Véthetett az ügyvédek etikai szabályzata ellen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter azzal, hogy ügyvédként ellenjegyzett olyan cégpapírokat, melyeken ő maga is aláíró - ezt írja a Népszabadság.
A 29. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a Hungaroring közelében nem történt kiemelt bűncselekmény, azaz nem törtek fel, nem loptak el autót, nem történt rablás, zsarolás, illetve kifosztás - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
Kínának fokoznia kell a fertőző májgyulladás terjedése elleni erőfeszítéseit, mivel a világ legnagyobb fejlődő országából jelentik a betegség miatti halálesetek jelentős hányadát - figyelmeztette az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és egy regionális szakmai szervezet Pekinget.
A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a vesztes Eb-döntő után elmondta, csalódottak, de mindenképp sikeres volt az Európa-bajnokság a csapat számára.
A kelet-ukrajnai harcokban április közepe óta már legalább 1129 ember vesztette életét, és közel három és fél ezren sebesültek meg - közölte hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
Közösen indít polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket a baloldal az októberi önkormányzati választáson Salgótarjánban - jelentették be hétfőn a városban.
Közösen indít polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket a baloldal az októberi önkormányzati választáson Salgótarjánban - jelentették be hétfőn a városban.
Svájci cég nyerte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 10 kilométernyi mobilgát elemre kiírt nyílt közbeszerzését - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Diplomamentő program keretében várhatóan augusztus végén elindulnak az első képzések, amelyekre eddig mintegy 29 ezren jelentkeztek - közölte az MTI érdeklődésére Pákozdi Szabolcs, a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója hétfőn.
Rövid és középtávon nem reális célkitűzés, hogy Magyarországnak nemzetközi eredményeket elérő és tömeges szórakoztatásra képes futballja legyen – ezt Muszbek Mihály sportközgazdász mondta az ATV Start című műsorában.
A negyedik világversenyén a negyedik érmet szerezte a csapatával Benedek Tibor. A két Világliga-ezüst, valamint a világbajnoki aranyérem után az Európa-bajnokságon is ezüstéremmel zárt a férfiválogatott. Ezzel lezárult a négyéves ciklus első fele. A nyár végi Világkupa már a második szakasz első világversenyét jelenti majd. A kapitány így értékelte a szerbek elleni döntőt, amely 12-7-es szerb…
A múlt héten lefülelt mondatok arról tanúskodnak, hogy a baloldali ellenzék és a magyar foci ügyetlenkedett, a megszállottsági szobor pedig hirtelen meglett.
Sokan vízválasztónak vélik, hogy a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn elhatárolódott a liberális államtól. Megnéztük, hogy a legutóbbi 25 évben miként vélekedett a liberális jelzőről és a liberalizmusról, vajon szombati kijelentése pálfordulásnak tekinthető-e.