2014. június 28. szombat

jún. 28
10:28
Korrupció miatt emeltek vádat az argentin alelnök ellen (ATV)
Korrupció miatt vádat emeltek Amado Boudou argentin alelnök ellen - közölték igazságügyi források péntek este Buenos Airesben.
jún. 28
10:42
A földtörvény módosítását kérik a kiskertbérlők (Metropol)
Több mint ezer bérlő veszítheti el kiskertjét szeptemberben Szombathelyen, de országos problémáról van szó.
jún. 28
11:00
Ezért akar dolgozni Trócsányi László (Infostart)
A sürgető nemzetközi és hazai jogalkotási kötelezettségek teljesítése után az igazságszolgáltatásba vetett közbizalomért és a színvonalas jogászképzésért akar dolgozni - jelentette ki Trócsányi László igazságügy-miniszter a Délmagyarországnak adott, szombaton megjelent interjújában.
jún. 28
11:01
Magyarországra vezetnek a grazi gyilkosság szálai (ATV)
Három tinédzser bulizott egy grazi pincelakásban, aminek gyilkosság és nemi erőszak lett a vége.
jún. 28
11:03
Szabó: olyan is nyert, aki nem is pályázhatott volna (ATV)
Én azt látom, hogy elég nagy katyvasz van a pályázatok körül - ezt Szabó Rebeka mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 28
11:18
Kerítésen akadt fenn egy autó Budán (Alternatív Energia)
A balesetben senki nem sérült meg.
jún. 28
11:18
Íjjal okozott súlyos sérüléseket vitapartnerének egy férfi (ATV)
Elfogtak egy férfit, aki íjjal okozott súlyos sérüléseket vitapartnerének Madarason – tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.
jún. 28
11:20
Közös jelölteket indítana Budapesten az MSZP (Alternatív Energia)
A győzelem stratégiája a teljes összefogás.
jún. 28
11:22
Íjjal lőtt vitapartnerére egy férfi (Alternatív Energia)
Többször is megsebezte.
jún. 28
11:36
Közös jelölteket akar az MSZP Budapesten (ATV)
Az MSZP közös jelöltek indítását javasolja a baloldali pártoknak Budapesten az önkormányzati választáson - jelentette be az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője szombaton sajtótájékoztatón.
jún. 28
11:38
Pár ezer forintot és tévét rabolt az ároktői férfi, elfogták (ATV)
Őrizetbe vettek egy ároktői férfit, mert a gyanú szerint betört egy 61 éves helyi lakoshoz, bántalmazta őt, majd pár ezer forinttal és egy tévével távozott. A rendőrök tíz percen belül elfogták – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-nek.
jún. 28
11:54
Pár ezer forintot és tévét rabolt (Alternatív Energia)
A rendőrök a bejelentés után tíz percen belül elfogták, majd előállították a 20 éves S. Róbertet.
jún. 28
12:12
Az MSZP közös baloldali jelöltek indítását javasolja Budapesten (Infostart)
Az MSZP közös jelöltek indítását javasolja a baloldali pártoknak Budapesten az önkormányzati választáson - jelentette be az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője szombaton sajtótájékoztatón.
jún. 28
12:12
LMP: a Fidesz önkormányzati munkájának modellje a Patyomkin-falu (Alternatív Energia)
2014-20 között 370 milliárd forint jut gazdaságfejlesztésre a megyei jogú városoknak.
jún. 28
12:12
Geszti: a közös utálkozás, és irigység teszi tönkre az országot (ATV)
Életemben először úgy csináltunk klipet, hogy azoktól kértünk hozzá anyagot, akikről, és akiknek szól a dal – ezt Geszti Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 28
12:30
Megindult a forgalom az új Szombathely-Vát szakaszon (Metropol)
A Győr-Szombathely gyorsforgalmi közlekedési csatorna új útszakaszát adták át.
jún. 28
12:30
Tarlótűz a magyar-osztrák határ mentén (ATV)
Száz hektárnyi területet veszélyeztet a tarlótűz Rajka külterületén a magyar-osztrák határ közelében, a lángok a gabonatáblára és az erdő aljnövényzetére is átterjedtek. A tűz lakott területet nem veszélyeztet - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton az MTI-t.
jún. 28
12:48
Elhunyt Hegyi Imre riporter (ATV)
Nyolcvankét éves korában pénteken elhunyt Hegyi Imre karnagy, újságíró, riporter - közölte az MTI-vel a családja szombaton.
jún. 28
12:50
„Meghallották a kormány üzenetét” Kevesebben válnak Magyarországon (ATV)
Csökken a válások, növekszik a házasságkötések száma, és a párok egyre több gyereket vállalnak - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb demográfiai adatait ismertetve szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 28
12:52
Bombariadó miatt maradt el Manson koncertje (ATV)
Nem tartották meg péntek este Moszkvában Marylin Manson amerikai sokk-metál énekes koncertjét, mert egy ismeretlen telefonáló pokolgépes robbantással fenyegette meg a résztvevőket.
jún. 28
13:06
Tapolcánál megindult a vonatközlekedés (Infostart)
A tapolcai állomás már fogad és indít vonatokat, miután a kora reggeli órákban kisiklott mozdonyt fél tizenkettőkor eltávolították a helyszínről - közölte az MTI-vel a Mávinform.
jún. 28
13:06
Az MSZP közös baloldali jelölteket szeretne (Metropol)
Horváth Csaba: a győzelem stratégiája a teljes összefogás, a legjobb ajánlatot kell a budapestieknek tenni.
jún. 28
13:06
Szöllősi György lesz a Puskás Intézet igazgatója (Alternatív Energia)
Időközben a magyar FourFourTwo labdarúgó-magazin főszerkesztője is lett
jún. 28
13:07
Megöltek egy nőt Bicskén (ATV)
Őrizetbe vettek egy 58 éves bicskei férfit, aki a gyanú szerint péntek este - feltehetően késsel - megölte élettársát - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrségi honlapon.
jún. 28
13:08
Kevesebb válás, több házasságkötés, több gyerek (Infostart)
Csökken a válások, növekszik a házasságkötések száma, és a párok egyre több gyereket vállalnak - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb demográfiai adatait ismertetve szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 28
13:08
Elhunyt Hegyi Imre riporter (Alternatív Energia)
A Magyar Rádióban tényfeltáró, oknyomozó dokumentumműsorokat készített 1965-től.
jún. 28
13:10
MSZP: nincs fedezete a BKV újabb buszbérlésének (Alternatív Energia)
23 milliárd forintos kiadás.
jún. 28
13:24
Megöltek egy nőt Bicskén (Metropol)
Őrizetbe vettek egy 58 éves bicskei férfit, aki a gyanú szerint péntek este - feltehetően késsel - megölte élettársát.
jún. 28
13:24
Fának csapódott egy gázpalackot szállító kisteherautó, a sofőr meghalt (ATV)
Fának csapódott egy gázpalackot szállító kisteherautó szombat dél körül Osli és Acsalag között, a sofőr meghalt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
jún. 28
13:26
Dömötör Csaba vezeti a Kormányzati Információs Központot (ATV)
Dömötör Csaba vezeti a jövőben a Kormányzati Információs Központot, a Fidesz kommunikációs igazgatója Kocsis Máté marad.
jún. 28
13:42
Fának csapódott egy kisteherautó, a vezető meghalt (Infostart)
Fának csapódott egy gázpalackot szállító kisteherautó szombat dél körül Osli és Acsalag között, a sofőr meghalt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
jún. 28
13:42
A britek szerint Juncker miatt közelebb kerültek a kilépéshez (ATV)
A szombati brit lapok szinte azonos megfogalmazású elsőoldalas főcímei szerint Nagy-Britannia egy lépéssel közelebb került az Európai Unió "kijárati ajtajához" annak nyomán, hogy az uniós csúcstalálkozón többségi szavazással a London által elfogadhatatlannak tartott Jean-Claude Junckert jelölték az Európai Bizottság elnöki tisztségére.
jún. 28
13:44
Botka László ismét indul a szegedi polgármesteri posztért (Infostart)
Az MSZP, az Együtt és a DK közös jelöltjeként újra indul Botka László a szegedi polgármesteri posztért.
jún. 28
13:44
Az ellenzéki összefogás jelöltjeként Botka indul Szegeden (ATV)
Az MSZP, az Együtt és a DK közös jelöltjeként újra indul Botka László a szegedi polgármesteri posztért.
jún. 28
14:00
Botka László ismét indul a szegedi polgármesteri posztért (Alternatív Energia)
A Fidesz a párt városi elnökét, Gyimesi Lászlót javasolta polgármesterjelöltnek.
jún. 28
14:00
Falus: kaliciből kevés is elég a fertőzéshez (ATV)
Nagyon kevés kell a kaliciből, ahhoz hogy fertőzzön. A kalici ráadásul a levegővel is terjed. Nagyon fertőzőképes vírus, a vízben viszont nagyon rövid ideig bírja – ezt Falus Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 28
14:18
Botka László ismét indul a szegedi polgármesteri posztért (Metropol)
Az MSZP, az Együtt és a DK közös jelöltjeként újra indul Botka László a szegedi polgármesteri posztért.
jún. 28
14:36
Barlangra bukkantak Budapesten - fotók (Infostart)
Csatornázási munkálatok közben beomlott egy terület Budapesten a II. kerületi Törökvész utcában, a Ferenchegyi út kereszteződésénél, ezért lezárták az utat - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombat kora délután.
jún. 28
14:36
Csatornázás közben találtak barlangot Budapesten (ATV)
Csatornázási munkálatok közben beomlott egy terület Budapesten a II. kerületi Törökvész utcában, a Ferenchegyi út kereszteződésénél, ezért lezárták az utat - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombat kora délután.
jún. 28
14:54
Barlangot találtak a II. kerületben (Metropol)
A barlang az 1933 óta ismert Ferenchegyi barlang folytatása.
jún. 28
14:54
Milliókat zsaroltak ki az idős nőtől, letartóztatták őket (ATV)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a tarnaleleszi és három borsodnádasdi férfit, akiket a Terrorelhárítási Központ közreműködésével fogtak el Hevesaranyoson, illetve Borsodnádasd és Pétervására közelében - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
jún. 28
15:12
Zsarolókat tartóztattak le Hevesben (Metropol)
Több millió forintot követeltek egy idős asszonytól.
jún. 28
15:13
Fél márkáért lőtték arcon az MTI tudósítóját a megemlékezésen (ATV)
Az egykor a trónörököst és nejét szállító Gräf und Stift limuzin replikája begördül a kis utcába, a hátsó ülésről két tinédzser ugrik ki, elvegyülnek a háromszáz nézelődő között, a sofőr kiszáll, kötélkordonnal körülveszi az autót, majd - nem történik semmi. Ezt tapasztalta az MTI tudósítója percre pontosan száz évvel a lövések eldördülte után a szarajevói merénylet helyszínén.
jún. 28
15:15
Negyven hektáron ég egy erdő Kocsordnál (ATV)
Mintegy negyven hektáron ég egy fiatal tölgyerdő aljnövényzete a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsord határában - közölte honlapján a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szombat délután.
jún. 28
15:30
Magyar polgármesterek világtalálkozója Gödöllőn (Metropol)
Gémesi György köszöntőjével szombaton megkezdődött a magyar polgármesterek kétnapos világtalálkozója Gödöllőn.
jún. 28
15:30
Füst miatt nem jár a 2-es metró (ATV)
Nem jár a 2-es metró az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion megállóhelyek között, ugyanis az Örs vezér tere végállomás és a Pillangó utca közti szakaszon, a nyílt pályán füstölést észleltek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombat délután az MTI-vel.
jún. 28
16:06
Füst miatt nem jár a 2-es metró (Infostart)
Nem jár a 2-es metró az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion megállóhelyek között, ugyanis az Örs vezér tere végállomás és a Pillangó utca közti szakaszon, a nyílt pályán füstölést észleltek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombat délután az MTI-vel.
jún. 28
16:06
Nun András: fogalmatlanok a vádak megfogalmazói (ATV)
Úgy látszik, a kormányzat emeli a tétet, ami a vádakat illeti. Szerintem ezek minden alapot nélkülöznek, elképedve állunk a történtek előtt – ezt Nun András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 28
16:24
Újra teljes vonalon jár a 2-es metró (Infostart)
Újra teljes vonalon jár a 2-es metró - közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán szombat délután.
jún. 28
16:24
Gyalogsági aknákat talált egy fürdőző a Balatonban (Alternatív Energia)
A másfél méteres mélységben talált aknák egyikében sem volt gyújtószerkezet.

Keresés