Amennyiben teljesen nyilvánvaló, hogy egy anyának egészségkárosult, fogyatékos gyermeke született, a törvénynek engedélyeznie kellene, hogy az orvosok a szülők engedélye nélkül az újszülött életének befejezéséről döntsenek - állítja Miroslav Mitlöhner, a Hradec Králové-i egyetem mellett működő szociális intézet igazgatója, a munkaügyi és népjóléti miniszter tudományos tanácsának tagja egy…
Ismét elítélte a maffiát Ferenc pápa, aki szombaton az 'ndrangheta nevű szervezett bűnözői csoport fellegvárának számító Calabriában tett egynapos látogatást.
Életének 37. évében, pénteken meghalt Szöllősy-Csák Gedeon Gergely televíziós rendező, humorista - tájékoztatta a Médiaszolgáltás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szombaton az MTI-t.
Ezüstérmes lett a magyar férfi vízilabda-válogatott a világliga dubaji szuperdöntőjében, miután a szombati fináléban négy góllal kikapott a szerb csapattól.
Juhász Péter, Székely Sándor és Szigetvári Viktor személyében három társelnököt választott az Együtt - A Korszakváltók Pártja szombati, Budapesten megtartott taggyűlésén - tájékoztatta a párt sajtószolgálata az MTI-t.
A szegénységről, a kisebbségi jogokról, az önkormányzatiságról és a kultúra helyzetéről szóltak a többi között a XIII. Szárszói találkozó előadói szombaton Balatonszárszón.
Egy idős nő holttestét találták meg szombaton a Debrecen melletti Bocskaikertben, a 81 éves asszony halálát az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Megerősítette szombaton egy felső-egyiptomi bíróság a tavaly nyáron elnöki tisztségéből elmozdított Mohamed Murszi 183 támogatójára áprilisban kimondott halálos ítéletét - adta hírül az al-Ahrám című napilap internetes oldalán.
Újraválasztották a Jobbik országos elnökévé Vona Gábort a párt szombati tisztújító kongresszusán, ahol három alelnök mandátumát meghosszabbították, s három újat választottak.
Körülbelül 60 buszsofőr elé ma letettek egy szerződést, amelyben az állt, hogy három hónapra átirányítják őket a Volánbuszhoz, és közölték velük, ha nem írják alá, akkor jövő héten már nem kell jönni dolgozni - ezt Nemes Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint erre ugyan van lehetősége BKV-nak, de az eljárás nem korrekt.
Juhász Péter, Székely Sándor és Szigetvári Viktor személyében három társelnököt választott az Együtt - A Korszakváltók Pártja szombati, Budapesten megtartott taggyűlésén - tájékoztatta a párt sajtószolgálata az MTI-t.
Az MSZP-nek az a feladata Tóbiás József frakcióigazgató szerint, hogy közösségként működjön, nyitottan a civil szervezetek felé, s ennek a közösségnek egy célja van: a közjót szolgálni.
Hamarosan minden érdeklődő megtudhatja, hogy a Kúria milyen indokok alapján hozta meg hétfői jogegységi döntését a devizaügyekben. Megkezdődött a járványügyi vizsgálat a botulizmus megbetegedések ügyében. Ma van a Múzeumok Éjszakája.
Legalább 2500 fogyasztónál kellett szombaton a reggeli órákban lekapcsolni az áramot Eger egy jelentős részén. Pedig csak egy asztalos üzem gyulladt ki, csakhogy az ottani nagyfeszültségű vezeték miatt ki kellett kapcsolni az áramot. A tűz az épület tetejét és a műhely egy részét teljesen tönkretette. Részletek a videóban.
A BKK új, Deák Ferenc téri ügyfélközpontjának kivitelezési munkáinak időtartamára vasárnaptól a tervek szerint három hónapra bezár a BKV Deák téri múzeuma, a Földalatti Vasúti Múzeum.
Egy hétre felfüggeszti a terrorellenes katonai akcióit az ukrán hadsereg – a többi között ezt tartalmazza a frissen megválasztott ukrán elnök béketerve. Petro Porosenko ugyanakkor kijelentette: továbbra sem hajlandó tárgyalni az oroszbarát szeparatistákkal. A Fehér Ház üdvözölte a 15 pontos béketervet, Moszkva és a kelet-ukrajnai szakadárok azonban nem fogadták el a programot. Részletek a…
A bíróság helyszíni bizonyítást tartott az Eva Varholíková Rezesová ellen négy halálos áldozatot okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfokú büntetőperben.
Naponta tíz olyan európai hal meg, aki épp szervre vár. Jelenleg 64 ezer beteg van várólistán Európában, ebből ötvenezren vesére várnak. A donorok száma mindig jóval alulmúlja azokét, akiknek feltétlenül szükségük lenne szervre, így az Európai Unió is kiemelten foglalkozik a kérdéssel. A Hetek cikke.
Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatja Petro Porosenko ukrán elnök béketervét és az egyoldalúan kihirdetett tűzszünetet, de arra figyelmeztet, hogy a szembenálló felek közötti tárgyalások nélkül életképtelen és irreális marad minden elképzelés.
A KDNP a hagyományosan humán területek mellé most megkapta a gazdaságfejlesztést is, ami gazdaságetikai felfogásban hozhat pluszt, mondta Semjén Zsolt a Hír Tv-nek. Beszélt arról is: hisznek benne, hogy még normális útra terelhető Európa, igyekeznek visszanavigálni, "mégis csak kereszténydemokraták találták ki".
Kiraboltak egy dohányboltot vasárnap hajnalban Budapesten, a IV. kerületi Király utcában - erősítette meg az MTI információját az az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának ügyeletese.
Helyszíni bizonyítást tartott a bíróság az Eva Varholíková Rezesová ellen négy halálos áldozatot okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfokú büntetőperben az M3-as 39 és 55 kilométerszelvénye között szombatról vasárnapra virradó éjszaka - közölte Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI érdeklődése.
Életének 37. évében, pénteken meghalt Szöllősy-Csák Gedeon Gergely televíziós rendező, humorista - tájékoztatta a Médiaszolgáltás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szombaton az MTI-t
Több ezren vettek részt Bagdadban, a katonai felvonuláson. A tömeg az egyik legbefolyásosabb síita hitszónok felhívására vonult utcára, hogy megmutassák: készek felvenni a harcot az Iraki és Levantei Iszlám Állam csapataival. Közben a szunnita terroristák újabb várost foglaltak el: ezúttal a szíriai-iraki határon fekvő al-Káim-ot. Az amerikai elnök továbbra is fontolgatja a katonai beavatkozást a…
Folytatódik a közösségi közlekedés megkezdett átalakítása, az újjászervezés célja a gazdaságosabb működés, az állami források hatékonyabb felhasználása, a közösségi közlekedés személyszállításon belül 22-25 százalékos részarányának megőrzése, ami kedvezőnek számít az uniós 12-15 százalékkal szemben - nyilatkozta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az MTI-nek, aki azt is megerősítette,…
A parlament előtt lévő kormánypárti módosító indítványnak köszönhetően 2015-re tolódhat az időszaki elszámolású ügyletek teljesítési időpontjára vonatkozó szabályok bevezetése, ezért a cégeknek több idejük lesz felkészülni a csaknem minden gazdasági szereplőt érintő változásra - hívja fel a figyelmet a Mazars.
Észak-Korea is gratulált Orbán Viktor miniszterelnöknek a választási győzelemhez. A történet szépséghibája, hogy elírták a kormányfő nevét – írja a Bors.
Beethoven Örömódáját énekelve tiltakoztak civilek szombat este a fővárosi Szabadság téren a német megszállás áldozatainak emlékére tervezett emlékmű ellen. Az Európai Unió hivatalos himnuszát Fischer Ádám karmester vezényelte.
Több mint 120 csillagos házat lehetett megnézni szombaton. Az úgynevezett csillagos házak azok voltak, amelyeket kényszerlakhelyként jelöltek ki a zsidóknak 1944-ben. Ez már a deportálások előkészítése volt. Volt olyan ház, ahol egykori túlélők mesélték el emlékeiket, például Korda György énekes, aki ötéves volt, amikor otthonukból is csillagos ház lett. Részletek a videóban.
A kedvező országkép kialakítása a kulturális diplomáciáért felelős új államtitkárság feladata, munkájával az ország külkapcsolatainak formálását is segítheti - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kulturális diplomáciáért felelős államtitkára az MTI-nek adott interjújában. Balatoni Monika arról is beszélt, hogy várhatóan júliusban Belgrádban magyar intézet nyílik.