A banki elszámolás mintegy 180-200 ezer élő lakossági devizahiteles autófinanszírozási szerződést érint, amelyek összesen körülbelül 300 milliárd forintos tartozást jelentenek. A lezárt szerződéseket is figyelembe véve - durva becsléssel - 1000 milliárd forint körüli szerződésállományt érint az elszámolás - mondta Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára az MTI-nek.
Folyóként ömlött a vér, erről számoltak be azok, akik túlélték a pénteki véres merényleteket a jemeni fővárosban. Csaknem 150 ember meghalt, több mint 350 megsebesült, amikor négy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát két mecsetben. A terrortámadásokat az Iszlám Állam vállalta magára. További részletek a videóban.
Az egykor a hévízi tó állapotát is kedvezőtlenül befolyásoló, később megszűntetett bakonyi bauxitbányászat máig ható következményeiről tájékozódik vasárnap Áder János Veszprém és Zala megyében.
A síita húszi lázadók és az Ali Abdalláh Száleh korábbi jemeni elnökhöz hű milíciák előrenyomultak Dél-Jemenben: vasárnapra virradó éjszaka betörtek az Áden közelében lévő Taizz városába, és elfoglalták a repülőteret, egy katonai támaszpontot és több lakóépületet.
Bemutatták az első CAF márkájú villamost Budapesten, a 34 méter hosszú szerelvényt azonban csak ősszel próbálhatják ki az utasok, a hatósági vizsgálatokat követően. Az új villamosok az 1-es a 3-as, és a budai fonódó vonalán közlekednek majd. A bemutatón a BKK vezérigazgatója azt mondta, hogy tovább szeretnék növelni a kötöttpályás járművek arányát a tömegközlekedésben. További részletek a…
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával vittek kórházba a mentők négy embert vasárnap hajnalban Szombathelyen - közölte honlapján a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Közös a felelősségünk azért, hogy Magyarország továbbra is a vizek országa legyen, hogy mindannyian védjük természetes vízkincseinket - jelentette ki Áder János vasárnap Hévízen.
Amennyiben dél-koreai aktivisták a két Korea határán felbocsátják és Észak-Koreába irányítják a hatalmas botrányt kavart amerikai filmszatíra, Az interjú (The Interview) DVD-változatának mintegy tízezer példányát szállító hőlégballonokat, Phenjan tüzet fog nyitni azokra - figyelmeztetett vasárnap Észak-Korea.
Illegális szemétlerakó lett a korábban nagy reményekkel induló, MotoGP pályát ígérő látványos beruházás a Somogy megyei Sávoly határában. Egy spanyol befektetői csoport akart itt gigalátványosságot létrehozni, melyet annyira komolyan vettek, hogy az apró falu még külön csomópontot is kapott az M7-es autópályán. A beruházás azonban meghiúsult, a területet feltúrták, majd ahogy jöttek, úgy mentek is…
Egy amerikai Patriot-rakétaüteget csoportosítottak át Varsó közelébe az Atlantic Resolve fedőnevű NATO-hadgyakorlat keretében, a légvédelmi rakéták ideiglenes áttelepítését a lengyel nemzetvédelmi tárca képviselői az ország keleti szomszédságában megjelent biztonsági veszélyre való válasznak nevezték.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mindenkinek felhívja a figyelmét arra, hogy a kellemes tavaszi időjárásban milyen szabályok vonatkoznak a tűzgyújtásra. Hajdu Márton szóvivő kiemelte, hogy mindenkinél legyen a tűz oltására víz vagy arra alkalmas szerszám.
Hárman követték el a tuniszi Bardo Múzeum elleni, 23 halálos áldozatot követelő szerdai merényletet, és a harmadik támadó elmenekült - közölte vasárnap Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai államfő.
1990. március 22. csütörtök: Éjszaka viszonylagos nyugalom uralkodott Marosvásárhelyen, a helyzetet azonban a város egyik vezetője továbbra is nagyon veszélyesnek minősítette. Az országos listát állító pártok közül tizenegy közös felhívást tett közzé, amelyben tiltakozásukat fejezik ki az erdélyi magyarsággal szembeni, a romániai magyarság egészét puszta létében fenyegető brutális támadások miatt.
Soha nem látott titkok kerültek napvilágra 24 óra leforgása alatt. Deutsch szerint Havasnak nem csak a vasárnapi zárva tartáshoz, hanem a fülpiszkáló és a gyümölcsjoghurt feltalálásához is köze van.
Cápa támadt egy német turistára a Vörös-tengerben Egyiptom déli részén. Az 52 éves férfi belehalt sérüléseibe - jelentette az egyiptomi sajtó vasárnap.
Szerbia katonailag semleges, és továbbra sem áll szándékában csatlakozni a NATO-hoz, kizárólag a jó kapcsolatok kiépítése a cél - jelentette ki vasárnap Ivica Dacic szerb külügyminiszter a belgrádi Pink Televízióban.
Egyre több a kerékpáros a fővárosban, azonban nem történt több baleset az előző évhez képest - mondta a Magyar Kerékpárosklub elnökségi tagja. Halász Ádám az InfoRádióban elmondta: több szabály is módosult az elmúlt időszakban, amelyekre érdemes a kerékpárosoknak és az autósoknak is figyelni.
Ismeretlenek megrongálták a gyöngyösi zsidó temetőt, tizenöt-húsz sírt, köztük két kriptát dúltak fel, földi maradványokat szórtak szét a hétvégén - közölte Weisz Péter, a gyöngyösi zsidó hitközség elnöke vasárnap az MTI-vel.
Új Marshall-terv kidolgozását sürgette Ukrajna számára Brüsszelben vasárnap Bronislaw Komorowski lengyel államfő, utalva a második világháború után Nyugat-Európa talpra állását lehetővé tévő segélycsomagra.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy az államnak, illetve az önkormányzatoknak kötelezően kelljen szolgáltatniuk az ivóvizet minden bejelentett állandó lakcímen.
A brit gazdaság Franciaországéhoz hasonló "katasztrofális" helyzetbe kerülne, ha a májusi választásokat a Munkáspárt nyerné - írta vasárnap megjelent kampánycikkében a konzervatív párti brit miniszterelnök.
Pontosította a Facebook az oldalán megjeleníthető tartalmakra vonatkozó szabályozását. Elsősorban a meztelenségre, gyűlöletbeszédre és zaklatásra vonatkozó tilalmakat egyértelműsítették - mondta az InfoRádiónak Mayer Erika internet jogász.
A jövő héten többször várható eső, helyenként zivatar, emellett erős lesz a szél is, de lehűlés nem várható, több helyen 20 Celsius-fok körüli meleg lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel.
A történelmet nem lehet meg nem történtté tenni, a meggyilkolt áldozatokat feltámasztani, de a tragédiákra emlékeztetni kell, hogy ne essenek ki a közösség, a nemzet emlékezetéből - mondta Semjén Zsolt vasárnap a Gánthoz tartozó Kápolnapusztán.
Lezuhant a szíriai hadsereg egy helikoptere a felkelők ellenőrzése alatt álló területen, a legénység több tagját fogságba ejtették - közölték vasárnap szíriai ellenzéki hírforrások.
Hamisan vádolták azt az afgán nőt, akit csütörtökön Kabul központjában agyonvert és megégetett a feldühödött tömeg, mert elterjedt róla az a hír, hogy állítólag elégette a muzulmán szent könyv, a Korán egyik példányát - közölte vasárnap Mohamed Zahir tábornok, kabuli rendőrkapitány.