A Nógrád megyei Bátonyterenyén lakott az a 18 éves lány, akinek holttestét pénteken találták meg a Heves megyei Ivád közelében. A fiatal lány nevelőapja azt mondta az ATV-nek, hogy sose fordult elő, hogy a lánya ne ért volna haza időben. A rendőrség nem nyilatkozik, de a nógrádi településen úgy tudják, hogy a gyilkosságnak már van gyanúsítottja. További információk a videóban.
A madridi Marca tudomása szerint az új szezont már nem az FC Barcelona, hanem várhatóan egy katari csapat színeiben kezdi meg Xavi Hernández, a katalánok 35 éves világ- és Európa-bajnok labdarúgója.
Személyautók ütköztek a 85-ös úton Farád és Rábatamási között vasárnap, a balesetben egy ember meghalt, egy megsérült – közölte Ruskáné Takács Anita, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Az Országgyűlés hétfőn fejezi be új munkarendje szerinti első kéthetes ülését. A képviselők ezúttal kérdéseket és azonnali kérdéseket tesznek fel a kormánynak.
Veszélybe kerülhet az új uniós jogszabály miatt a klinikai kutatásokból származó 90 milliárd forintos bevétel. Jövőre rövidül a klinikai vizsgálatok hatósági engedélyezésének határideje.
Görögországnak nem lesz szüksége egy újabb mentőcsomagra, mivel nincsenek akut fizetési problémái, de ha nem kap lehetőséget a humanitárius válság leküzdésére, akár népszavazást is kész tartani az euróövezeti tagságról - jelentette ki Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter az olasz Corriere della Sera lap vasárnapi számában megjelent interjúban.
1990. március 8. csütörtök: Pongrácz Gergely, a Corvin-közi felkelők 1956-os parancsnoka, a forradalom óta először látogat haza. Szlovénia, Jugoszlávia északnyugati tagköztársasága a jövőben már nem, "szocialista".
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem lesz képes "a végtelenségig" elviselni a szankciókból és az orosz gazdaság egyre súlyosabb problémáiból eredő nyomást - mondta vasárnap a brit külügyminiszter.
A líbiai olajmezőt ért támadás után nyoma veszett egy osztrák férfinak is, aki a nyolc külföldi eltűnttel együtt egy nemzetközi olajcég, a Vaos (Value Added Oilfield Services) alkalmazottja volt - olvasható a Die Presse című osztrák napilap vasárnap megjelent számában.
Két héten belül kiderülhet, mi történt pontosan az úgynevezett MET-, vagyis a gáz-offshore üggyel kapcsolatban - mondta Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese vasárnapi fővárosi sajtótájékoztatóján.
Borsos Gábor simán legyőzte Maxim Bulatot a vasárnapi második, már tét nélküli egyes mérkőzésen, ezzel a magyar válogatott 4-1-re nyert Moldova ellen a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjának győri párharcában.
Jelentősen enyhült a szakadárok harci tevékenysége Kelet-Ukrajnában, noha az utóbbi 24 órában is meghalt egy katona, három pedig megsebesült - közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, a "terrorellenes" hadművelet parancsnokságának szóvivője.
Tíz perc alatt be lehet jutni ellenőrzés nélkül az utcáról a frankfurti nemzetközi repülőtér úgynevezett előterébe, a repülőgépek kiszolgálására kijelölt területre - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap, amelynek egy munkatársa kijátszotta a legnagyobb német repülőtér biztonsági rendszerét.
A hungarikumoknak is komoly szerepük van az országimázs javításában - hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter az Antall József Tudásközpont idei Országimázs Konferenciáján.
A jövő héten is sok napsütésre lehet számítani, csak néhol lehet kisebb eső, zápor. A leghidegebb órákban többfelé lehetnek mínuszok, de nappal 10 Celsius-fok körüli melegre, néhol 15 fokra lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel. Az országos középtávú előrejelzés szerint március 15-én is napsütéses idő várható.
Ezrek tüntettek a korrupció ellen vasárnap délután Budapesten. A demonstráció az Erzsébet téren kezdődött, innen vonultak át a Nemzeti Nyomozó Iroda épületéhez. Március végén újra utcára vonulnak.
A bíróság helyt adott az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság indítványának és elrendelte öt észak-kaukázusi férfi letartóztatását, akiket Borisz Nyemcov megölésében való bűnrészességgel gyanúsítanak. Egyikük a nyomozati anyag szerint vallomást tett. Hárman tagadják, hogy közük lenne a gyilkossághoz.
Elrendelte három gyanúsított előzetes letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Elrendelte három gyanúsított előzetes letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Az IOR vatikáni bank nem egyházi olasz ügyfeleinek listáját kéri a pápai államtól az olasz kormány. Az olasz sajtó szerint csaknem négyszáz olasz birtokol vatikáni számlát tetemes összeggel anélkül, hogy ez után adót fizetne.
Hosszabbított nyitva tartással, múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozásokkal, hagyományőrző programokkal és fegyverbemutatókkal várja a látogatókat hétfőtől a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 1848/49-es szabadságharcra emlékező egyhetes programsorozata, a Forradalmi Forgatag.
Az idei év végére elérheti a tízezret azoknak a száma, akik az Irakban és Szíriában tevékenykedő terrorszervezetekhez csatlakoztak Európából - jelentette ki Manuel Valls francia kormányfő vasárnap.
Hatalmas hóvihar tombol Bulgáriában, amelynek következtében több mint nyolcszáz település áram nélkül maradt - közölte vasárnap Veszelin Vucskov bolgár belügyminiszter.
Elítélte az ENSZ, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista csoport szétdúlt egy újabb ókori romvárost, az UNESCO világörökségi listáján is szereplő iraki Hatrát.
Egy kanadai szövetségi bíróság elutasította az ottawai kormány keresetét és helybenhagyta egy 39 tagú gyöngyöspatai magyar roma család menekültstátusát - írta a hétvégén a Toronto Star.
Szombaton 23 órától vasárnap hajnali 5 óráig lezárták a Budaörsi utat a Pannonhalmi út és a Beregszász út között, a Sasadi úti gyalogos felüljáró áthelyezése miatt.
Orbán Viktor egykori legfontosabb szövetségese a Mandinernek adott interjújában vádolta meg a miniszterelnököt. A Miniszterelnökség több éve bemutatott dokumentumokra hivatkozva cáfol.
Egyperces néma főhajtással, valamint virágokkal és mécsesekkel rótták le tiszteletüket körülbelül hatvanan a kommunista diktatúrák áldozatainak fényképei előtt vasárnap délután Budaörsön. A rendezvénnyel egy időben Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület), a város polgármestere közleményben kezdeményezte az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát.
A korrupció elleni hatékonyabb fellépést követeltek a Budapesten vasárnap délután tartott demonstráció résztvevői. A belvárosi önkormányzat épülete előtt gyülekező tüntetők a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) elé vonultak.
Simicska Lajos nagyvállalkozó a Mandiner portálnak vasárnap adott interjúban azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek - közös sorkatonai szolgálatuk idején - jelentenie kellett róla, de előre megbeszélték, mit fog írni a kormányfő. A Miniszterelnökség reakcióként Orbán Viktor egy korábbi, képviselői írásbeli kérdésre adott válaszát küldte el, amelyben a miniszterelnök csatolt…
Közmunkásokat, sőt gyerekeket is toboroz a kormány a március 15-i állami ünnepségekre. A középiskolás diákok szüleinek ahhoz is előre hozzá kell járulniuk, hogy gyermekeik nyilatkozzanak a sajtónak. Az ellenzék felháborítónak tartja, hogy biodíszletnek használják a gimnazistákat.
Az Országgyűlés mai ülésnapján kérdéseket és azonnali kérdéseket tehetnek fel a képviselők, akik várhatóan a Buda-Cash, a földforgalmi törvény és az útfelújítások ügyében is várják majd a kormány válaszait.
Napokon belül Magyarországra érkezhet Tóásó Előd, akit 2009-ben terrorizmussal vádoltak meg Bolíviában, de most szabadon engedtek. Tóásó Előd a Magyar Nemzetnek azt mondta, egy telefonkártyát és egy sört vett szabadulása után. Közben már szervezik a férfi hazautaztatását, amiben a Külügyminisztérium segít.
Egyelőre még csak az előzetesét sugározzák Oroszországban annak a Vlagyimir Putyinnal készült interjúnak, amelyben az orosz elnök arról beszél, hogy hogyan határozta el, hogy kihozzák Ukrajnából Viktor Janukovics elnököt és miként foglalják el a Krím félszigetet.
Az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) dolgozóinak létszáma nem haladja majd meg az ötven főt a növekedési fázisban sem – írja a hétfői Napi Gazdaság Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Velez Árpád MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére adott válaszát ismertetve.
Két gyermek és egy ENSZ-katona halt meg abban a rakétatámadásban, amely az ENSZ egyik támaszpontját érte Mali északkeleti részén - közölte vasárnap a világszervezet helyi missziója.
Elismerte Antali Károly, a Buda-Cash Brókerház felügyelőbizottságának (fb) egykori elnöke, hogy már 2008-ban voltak hiányosságok a brókerháznál - hangzott el az M1 vasárnap esti Híradójában. Antali Károly a hírműsornak azt is elmondta, elmegy az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésére, ahová az ügyben beidézték.
A bíróság helyt adott az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság indítványának és elrendelte öt észak-kaukázusi férfi letartóztatását, akiket Borisz Nyemcov megölésében való bűnrészességgel gyanúsítanak. Egyikük a nyomozati anyag szerint vallomást tett. Hárman tagadják, hogy közük lenne a gyilkossághoz.
Barack Obama amerikai elnök a CBS televíziónak kijelentette: sajtójelentésekből tudta meg, hogy Hillary Clinton volt külügyminiszter a hivatali ideje alatt nem hivatalos, hanem magán e-mail-domainről levelezett.
Legalább 600 olyan boszniai bevándorlót sikerült azonosítani több éves nyomozás eredményeként az Egyesült Államokban, akik a hatóságok szerint részt vettek a 20 évvel ezelőtti srebrenicai népirtásban. A nyomozók legalább a negyedüket ki akarják utasíttatni az országból, ám mivel a bevándorlási bíróságok túlterheltek, valószínűleg 2019-re dől majd el a sorsuk. Védőik szerint viszont csak példát…
Ma 16 órakor lejár a jelöltbejelentési határidő az április 12-ei tapolcai időközi parlamenti képviselő-választásra; a jelölőszervezetek addig gyűjthetnek ajánlásokat és adhatják le az ajánlásgyűjtő íveket. A fel nem használt ajánlásgyűjtő íveket kedd délutánig lehet leadni.
Kétnapos rendkívüli külképviselet-vezetői értekezlet kezdődik ma a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM), a magyar nagykövetek tanácskozását Orbán Viktor miniszterelnök nyilvános beszéde nyitja meg.
Ma 16 órakor lejár a jelöltbejelentési határidő az április 12-ei tapolcai időközi parlamenti képviselő-választásra; a jelölőszervezetek addig gyűjthetnek ajánlásokat és adhatják le az ajánlásgyűjtő íveket. A fel nem használt ajánlásgyűjtő íveket kedd délutánig lehet leadni.