Az 50-70 perces késések oka, hogy a Kelenföldi pályaudvar és Tárnok között pénteken kora délután elromlott a biztosítóberendezés. A hiba miatt Nagytéténynél a váltókat sem tudják átállítani, így az egész szakaszon állnak a vonatok.
Továbbra is az Egyesült Államok jelenti a demokrácia és a társadalom modelljét az egész világ számára - jelentette ki pénteken Barack Obama amerikai elnök a július 4-ei függetlenség napja alkalmából mondott beszédében.
Hárman meghaltak Egyiptomban pénteken, amikor felrobbant a kezükben a saját maguk készítette pokolgép, amellyel feltehetőleg terrortámadást akartak végrehajtani - jelentette az al-Ahrám című napilap internetes oldalán.
Megindult a közlekedés, de hetven-száz percet késnek a vonatok a dél-balatoni, az észak-balatoni és a szombathelyi vasútvonalon - közölte a Mávinform péntek délután az MTI-vel. Korábban az egész szakaszon álltak a vonatok.
Tizenkét év börtönt kapott egy protestáns lelkipásztor a közép-kínai Honan tartományban csalás és tömegtüntetés szervezése, a közrend megzavarása miatt - derült ki pénteki sajtójelentésekből.
Szalai tavaly nyáron, 8,5 millió euróért (2,6 milliárd forint) került a Schalkéhoz Mainzból, de az elmúlt szezonban leginkább a kispadról nézte végig a meccseket. Most 6 millió euróért (1,8 milliárd forintért) adták el a Hoffenheimnek.
Babos Tímea - oldalán Kristina Mladenoviccsal - bejutott a női páros fináléjába a wimbledoni teniszbajnokságon, miután két szettben legyőzte az Andrea Petkovic, Magdalena Rybarikova német, szlovák duót.
Az MNB visszavonta az orgoványi takarék engedélyét, a betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta az integrációs rendszerből az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet - közölte a jegybank az MTI-vel pénteken.
A Magyar Bankszövetség méltánytalannak tartja az Országgyűlés által pénteken elfogadott, a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó, a lakossági hitelezést alapjaiban újraíró törvényt, mert úgy véli, a jogszabály olyan elveket követel meg több mint egy évtizedre visszamenően a szigorú felügyelet alatt álló bankoktól, amelyeket eddig sem a jogalkotó, sem a felügyelő hatóság, sem a bíróságok nem…
Omar Marmedov az ellenzéki Civil Szolidaritás párt tagja. Facebook-oldalát, amelyen folyamatosan kormányellenes szatirikus karikatúrákat és összeállításokat tett közzé, több mint 60 ezren követik. Kábítószer birtoklásáért ítélték el, ügyvédje szerint koholt vádak alapján. A Human Rights Watch azzal vádolja az azeri hatóságokat, hogy rendszeresen kábítószer-birtoklás koholt vádjával némítják el az…
Vlagyimir Putyin orosz elnök köszöntötte amerikai kollégáját, Barack Obamát a július 4-i függetlenség napja alkalmából, és a két ország közötti viszony javítását sürgette - számolt be pénteken az UPI amerikai hírügynökség.
Hat gépkocsi ütközött az M7-es autópályán, a martonvásári pihenőnél péntek délután. A Balaton felé csak a leállósávban halad a forgalom, torlódásra kell számítani - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Szombaton az UV-B sugárzás elérheti a 7,8-es értéket. Ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet. Senkinek nem javasolják, hogy délelőtt 11 és délután 3 között napon legyen.
Többe kerül az elfogadott devizahiteles törvény az OTP-nek a vártnál, és a bank élni kíván perindítási jogával az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétel tisztességessége bizonyítására.
Iszlamista szélsőségesek elfoglaltak pénteken egy kelet-szíriai olajmezőt Irak közelében, s a szíriai hadsereg néhány napja ellenőrzése alatt tartja az észak-iraki Aleppó városának iparterületét - számolt be pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
Vélhetően illegális szarvasmarhavágás során többen lépfenével fertőződhettek meg egy tiszafüredi telepen, ahonnan a közétkeztetésbe is szállítottak. Hat embert kórházban kezelnek. A rendőrség ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerint a hatóságok időben intézkedtek.
Az izraeli hadsereg légicsapásokkal sújtja a Gázai övezetet, amióta megtalálták a feltehetően palesztin fegyveresek által néhány hete elrabolt három izraeli tizenéves holttestét. Az akció szellemi atyja azonban eközben Törökországban tartózkodik, s ez tovább bonyolíthatja a két ország amúgy is feszült viszonyát – olvasható a The Daily Beast című amerikai hírportál friss elemzésében.
Tűz ütött ki pénteken egy négyemeletes fővárosi társasház harmadik emeleti lakásában - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-t.
Könnygázt és villanógránátokat vetett be a macedón rendőrség pénteken mintegy kétezer albán tiltakozó ellen Szkopjéban, akik amiatt tiltakozva vonultak a főváros utcáira, hogy a macedón hatóságok öt macedón korábbi meggyilkolása miatt hétfőn életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki hat macedóniai albánra.
Az orosz hadiflotta gyakorlatot kezdett a Fekete-tengeren pénteken, ugyanazon a napon, amikor Bulgária partjainál NATO-erők részvételével kezdetét vette a Breeze-2014 nevű nemzetközi hadgyakorlat.
Jól vannak, néhány napon belül elhagyhatják a kórházat a Tiszafüreden lépfenével fertőzött betegek. Szeptemberre halasztották az Eva Reze¹ová elleni másodfokú per tárgyalását.
A hiteles adatok alapján az arkansas-i matróna a 116. évét korábban betöltő japán Okava Misao után a második legidősebb ember a világon. A nő szerint a hosszú élet titka: bízni kell az Úrban, keményen kell dolgozni és szeretni kell mindenkit.