4-i nemzeti összetartozás napján a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében 95 Kárpát-medencei iskola közel négyezer diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához.
máj. 19
9:03
A világ még nem készült fel egy pusztító járvány kitörésére (Alternatív Energia)
Levonták az Ebola terjedésének tanulságait.
máj. 19
9:05
Polgárháborús állapotok Burundiban (Alternatív Energia)
Az elnök - megszegve a szabályokat - harmadszor is indulni akar az államfői posztért.
máj. 19
9:07
Amerikába vágyik Elián González (Alternatív Energia)
A ma 21 éves fiatalember 6 évesen egy lélekvesztőn érkezett Floridába, jelenleg Kubában él.
máj. 19
9:09
Fizetésemelés a brit királyi udvarban (Alternatív Energia)
A királynő szolgálatában mintegy 1200 fő dolgozik.
máj. 19
9:15
"Kinyírlak!" - Terepjáróval akartak elgázolni egy lovast (ATV)
Zaklatás miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi és felnőtt fia ellen, mert terepjárójukkal üldözték lovon ülő haragosukat, és megöléssel fenyegették - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
máj. 19
9:18
Több mint 160 új busz jön idén Budapestre (Metropol)
Idén összesen több mint 160 új, korszerű autóbuszt állítanak forgalomba a közösségi közlekedésben.
máj. 19
9:33
Önkéntesen lesz választható a családi csődvédelem (ATV)
A családi csődvédelem önkéntesen lesz választható, az eljárásra a hitelezők senkit nem kötelezhetnek majd - jelentette ki Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.
máj. 19
9:35
Vádat emeltek a forráskúti gyilkos ellen (ATV)
Vádat emeltek egy tavaly ősszel meggyilkolt fiatal forráskúti nő ügyében. A vádirat szerint az áldozatot gyermekkori ismerőse megerőszakolta, majd brutálisan bántalmazta – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
máj. 19
9:36
25 ezren menekültek el az IÁ elől (Metropol)
Ők mind a hétvégén elfoglalt nyugat-iraki Ramádi városából menekültek el.
máj. 19
9:39
"Most ki fogunk nyírni!" - Terepjáróval félemlítettek meg egy lovast (Alternatív Energia)
A sofőr a fiának azt mondta, hogy üsse el a férfit.
máj. 19
9:41
"Különös kegyetlenséggel" ölt a 21 éves férfi (Alternatív Energia)
Az ittas vádlott szexuális ajánlatot tett, amit későbbi áldozata visszautasított.
máj. 19
9:51
Régészkedő gyerekek ástak ki egy 1400 éves prést Izraelben (ATV)
Lelkesen régészkedő gyerekek egy 1400 éves szőlőprést ástak ki Jeruzsálem mellett a föld alól – értesült a Háárec izraeli újság.
máj. 19
9:54
Feloszlatták a Fidesz ózdi szervezetét (Infostart)
Az utcára került belső problémák és személyes ellentétek miatt feloszlatták a Fidesz ózdi szervezetét - írta az Észak-Magyarország kedden.
máj. 19
10:09
Megkezdődött a sarkadi rém pere (ATV)
Megkezdődött kedden a Gyulai Törvényszéken annak a sarkadi férfinak a pere, aki a vád szerint rendszeresen bántalmazta élettársa gyermekeit, és egyikük belehalt az ütlegelésbe.
máj. 19
10:45
Sólyom: A halálbüntetés ügye mára a demagógia kelléktárába süllyedt (ATV)
Ha végignézzük a legutóbbi két évtizedben megfogalmazott értelmezéseket, akkor feltűnik, hogy Orbán Viktor nevezetes megjegyzéséig inkább csak a vidéki sajtóban és szórványosan került szóba a legsúlyosabb ítélet. Három hete viszont a közéleti szereplők már országos médiumokban és a kormányzati kommunikáció részeként fejtik ki az álláspontjukat.
máj. 19
10:47
Szemen döfte a krokodilt a szörfös (ATV)
Az eset az észak-ausztráliai Darwin partjainál történt vasárnap. Chris Keeping nagyjából száz méterre volt a parttól, amikor a két és fél méteres bordás krokodil rátámadt.
máj. 19
11:03
Kokainozott a világbajnok szerb pólós (ATV)
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) doppingvétség miatt felfüggesztette az Olimpiakosz szerb vízilabdázójának, Nikola Radjennek a játékjogát.
máj. 19
11:05
Majdnem 50 évig vezetett jogsi nélkül, lebukott (ATV)
Negyvennyolc éven át vezetett jogosítvány nélkül egy 74 éves osztrák férfi, míg végül egy balesetben lebukott.
máj. 19
11:27
Szellő István a Barátok közt új sztárjába szerelmes (Alternatív Energia)
A híradós kilenc éve vált el két idősebb gyereke édesanyjától.
máj. 19
11:39
Tanácsadó: vége a magyar ingatlanválságnak (ATV)
Túljutott a válságon a magyar ingatlanpiac, a nullához közeli kamatkörnyezetben ugyanis az ingatlanon elérhető 7-8 százalékos hozam vonzza a tőkét - mondta Salamon Adorján, az Eston ingatlan tanácsadó ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
máj. 19
11:41
Az ATV-ben fakadt ki a fekete ruhás ápoló (ATV)
„Megkeresett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara egyik vezetője, hogy dolgozzak a csapatuknak, de legyek megalkuvó”- Sándor Mária szerint ez volt az a pont, ami után eldöntötte, hogy tüntetést szervez az egészségügyi dolgozók méltatlan helyzete miatt.

Keresés