2015. március 5. csütörtök

márc. 5
8:57
Mirkóczki: Apáti nem szólt, hogy nem jön szavazni (ATV)
Ez egy duplán sajnálatos eset, mert nem tudtunk megakadályozni egy kétharmados törvényt, másrészt azért is, mert ilyen fenyegetések előfordulhatnak Magyarországon – ezt Mirkóczki Ádám mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy jobbikos képviselőtársa nem volt ott a Parlamentben kedden, nem tudott szavazni, mert állítása szerint őt és családját is megfenyegette a helyi…
márc. 5
8:59
Email-ügy: beidézték Hillary Clintont (ATV)
Beidézte Hillary Clintont szerdán a washingtoni képviselőháznak a bengázi amerikai konzulátus elleni támadást kivizsgáló bizottsága, mert betekintést akar az összes olyan emailjébe, amelyet még külügyminiszterként küldött vagy kapott. Reagálásában Clinton elektronikus levelezésének közzétételét kérte a külügyminisztériumtól.
márc. 5
9:33
Harminc fölé emelkedett a donyecki bányabaleset áldozatainak száma (ATV)
Harminckettőre emelkedett a donyecki Zaszjagyko bányában szerdán bekövetkezett sújtólégrobbanás megtalált halálos áldozatainak száma, egy bányászt még keresnek - közölte a Kelet-Ukrajnában önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság katasztrófavédelmi szolgálatának szóvivője.
márc. 5
9:35
Bodnár: nehéz munka, amikor a főnök hülyeségét kell magyarázni (ATV)
Az MNB nem tár fel egy nap alatt semmilyen visszaélést, a Buda-Cashnél sem ez történt – ezt Bodnár Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 5
10:09
Kalapáccsal ütötték az idős nőt: másfél év után találták meg a rablókat (ATV)
Másfél éves nyomozás után találták meg a rendőrök azokat a rablókat, akik egy idős szentesi asszonyra támadtak, és egyikük kalapáccsal tarkón ütötte a sértettet – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
márc. 5
10:11
Tuzson: minimum gyanús, hogy nem tűnt fel a 100 milliárdos hiány (ATV)
A mai nappal elindult a kártalanítási folyamat a Buda-Cash botránnyal kapcsolatban, a betétbiztosítási alap kártalanítja az embereket 30 millió forintig, a 120 ezer károsultnak ezzel kapcsolatban semmi teendőjük nincs – ezt Tuzson Bence mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 5
10:27
Titkosszolgák pénze is odaveszhetett a Buda-Cash-ügyben (ATV)
Zajlik a Buda Cash-ügy titkosszolgálati feltárása, tudtuk meg kormányzati forrásból.
márc. 5
10:45
Nőtt az ebolás betegek száma Guineában és Sierra Leonéban (ATV)
Az előző héten nőtt az új ebolás megbetegedések száma Guineában és Sierra Leonéban, Libériából azonban tavaly május óta most először nem jelentettek új esetet - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett helyzetértékelésből.
márc. 5
10:48
Szabó István: látom már az alagút végét (Infostart)
Az egyházi törvényalkotás konszolidációját és a hit hatékony tanítását tartja legfontosabb feladatának a Magyarországi Református Egyház Zsinatának újonnan megválasztott lelkészi elnöke. Szabó István az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy további egyeztetések szükségesek az állam és az egyház viszonyáról, és olyan jogszabályi környezetet kell létrehozni, ami megalapozza a…
márc. 5
11:03
Jelentősen csökkent az RTL nyeresége (ATV)
Csaknem 25 százalékkal csökkent az RTL Group (RTL Csoport) nyeresége tavaly a luxembourgi központú társaság csütörtökön kiadott éves jelentése szerint.
márc. 5
11:21
420 új munkahelyet létesít Pécsen egy amerikai cég (ATV)
Három és fél milliárd forintos beruházással 420 új munkahelyet hoz létre a Harman amerikai hangtechnika-gyártó cég - jelentették be csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
márc. 5
11:39
Ítéletidő tombol Olaszországban, többen meghaltak (ATV)
Egy autóvezetőt a gépkocsijára zuhanó kőszikla nyomott agyon, egy nőt egy szél által kicsavart fa talált el az Olaszországot csütörtökön sújtó ítéletidőben.
márc. 5
11:41
Kelet-Ukrajna: a tűzszünet ellenére is van halálos áldozat (ATV)
Az ukrán fegyveres erők csütörtökre virradóra visszaverték az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok támadását Donyeck megye déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötőváros melletti Sirokine településnél - közölte a kijevi parancsnokság sajtóosztálya.
márc. 5
11:57
MSZP: Áder tisztázza magát a Buda-Cash ügyében (ATV)
Az MSZP szerint Áder János köztársasági elnök is aktív szerepet játszott a Buda-Cash érdekeltségi körébe tartozó bankcsoport létrejöttében azzal, hogy 2013-ban nem írta alá a takarékszövetkezeti törvényt, hanem visszaküldte azt a parlamentnek.
márc. 5
11:59
Kizuhant az inkubátorból egy háromnapos csecsemő (ATV)
Az intézmény szakemberei mellett külső szakértők is vizsgálják a debreceni Kenézy kórház egyik inkubátorából kiesett csecsemő esetét - közölte a kórház szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
márc. 5
12:00
Budapesti holokauszt-emlékmű felállítását javasolja a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Infostart)
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület javaslatot tett egy központi budapesti holokauszt-emlékmű felállítására a holokauszt 75. évfordulójára - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülését megnyitó beszédében.
márc. 5
12:15
Fogvatartottak perlik a magyar államot (ATV)
Az embertelen börtönkörülmények miatt hat magyar állampolgár pert indított az állam ellen. Úgy tudjuk, az Emberi Jogok Európai Bírósága hamarosan ítéletet hoz.
márc. 5
12:18
Az év közepén terjesztik elő a bírói életpályamodellt (Infostart)
A bírói életpályamodell komplett, költségvetési kihatásokat is tartalmazó javaslatait várhatóan az év közepén terjesztik a jogalkotó elé - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese csütörtökön Balassagyarmaton.
márc. 5
12:33
Varga: egyáltalán nem teljes a női esélyegyenlőség (ATV)
Egyáltalán nem teljes a női esélyegyenlőség a gyakorlatban, sok még a tennivaló a nők jövedelmi helyzetével, gazdasági, társadalmi, politikai életben betöltött szerepével kapcsolatban – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.
márc. 5
12:36
Megkezdődött a helyreállítás a Déli pályaudvarnál (Infostart)
Megkezdődött a Déli pályaudvarra vezető alagút bejárata melletti-feletti támfal és rézsű ideiglenes helyreállítása. A kivitelezés legkésőbb április közepéig tarthat - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI megkeresésére.
márc. 5
12:38
Belénk látnak! - hetilapszemle (Infostart)
Sikeresen rajtolt az Egyesült Államok új budapesti nagykövete - olvasható a Heti Válaszban. A Figyelő arról ír, hogy számítógépeinkről és mobilkészülékeinkről a titkosszolgálatok vagy a profi kibermaffiózók szinte bármilyen adatot el tudnak lopni.
márc. 5
12:51
Orbán: ahol munka van, ott minden van (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök és Suzuki Osamu, a japán autógyár tulajdonosa közösen indította el a Suzuki esztergomi gyárában az új Vitara sorozatgyártását. A modellt csak Esztergomban gyártják, innen exportálják a vállalat összes piacára.
márc. 5
13:12
Átírnák az 56-os szovjet emlékművek feliratait (Infostart)
A Honvédelmi Minisztérium (HM) ismét kezdeményezte Moszkvában a Fiumei úti sírkert szovjet katonai parcellájában található 1956-os emlékművek feliratainak megváltoztatását - tájékoztatott a tárca.
márc. 5
13:14
Varga Mihály: a gyakorlatban nem teljes a női esélyegyenlőség (Infostart)
Egyáltalán nem teljes a női esélyegyenlőség a gyakorlatban, sok még a tennivaló a nők jövedelmi helyzetével, gazdasági, társadalmi, politikai életben betöltött szerepével kapcsolatban - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.
márc. 5
13:27
Már vannak gyanúsítottjai a Nyemcov-gyilkosságnak (ATV)
A Nyemcov-gyilkosság ügyében nyomozóknak már vannak gyanúsítottjaik - írta csütörtökön az RBK Daily című orosz napilap.
márc. 5
13:30
Csúcstalálkozót tartottak az országos listát állító pártok - 25 éve történt (Infostart)
1990. március 5. hétfő: Egyhetes tőzsdetanfolyam kezdődött 50 hallgató részvételével a Terménytőzsde Kft. szervezésében. Brit lapok szerint pánikhangulat kezd eluralkodni a kormányzó konzervatív pártban a toryk egyre zuhanó népszerűségi mutatói miatt.
márc. 5
13:48
Megindult a löszfal Százhalombattán (Infostart)
Leomlott egy ötször ötméteres löszfaldarab a százhalombattai Szent László utcában, a helyszínre szakembereket várnak - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője csütörtök délelőtt az MTI-vel.
márc. 5
13:50
Mikor veszélyesek a gyerekekre a digitális kütyük? (Infostart)
Rövidlátást okozhat az okotelefonok, laptotpok, tabletek túl közeli és gyakran több órán keresztül tartó nézése - véli a Semmelweis Egyetem gyermekszemésze. A már meglévő szembetegségen is ronthat a digitális eszközök napi három órát meghaladó rendszeres használata. A Semmelweis Egyetem Szemészeti klinikájának egyetemi tanára, Németh János szerint ugyanakkor a modern képernyők rövid idejű…
márc. 5
14:06
Több közfoglalkoztatottra számít a kormány idén (Infostart)
A kormány az előző évinél 15-20 ezerrel több közfoglalkoztatottra számít idén annak köszönhetően, hogy 2015-ben a tavalyi emelt összegnek számító 230 milliárd forintnál is 40 milliárd forinttal több áll rendelkezésre erre a célra - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón.
márc. 5
14:21
Lázár: mindenkinek az az érdeke, hogy ne botrány vegye körül a Sorsok Házát (ATV)
Mindenkinek az az érdeke, hogy konszenzussal és békességgel jöjjön létre a Sorsok Háza, nem pedig az, hogy botrány vegye körül a holokauszt gyermekáldozatainak budapesti emlékhelyét - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztal csütörtöki ülése után.
márc. 5
14:23
Fideszes elnököt kaphat a Magyar Kézilabda Szövetség is (ATV)
A fideszes polgármestert javasolja a leköszönő vezető.
márc. 5
14:24
Kiszélesítené a népegészségügyi termékadót a KDNP (Infostart)
A népegészségügyi termékadó kiszélesítését javasolja a Kereszténydemokrata Néppárt.
márc. 5
14:25
Jogerős: kényszergyógykezelésre ítélték a kulcsi mészárost (ATV)
Jogerősen kényszergyógykezelésre ítélték a kulcsi gyilkosságok elkövetőjét, a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett végzésében helybenhagyta a Székesfehérvári Törvényszék döntését.
márc. 5
14:39
Kormány: természetes, hogy Vida vizsgálja az általa vezetett NAV-ot (ATV)
Egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdezte az ATV Kovács Zoltán kormányszóvivőt.
márc. 5
14:57
Ökotárs: a demokráciára nevelést tekinti a kormány marginális ügynek? (ATV)
Első fokon elvesztette az Ökotárs Alapítvány a Miniszterelnökséggel és Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai és kommunikációért felelős helyettes államtitkárral szemben a jó hírnév megsértése miatt indított perét.
márc. 5
15:36
Magyarország követendő példa a roma integrációban (Infostart)
Magyarországot innovatív és más tagállamok számára is mintaadó tagállamnak tartja a roma integrációban az igazságügyért, fogyasztóvédelemért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős európai biztos.
márc. 5
15:51
Életveszélyben az iráni legfőbb vezető? (ATV)
Az izraeli sajtó arab beszámolókra hivatkozva arról írt, hogy sürgősen megműtötték Hamenei ajatollah iráni legfőbb vezetőt, aki jelenleg is életveszélyes állapotban van, végstádiumú prosztatarákja van.
márc. 5
15:54
Lázár: egyetértésre, nem pedig botrányra van szükség (Infostart)
Mindenkinek az az érdeke, hogy konszenzussal és békességgel jöjjön létre a Sorsok Háza, nem pedig az, hogy botrány vegye körül a holokauszt gyermekáldozatainak budapesti emlékhelyét - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztal csütörtöki ülése után.
márc. 5
16:09
Kőkemény kampányra készül a Fidesz Tapolcán (ATV)
A veszprémi fiaskó után most a negatív üzenetekre is nagy hangsúlyt tesznek.
márc. 5
16:11
Figyelő: fűthető pályák lesznek Felcsúton (ATV)
Tao-támogatásokból kap pénzt a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány.
márc. 5
16:27
Putyin: Oroszország amellett van, hogy fejlessze kapcsolatait az EU-val (ATV)
Oroszország amellett van, hogy fejlessze kapcsolatait az Európai Unióval, mert ez mindkét fél érdeke - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő, miután csütörtökön Matteo Renzivel tárgyalt Moszkvában. Az olasz miniszterelnök szerint Ukrajna minden területének biztosítani kell az autonómiát.
márc. 5
16:29
306 forint alatt egy tizeddel az euró (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtökön.
márc. 5
16:45
Két hónap után 35 százalékon az egész évre tervezett hiány (ATV)
Az államháztartás központi alrendszerének februári hiánya 256,9 milliárd forint volt, ez jóval kevesebb a tavaly februári 407,9 milliárd forint összegű deficitnél - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormány.hu oldalon.
márc. 5
16:47
Újabb komoly havazásra figyelmeztetnek Amerikában (ATV)
Új-Mexikótól Új-Angliáig havazást jelentett csütörtökön az amerikai meteorológiai szolgálat.
márc. 5
16:48
Száraz, de hűvösebb idő várható (Infostart)
A hétvégén többször kisüthet a nap, jellemzően száraz lesz az idő. Ezzel együtt viszont néhány fokkal le is hűl a levegő: a leghidegebb órákban akár mínusz 5 Celsius-fok is lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-vel.
márc. 5
17:21
Matolcsy: van magyar modell, és működik (ATV)
Van magyar modell, és működik - mondta Matolcsy György "Az egyensúly és növekedés" című kötetének bemutatóján, csütörtökön Budapesten.
márc. 5
17:39
Váratlan kormányátalakítás Egyiptomban (ATV)
Leváltották az egyiptomi belügyminisztert, Mohamed Ibráhímot egy váratlan kormányátalakítás során, amelynek keretében további öt tárcavezetőnek is távoznia kellett hivatalából - jelentette csütörtökön az an-Níl egyiptomi hírtelevízió.
márc. 5
17:41
NGM: a felmérés esetén is szabadon lehetne dönteni a továbbtanulásról (ATV)
A szakképzési koncepcióban nincs döntés a kompetenciamérés bevezetéséről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
márc. 5
17:57
H1N1 okozta egy terhes nő halálát Belgrádban (ATV)
H1N1 vírus, más néven sertésinfluenza okozta egy 33 éves várandós nő halálát Belgrádban - számolt be internetes oldalán a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) csütörtökön.
márc. 5
18:15
Kicsúszott egy utasszállító a New York-i reptér leszállópályájáról (ATV)
Kicsúszott a leszállópályáról egy utasszállító repülőgép csütörtökön a New York-i LaGuardia repülőtéren.

Keresés