Az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága elé utalták Kovács Bélának, a Jobbik EP-képviselőjének a mentelmi ügyét - jelentette be csütörtökön az EP strasbourgi plenáris ülésén Martin Schulz EP-elnök.
A közép-európai energiabiztonságról tárgyalt Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Amos J. Hochstein az amerikai külügyminisztérium energiadiplomáciáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten - közölte Fülöp Judit, az államtitkárság sajtófőnöke.
A Washington Times az amerikai Quinnipiac Egyetem felmérésére hivatkozva azt állítja: a második világháború óta nem volt népszerűtlenebb elnök Barack Obamánál.
Cégtemetőben vált fantommá Volner János vállalkozása. Ennél is szomorúbb, hogy a Jobbik alelnök cégével együtt 21 millió forint közpénz is eltűnt. Miután mindezt kinyomoztuk és megírtuk, Volner pert indított az ATV ellen. A bíróság nekünk adott igazat. A per során az is kiderült, mikor és hogyan trükközött Volner.
1989. július 3. hétfő: A szovjet írószövetség kész kiadni Alekszandr Szolzsenyicin Gulag szigetcsoport című regényét. Kórházba szállították Kádár Jánost.
Az Irakkal határos kelet-szíriai Deir ez-Zór tartomány nagy része az Iszlám Állam irányítása alá került csütörtökön, miután az al-Kaida hivatalos helyi szárnya, az an-Nuszra Front átadta két fő térségbeli fellegvárát az Irakban is harcoló szélsőséges szunnita szervezetnek - közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
A Rezesová-perben a korábbi információkkal ellentétben nem júliusban, hanem csak szeptemberben tart tárgyalást a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék – tájékoztatta a bíróság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Kasztingitisz nevű betegség uralkodik a baloldalon, az új választási rendszer ugyan összefogásra kényszeríti az ellenzéket, de ez mégis túlzás – erről Ceglédi Zoltán beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Harmincezer katonát telepített Szaúd-Arábia iraki határához azután, hogy a határ túloldaláról visszavonultak az iraki katonák - közölte csütörtökön a szaúdi tulajdonban lévő al-Arabíja televízió. Núri al-Máliki iraki kormányfő katonai szóvivője ellenben azt mondta, hogy a hadsereg továbbra is ellenőrzi a szaúdi határt és a visszavonulásról szóló hír valótlan.
A magyar kormány kezdeményezni fogja a norvég alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Irodánál (FMO), hogy adja át az EY (korábban Ernst and Young) jelentését, amelyet a nemzetközi tanácsadó cég a norvég alapok 2008-2010 közötti forráselosztásáról készített - közölte a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára…
Főként Moszkvában és a Krím félszigeten kérnek menedékjogot a Kelet-Ukrajnát elhagyó ukrán állampolgárok - derült ki az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálat (FMSZ) csütörtöki közléséből.
A római parlament szerkezetét is módosító választási reformról született megállapodás csütörtökön Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Silvio Berlusconi volt kormányfő, az ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) elnöke között.
A hétvégén is lehet egy-egy zápor, zivatar, megerősödhet a szél is, de ezzel együtt ismét melegszik az idő, akár 34 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
A Fidesz-KDNP 1167 településen indít polgármester-jelöltet az őszi önkormányzati választáson - jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, a párt országos választmányának ülését követően.
Pénteken az ország nagy részén mérsékelt marad a szél, de a Kisalföldön megélénkül, helyenként megerősödik a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 26 és 29 fok között alakul.
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a budapesti Andrássy út 47. és az Andrássy út 3. szám alatti épület 2004-es elidegenítése miatt akkori terézvárosi szocialista és szabad demokrata képviselők és a korábbi aljegyző ellen hűtlen kezelés vádjával indított büntetőper csütörtökön.
Egy nappal, július 16-ról 15-re előbbre hozták a Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökjelöltről való szavazást az Európai Parlament (EP) legközelebbi strasbourgi ülésszakának napirendtervezetében - nyilvánvaló összefüggésben azzal, hogy az uniós országok csúcsvezetői 16-án találkozóra gyűlnek össze Brüsszelben, további fontos uniós posztok betöltésének megvitatása végett.
A magyar kormány kezdeményezni fogja a norvég alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Irodánál (FMO), hogy adja át az EY (korábban Ernst and Young) jelentését, amelyet a nemzetközi tanácsadó cég a norvég alapok 2008-2010 közötti forráselosztásáról készített - közölte a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára…