2014. július 3. csütörtök

júl. 3
18:12
Fának ütközött, vezetéket szakított - Baleset a fővárosban (Alternatív Energia)
A XIX. kerületi Kossuth utca egy szakaszát lezárták.
júl. 3
18:12
Börtönbe mennek: Londonban futtatták az alig 18 éves magyar lányokat (ATV)
Hosszú börtönbüntetésre ítélte az eljáró londoni bíróság egy bűnszervezet tagjait - köztük magyar állampolgárokat -, akik prostitúcióra kényszerítettek állásígéretekkel Angliába csalt magyar nőket.
júl. 3
18:14
Van olvasnivalója? Egy órát is késhet a vonata (Alternatív Energia)
júl. 3
18:27
Kósa: a választmányi ülésen csak az önkormányzati jelöltekről volt szó (Infostart)
Csak az őszi választáson induló jelöltekről tárgyaltak a Fidesz csütörtöki országos választmányi ülésén, nem került szóba, hogy György István főpolgármester-helyettes vezetné a fővárosi kormányhivatalt, és összeférhetetlenségi kérdésekről sem beszéltek - nyilatkozta a kormánypárt ügyvezető alelnöke.
júl. 3
18:29
Hende: biztonság nélkül nincs szabadság (Infostart)
A legfontosabb a biztonság, anélkül nincs szabadság, ezért Magyarországnak és Európának is meg kell erősítenie védelmi költségvetését - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten. A budapesti amerikai nagykövetség hagyományos, a július 4-ei függetlenség napja alkalmából tartott fogadásán André Goodfriend, a külképviselet ideiglenes ügyvivője arról beszélt, hogy a magyar és az…
júl. 3
18:48
Durva: konténerbe csapódott a teherautó - Fotók (Alternatív Energia)
júl. 3
18:48
Az uruguayiak fellebbezést adtak be Suárez harapása miatt (ATV)
Az Uruguayi Labdarúgó Szövetség fellebbezést nyújtott be a nemzetközi szövetséghez (FIFA) Luis Suárez eltiltása miatt, amelyet a válogatott csatár azért kapott, mert a brazíliai világbajnokságon beleharapott olasz ellenfelébe.
júl. 3
18:50
Itt a bizonyíték: nem ürítenek a Balatonba a hajók (Alternatív Energia)
Hajók fekáliatartályát ürítik a fonyódi kikötőben.
júl. 3
19:03
Kunhalmi Ágnes az új budapesti MSZP-elnök (Infostart)
Kunhalmi Ágnest választották a budapesti MSZP elnökének.
júl. 3
19:06
Korrupt zsarut fogott meg a TEK (Alternatív Energia)
A szolgálati fegyverrel rendelkező rendőrt munkahelyénél érték tetten.
júl. 3
19:07
Kunhalmi Ágnes lett a budapesti MSZP elnöke (ATV)
Kunhalmi Ágnes lett a budapesti MSZP elnöke.
júl. 3
19:08
Eltűnt egy asszony - A volt férjet gyilkossággal gyanúsítják (Alternatív Energia)
A nő még május végén tűnt el.
júl. 3
19:10
Kunhalmi Ágnes az új budapesti MSZP-elnök (Alternatív Energia)
Kunhalmi szerint a budapesti tisztújítás sem szól másról, mint baloldal megújításáról.
júl. 3
19:21
További tizenöt új Ikarus busz áll forgalomba Budapesten (Infostart)
Tizenöt új, Magyarországon összeszerelt, alacsonypadlós Ikarus busz áll forgalomba a fővárosban - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-t.
júl. 3
19:24
Emlékezés a függetlenség napjára (Alternatív Energia)
júl. 3
19:25
600 méteres magasságban ugrott ki a mentőhelikopterből (ATV)
Mentőhelikopterből, 600 méteres magasságból vetette ki magát a tenger fölött egy svéd férfi, akit egy észak-tengeri norvég olajkitermelő mesterséges szigetről szállítottak éppen kórházba.
júl. 3
19:42
Traktorral karamboloztak - Három súlyos sérült (Alternatív Energia)
A baleset Dunatetétlen határában történt.
júl. 3
20:18
Közpénzt?! (Alternatív Energia)
júl. 3
20:18
Népszavazást szeretnének Kurdisztán függetlenségéről (ATV)
Az észak-iraki kurd autonóm terület elnöke arra kérte csütörtökön a helyi parlamentet, hogy készítsen elő egy Kurdisztán függetlenségének tárgyában döntő népszavazást.
júl. 3
20:20
A BKV a "végső összeszerelője" az új Ikarus buszoknak (Alternatív Energia)
Újabb Ikarusokkal bővül a budapesti buszflotta.
júl. 3
20:22
Ki kellett vágni a fát, hogy hozzáférjenek a sérült autóshoz (Alternatív Energia)
Budakeszi és Páty között csapódott fának egy autó.
júl. 3
20:36
Váci rendőrre csapott le a TEK (ATV)
Hivatali vesztegetés miatt folyik nyomozás egy váci rendőr ellen, aki előzetes letartóztatásban lévők családjától kért és kapott pénzt. A férfit kedden ügyészségi megbízásra a váci rendőrkapitányság közelében, pénzátvétel közben fogta el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
júl. 3
20:38
Nem zárkózik el a tűzszünettől az ukrán elnök (ATV)
Az ukrán elnök bizonyos feltételekkel hajlandó tűzszünetet kötni a kelet-ukrajnai oroszbarát lázadókkal. Petro Porosenko ezt akkor mondta, amikor telefonon beszélt Joe Biden amerikai alelnökkel csütörtökön.
júl. 3
20:51
A Reklámtaxi nem folytatja tevékenységét, a Tele5 küzd az engedélyért (Infostart)
A Max Taxit üzemeltető Reklámtaxi Kft. a továbbiakban nem kíván fuvarszervezői tevékenységet végezni, a Tele5 Taxi Kft. által benyújtott dokumentumok pedig nem mindenben felelnek meg a taxirendelet előírásainak - tudta meg az MTI a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK) csütörtökön.
júl. 3
20:54
A Reklámtaxi feladja, a Tele5 küzd (Alternatív Energia)
A BKK próbautazásokkal ellenőriz.
júl. 3
20:54
Kothencz, nem Gyimesi lesz Botka ellenfele Szegeden (ATV)
Kothencz János indul a Fidesz és a KDNP jelöltjeként a szegedi polgármesteri posztért az őszi önkormányzati választásokon – jelentette be Kalmár Ferenc, a KDNP országos alelnöke csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.
júl. 3
20:56
Civilek meggyilkolásával vádolják Kijevet (Alternatív Energia)
Kondrasova település bombázása a pilóta hibájából történt.
júl. 3
20:56
"A pilóta hibázott" Falut bombázott az ukrán légierő - halottak (ATV)
Civilek meggyilkolásával vádolják Kijevet az ukrán légierő által lebombázott kelet-ukrajnai Kondrasova nevű település lakosai - írta honlapján az RT orosz állami televízió csütörtökön.
júl. 3
21:12
Kunhalmi Ágnes az új budapesti MSZP-elnök (Metropol)
Kunhalmi Ágnest választották a budapesti MSZP elnökének. A hírt a megválasztott elnök közölte újságírókkal csütörtökön Budapesten, az MSZP-székház előtt.
júl. 3
21:14
Nekik miért sikerül? (Metropol)
„Egy ország társadalmi problémái éppen úgy lehetnek ösztönzők, mint teljesítményrontók, de sokat jelent a hazai pálya előnye is.”
júl. 3
21:27
Orbán Viktor: a munkavállalók háromnegyede kis- és közepes vállalkozásoknál dolgozik - a nap hírei (Infostart)
Az ország és Európa védelmi költségvetésének emelését sürgette a honvédelmi miniszter. Jóváhagyta polgármesterjelöltjeit a Fidesz országos választmánya.
júl. 3
21:30
Schwezoff Dávidot választották meg a BZSH ügyvezetőjének (Alternatív Energia)
Zoltai Gusztáv áprilisban mondott le posztjáról.
júl. 3
21:45
Schwezoff Dávidot választották meg a BZSH ügyvezetőjének (Infostart)
Schwezoff Dávid közgazdászt, a nemzetközi kapcsolatok szakértőjét választották a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatójává a szervezet csütörtöki közgyűlésén.
júl. 3
21:48
Kínai-magyar orvosi központot hoztak létre Budapesten (Metropol)
Integrált formában alkalmazzák a hagyományos kínai és a nyugati orvoslást.
júl. 3
23:36
Európa Liga - Nyert a Diósgyőr (Alternatív Energia)
A 93. percben született a győztes gól.

Keresés