2015. november 30. hétfő

nov. 30
13:35
Izrael elítélte a szentgotthárdi fideszes polgármester kijelentéseit (ATV)
Izrael Állam Nagykövetsége elítélte Szentgotthárd polgármesterének, Huszár Gábornak azt a kijelentését, amely a médiában is megjelent. Hangfelvételen hallható, hogy a polgármester azzal vádolja Izraelt, hogy a szörnyű párizsi terrorakciók mögött áll.
nov. 30
13:42
Potápi: jövőre a külhoni fiatal vállalkozókat segítenék (Infostart)
A nemzetpolitikai államtitkár szerint eredményes volt az idei évre meghirdetett külhoni magyar szakképzés éve program, a megkezdett fejlesztéseket folytatni kívánják, és jövőre a fiatal vállalkozókat szeretnék segíteni.
nov. 30
13:51
Nincs internet és telefon a KLIK-ben már 10 napja (ATV)
Másfél hete nem működnek a vezetékes telefonok és internetezni sem lehet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központban, pusztán azért, mert a központ új épületbe, a Nádor utcából a Bajcsy-Zsilinszky útra költözött - írja az Index.
nov. 30
14:09
Klímacsúcs: Erdogannal biztosan nem, Obamával a folyósón beszél majd Putyin (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem fog találkozni Recep Tayyip Erdogan török államfővel a párizsi klímakonferencia alkalmával, de nem kizárt, hogy tárgyal Barack Obama amerikai elnökkel - közölte hétfőn az orosz államfőszóvivője.
nov. 30
14:11
Több tízezer egészségügyis nem kapott időben fizetést (ATV)
Több tízezer egészségügyi dolgozó – főként a részmunkaidőben, szerződéssel, nyugdíj mellett foglalkoztatott ápolók, mentő szakdolgozók - nem kapott időben bért, tudta meg a Népszabadság.
nov. 30
14:27
Már pályázhatnak a civilek működési támogatásra (Alternatív Energia)
Azért az a "norvég alap" még mindig böki a kormányzati csőrt.
nov. 30
14:29
Együtt: Orbán ostoba döntést hozott (Alternatív Energia)
Közben a kormányfő menekültügyben ismét kifelé viszi Magyarországot az EU-ból.
nov. 30
14:45
Világhírű operacsillagok Mága Zoltán újévi koncertjén (Alternatív Energia)
A legendás tenor, Placido Domingo művésztársai lesznek a hegedűművész sztárvendégei.
nov. 30
14:45
Metropol: Simicskáék új tervet eszeltek ki (ATV)
"Felülről jövő politikai ­nyomásra a BKV nem fogja meghosszabbítani azt a szerződést, amelyet a Metropol című ingyenes lap terjesztéséről kötött" - értesült a Népszabadság. Az ingyenes napilap kiadója, az MTG Metro Gratis Kft szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azonban azt írja, év végén lejár a fővárosi közlekedési vállalattal 10 éve kötött határozott idejű szerződés, de amennyiben a…
nov. 30
14:47
Azt hiszi egészséges? - Ásványvizek miatt bírságolt a GVH (Alternatív Energia)
A cég a jogszabályi tilalom ellenére gyógyhatást tulajdonított a terméknek.
nov. 30
14:54
Schöpflin: a menekültválságot kezelni tudjuk, megoldani nem (Infostart)
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője globális válságnak tartja a menekültkrízist. Schöpflin György azt mondta: Európában sokkal keményebb fellépésre lenne szükség a bevándorlással szemben, visszaküldhetjük az embereket Törökországba, Libanonba, az ottani menekülttáborokba. A teljes beszélgetést este 6 órától az InfoRádió Aréna című műsorában hallgathatják meg.
nov. 30
15:30
A Kúrián megtámadták a vasárnapi zárás népszavazási kezdeményezését (Infostart)
Egyelőre nem indulhat el a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtése, mert a Kúrián megtámadták a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát. A jogorvoslatot a Nemzeti Választási Irodán (NVI) nyújtották be a Kúriának címezve, erről az NVI tájékoztatott hétfőn.
nov. 30
15:39
Leváltották a Fővárosi Nagycirkusz igazgatóját (Alternatív Energia)
Fekete Péter, a miniszteri biztos maga veszi át az irányítást.
nov. 30
15:39
Fidesz: a fideszes polgármester magánemberként vádolta Izraelt a párizsi terrormerénylettel (ATV)
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője újságírói kérdésre azt mondta, magánemberként beszélt Szentgotthárd fideszes polgármestere, amikor azt mondta, hogy a párizsi terrormerényletek mögött a zsidó állam is állhat.
nov. 30
15:57
Érdemes most tankolni (Alternatív Energia)
Szerdán emeli 4 forinttal a benzin árát a Mol.
nov. 30
15:57
Döbbenet: munkanélküli lett a volt MSZP-s miniszter (ATV)
Az ATV Húzós című műsorának vendége lesz Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, akit két héttel ezelőtt nem jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.
nov. 30
16:15
Nem lehet véletlen - Újabb hétvégi ház égett Budaörsön (Alternatív Energia)
nov. 30
16:15
Az Iszlám Állam katonái már Koszovóban vannak (ATV)
Több mint 120 olyan harcos van jelenleg Koszovóban, aki korábban az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet soraiban harcolt - jelentette ki hétfőn Baki Kelani, a koszovói rendőrség a Zeri című pristinai napilap beszámolója szerint.
nov. 30
16:33
Vonat elé hajtott egy autós Ágfalvánál (Alternatív Energia)
Bécsújhely (Wienerneustadt) és Sopron között áll a vasúti forgalom.
nov. 30
16:33
A 3 millió forint nyomában: Megkérdeztük az utca emberét megtakarításaikról (ATV)
Három év alatt csaknem másfélszeresére duzzadt a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona, ezáltal egy lakosra akár bő 3 millió forintnyi megtakarítás is juthat - írta a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva. A napilap szerint három évvel korábban ez az összeg még 1 millió forinttal kevesebb volt. Az atv.hu riportere megtakarításaikról kérdezte az utca emberét.
nov. 30
16:35
Bevásárolna a Puskás Akadémia (Alternatív Energia)
A magyar fél már ezen a héten megkezdi az eszéki labdarúgóklub vizsgálatát.
nov. 30
16:42
Vonattal ütközött egy személyautó Ágfalván (Infostart)
Vonattal ütközött egy személyautó hétfő délután a Győr-Moson-Sopron megyei Ágfalva belterületén, a balesetben az autó vezetője és utasa súlyosan megsérült, Bécsújhely (Wienerneustadt) és Sopron között áll a vasúti forgalom - tájékoztatta a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. szóvivője az MTI-t.
nov. 30
16:51
Eltemették Várhidi Pált -Fotók! (Alternatív Energia)
Az Újpest legendás futballistája 85 évet élt.
nov. 30
17:09
Eltemették Várhidi Pált - Fotók! (Alternatív Energia)
Az Újpest legendás futballistája 85 évet élt.
nov. 30
17:09
Lövések egy kenyai egyetemnél: ablakokon ugráltak ki a diákok (ATV)
A szemtanúk szerint robbanásokat lehetett hallani a Strathmore egyetemnél Nairobiban. Később kiderült, egy biztonsági terror-gyakorlat része volt az akció.
nov. 30
17:11
DK: Orbán Viktor vesztett az uniós csúcson (Alternatív Energia)
A csúcs célja az volt, hogy Európa megállapodjon Törökországgal abban, hogy közösen kezelik a menekültek helyzetét.
nov. 30
17:13
MSZP: a Fidesz oktatáspolitikája az igazi hazaárulás (Alternatív Energia)
10 napja nincs internet, 3 éve káosz a KLIK-ben.
nov. 30
17:18
Újabb pénzügyi törvénycsomag a parlament előtt (Infostart)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakításával kapcsolatban számos törvényt módosít az a törvényjavaslat, amelyet hétfőn terjesztett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés elé.
nov. 30
17:20
Meg kell állítani a globális felmelegedést! (Infostart)
Az ENSZ párizsi klímakonferenciája a szén-dioxid kibocsátás szabályozásával a globális felmelegedést kívánja megállítani. A célokról és a megállapodásról Benkő Dániel, a WWF Magyarország éghajlatváltozás és energia program projektvezetője beszélt az InfoRádióban.
nov. 30
17:22
Elutasították a termőföldek eladásáról szóló népszavazási kezdeményezést (Infostart)
Elutasította az állami termőföldek eladásának tilalmát célzó népszavazási kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén; a kérdést Gőgös Zoltán szocialista politikus nyújtotta be magánszemélyként.
nov. 30
17:27
Könnygázt dobtak a parlament üléstermébe (ATV)
A megerősített rendőri felügyelet ellenére hétfőn a koszovói ellenzék kétszer is könnygázpalackot dobott a pristinai parlament üléstermébe, ami miatt el kellett halasztani az ülést. Később az elkövető két képviselőt a rendőrség elfogta, az ellenzéki képviselőket pedig felfüggesztették és kitiltották a hétfői ülésről, így az folytatódhatott - írta honlapján a Koha Ditore című koszovói napilap.
nov. 30
17:36
Klik: kedden befejeződik az informatikai rendszer újratelepítése (Infostart)
Várhatóan kedden befejeződik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költözésével összefüggő informatikai rendszer újratelepítése - közölte a központ hétfőn az MTI-vel.
nov. 30
17:45
Jöhet a "jogi atombomba" Orbán ellen? (Alternatív Energia)
A kezdeményezőknek egy évük van arra, hogy összegyűjtsenek az EU-országokban egymillió aláírást.
nov. 30
17:45
Felcsút horvát futballcsapatot vásárolhat (ATV)
A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia nyilvános ajánlatott tett az eszéki labdarúgóklub (NK Osijek) részvényeire - írta a Glas Slavonije című horvát regionális napilap a hétvégén.
nov. 30
17:54
Párizsi klímacsúcs: Megállítható a globális felmelegedés? (Infostart)
Az ENSZ párizsi klímakonferenciája a szén-dioxid kibocsátás szabályozásával a globális felmelegedést kívánja megállítani. A célokról és a megállapodásról Benkő Dániel, a WWF Magyarország éghajlatváltozás és energia program projektvezetője beszélt az InfoRádióban.
nov. 30
17:56
Jegyzékbe vették a Magyarország elleni eljárásra irányuló polgári kezdeményezést (Infostart)
Jegyzékbe vette az Európai Bizottság azt az állampolgári kezdeményezést, amely arra szólítja fel az unió javaslattevő-végrehajtó intézményét, hogy kezdeményezze Magyarországgal szemben az uniós alapértékek megsértése miatti eljárás megindítását.
nov. 30
18:12
Indulhat az aláírásgyűjtés a magyar kormány ellen (Infostart)
Jegyzékbe vette az Európai Bizottság azt az állampolgári kezdeményezést, amely arra szólítja fel az unió javaslattevő-végrehajtó intézményét, hogy kezdeményezze Magyarországgal szemben az uniós alapértékek megsértése miatti eljárás megindítását.
nov. 30
18:14
Elutalták minden egészségügyi dolgozó fizetését (Infostart)
Adminisztratív okok miatt nem kapta meg időben juttatását az egészségügyi dolgozók egy része, hétfőn ugyanakkor mindenkinek elutalták a fizetését - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) az MTI-vel.
nov. 30
18:21
Eltűnnek a keresztek Norvégiában a migránsok miatt (ATV)
A Norvég Bevándorlási Igazgatóság azt kérte az egyházaktól, hogy a migránsok vallási meggyőződésére tekintettel távolítsák el a kereszteket, valamint a Jézust ábrázoló festményeket.
nov. 30
18:39
Eltörölte a karácsonyi ünnepséget, bele is bukott (Alternatív Energia)
nov. 30
18:41
Elfogták a 80 éves néni huszonéves gyilkosát? (videó) (Alternatív Energia)
nov. 30
18:43
Kiszakadt az autó motorja az ütközéstől - Fotó! (Alternatív Energia)
A jármű sofőrjét a mentők kórházba vitték.
nov. 30
18:57
Megindult a vonatközlekedés Ágfalvánál (Alternatív Energia)
Befejeződött a helyszínelés a vasúti átjáróban, ahol korábban személyautó ütközött vonattal.
nov. 30
18:57
Az MSZP boldog névnapot kívánt Giró-Szász Andrásnak (ATV)
Orbán Viktor politikai főtanácsadója visszavásárolta magát elemzőcégébe.
nov. 30
18:59
Eltörölte a karácsonyt az iskola igazgató, végül lemondott (ATV)
Lemondott az az olasz iskolaigazgató, aki diákjai sokféle nemzetiségére hivatkozva idén eltörölte a hagyományos karácsonyi ünnepséget és betiltotta a karácsonyi dalokat is.
nov. 30
19:06
Teljesülnek a költségvetésben foglalt célok (Infostart)
A Költségvetési Tanács elnöke szerint Magyarország az Európai Unió átlaga fölötti növekedést produkált, a kiadási oldalon fegyelmezett gazdálkodás valósult meg, az első félévben elfogadott költségvetéshez nem kellett hozzányúlni az év második felében, tehát a prognózisok helytállónak látszanak, teljesülnek a költségvetésben foglalt célok.
nov. 30
19:33
Nem kívánatos Soros György Oroszországban (ATV)
Az orosz főállamügyészség nem kívánatossá nyilvánította Soros György magyar származású amerikai milliárdos két alapítványát, a Nyílt Társadalom Alapítványt és a Nyílt Társadalom Intézetének (OSI) Támogatási Alapítványát.
nov. 30
19:35
Gyurcsány: Orbánt könnyebb leváltani (ATV)
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktort könnyebb lesz leváltani, mint utána kormányozni, mert annyi feszültség és jogos igény halmozódik fel, hogy bárki is kerül hatalomra, nehéz lesz eldöntenie, mire költsön.
nov. 30
19:51
Bezárt a debreceni menekülttábor (Alternatív Energia)
A cívisváros polgármestere megköszönte a debreceniek türelmét.
nov. 30
20:00
Eltemették Várhidi Pált, az Újpest legendás labdarúgóját (Infostart)
Hétfő délután a Megyeri úti temetőben szerettei, barátai és a szurkolók elbúcsúztatták Várhidi Pált, az Újpest legendás labdarúgóját, aki november 12-én, életének 85. évében hunyt el.

Keresés