2014. június 20. péntek

jún. 20
20:51
Szemellenzőügyi minisztérium (Alternatív Energia)
Újra beindulhat a székházbiznisz.
jún. 20
20:51
Hodgson nem mond le (Alternatív Energia)
Amennyiben a szövetség másként látja, az ő döntésük lesz, nem az enyém”- mondta a szakember.
jún. 20
20:51
Peking: fellépünk a fenyegetőző újságírókkal szemben (ATV)
A kínai médiafelügyelet megvédi az újságírók jogait, miközben fellép azok ellen az újságírók ellen, akik önkényes leleplezésekkel fenyegetnek, zsarolnak és visszaélnek a nyilvánosság erejével - közölte a hivatal egyik vezetője egy minap közreadott rendelkezéshez fűzött magyarázatként.
jún. 20
20:53
Szombat délután irányt vált a Nap! (Alternatív Energia)
A csillagászati nyár szombaton kora délután köszönt be.
jún. 20
20:53
Torres: ne írjanak le minket (Alternatív Energia)
Meg is indokolta, miért: „Nem járt le ennek a csapatnak az ideje.
jún. 20
20:53
Börtönbe vonult Jansa volt szlovén kormányfő (ATV)
Bevonult a börtönbe pénteken Janez Jansa volt szlovén kormányfő, az ellenzéki, konzervatív Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke, akit korrupciós vádakkal két év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek.
jún. 20
20:55
Costa Rica: dupla csoda (Alternatív Energia)
Az angolok kiestek, míg a másik továbbjutó személyéről az Olaszország-Uruguay dönt
jún. 20
20:55
Fellaini megválna híres frizurájától (Alternatív Energia)
Azt ígéri, kopaszra borotválja a fejét.
jún. 20
20:57
Lázár János nem hiszi, hogy a civilek továbbra is ellenállnak (Alternatív Energia)
Lázár elképzelhetetlennek tartja, hogy ne adják át a dokumentumokat a civil szervezetek.
jún. 20
20:57
Több mint 3000 bérlet elkelt az FTC-nél (Alternatív Energia)
A bérletek áráról a klub honlapján tájékozódhatnak a szurkolók.
jún. 20
20:59
Elítélték a jobbikos Zagyva György Gyulát (Alternatív Energia)
A volt képviselő a Hetek újságíróit zaklatta.
jún. 20
21:27
Jövő tavaszra érkezhetnek az új villamosok a fővárosba - a nap hírei (Infostart)
Június 30-án, a Szent István-bazilikában temetik Grosics Gyulát, az Aranycsapat legendás kapusát. Az uniós források felhasználásában is támogatja a fiatal vállalkozókat a kormány.
jún. 20
21:27
Snowden nem nyilatkozik a németeknek, félti a menedékjogát (ATV)
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos megfigyelési programjait leleplező Edward Snowden nem kíván Moszkvában nyilatkozni az NSA-ügyet vizsgáló német parlamenti (Bundestag) bizottságnak - írta pénteken a Spiegel Online német hírportál Snowden németországi ügyvédének állásfoglalására hivatkozva.
jún. 20
21:29
Lázár elképzelhetetlennek tartja, hogy ne adják át a kért dokumentumokat a civil szervezetek (Infostart)
Lázár János elképzelhetetlennek tartja, hogy ne adják át a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által kért dokumentumokat a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) által támogatott civil szervezetek.
jún. 20
22:39
Meghalt egy motoros Dabasnál (Metropol)
A motoros elvesztette uralmát járműve felett, és a vele szemben közlekedő tehergépkocsiba rohant.
jún. 20
22:39
40 millió dolláros kártérítés a "Central Park-i ötök"-nek (ATV)
Negyvenmillió dollár kártérítést kap New York várostól az az öt férfi, akit negyedévszázaddal ezelőtt ártatlanul ítéltek el egy, a Central Parkban kocogó nő megerőszakolása miatt - közölték pénteken a nagyváros napilapjai.
jún. 20
23:15
Tűz volt egy gyömrői önkormányzati képviselő udvarában, a rendőrség nyomoz (Alternatív Energia)
A házban Gáspár Krisztián önkormányzati képviselő, a Gyömrői Társaskör elnöke lakik.
jún. 20
23:33
Álomfoci, francia módra (Alternatív Energia)
Benzemáék ízekre szedték a világranglistán hatodik svájciakat

2014. június 21. szombat

jún. 21
0:09
Szombaton délután a Nap "irányt vált" (Infostart)
A nyári napforduló közép-európai idő szerint szombaton 12 óra 51 perckor lesz, ezzel beköszönt a csillagászati nyár, amelyhez sok csillagászati és néprajzi érdekesség is kapcsolódik.
jún. 21
5:15
Időskori szegénység vár a mai munkavállalókra (Alternatív Energia)
A munkavállalók fele 100 ezer forintnál kevesebb nyugdíjra számíthat.
jún. 21
5:17
Horn kemény, karakán, igazi baloldali volt (Alternatív Energia)
A magyar társadalom sokáig ismerte, értette, és sokan talán szerették is Horn Gyulát.
jún. 21
5:19
Szakály hiába perelt (Alternatív Energia)
A főigazgató Krausz Tamást citálta bíróság elé az "idegenrendészeti kérdés" körüli vitában.
jún. 21
5:21
Kegyvesztett lett Vattamány a Fideszben (Alternatív Energia)
A múlt héten még úgy tűnt, neki áll a zászló.
jún. 21
5:23
Bajnai hátrébb lép, de politikus marad (Alternatív Energia)
A mai taggyűlés várhatóan megszünteti a platformokat.
jún. 21
6:27
Kenedi: Magyarország ebben tényleg egyedülálló (ATV)
Az egykori III/II-es Tasnádi László államtitkári kinevezése is azt bizonyítja, hogy a rendszerváltás óta sem sikerült lezárni az ügynökmúltat. Kenedi János szerint ennek az az oka, hogy hiányzik a politikai akarat. A történész az ATV Híradónak azt mondta: csak Magyarországon fordulhat elő, hogy egy volt hálózati személy felelős tisztséget tölthet be. További részletek a videóban.
jún. 21
6:45
Pompás malaccsülök turistacsoportokkal (Alternatív Energia)
A BorLaborban vegyes a kép, alig elfogadható és kiváló ételek váltják egymást.
jún. 21
6:47
Brutálisan abszurd világ (Alternatív Energia)
jún. 21
7:03
MSZP - DK közös jelölt lesz Budapesten, a Szoc-demek különcködnek (ATV)
Az MSZP, és a DK is azt tervezi, hogy néhány héten belül megegyeznek az önkormányzati jelöltállítás módjáról, és a személyekről is. Az előzetes nyilatkozatok, és egyeztetések alapján biztosnak látszik, hogy Budapesten nem párt-politikus lesz az ellenzéki pártok közös főpolgármester-jelöltje. Már, ha sikerül megegyezniük. A Szociál-demokraták azonban - valószínűleg - külön indulnak majd az őszi…
jún. 21
7:21
6 millió adag étel kell az éhező gyerekeknek (ATV)
Nyáron sem maradnak ebéd nélkül: a vakáció ideje alatt összesen 2,6 milliárd forintot biztosítanak a rászoruló gyermekek étkeztetésére. 6 millió adag ételt osztanak szét 120 ezer bölcsődés, óvodás, és iskolás között. További részletek a videóban.
jún. 21
7:39
Indul a MÁV nyári menetrendje, bővülő szolgáltatásokkal (Infostart)
A több mint egymilliós, nyári balatoni utasforgalom megfelelőbb kiszolgálása érdekében szombattól nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok - tájékoztatta a MÁV-Start pénteken az MTI-t.
jún. 21
7:39
Csillogás és romlás: futballünnep kérdőjelekkel (ATV)
A futballszeretőknek egy szavuk sem lehet a világbajnokság eddigi gólzáporos meccseire – talán csak a játékvezetés érdemel kritikát, bár ez már a focivilág megszokott jelensége. A németek vagy a hollandok brillírozása sem tudja azonban teljesen feledtetni a FIFA korrupciós botrányait vagy éppen a brazíliai tüntetéseket és a szervezési-beruházási anomáliákat. A Hetek cikke.
jún. 21
8:15
50 millió ember: ennyien hagyták el otthonaikat tavaly (ATV)
Világszerte több mint 50 millió ember kényszerült elmenekülni az otthonából tavaly. Ők még mindig távol élnek. Vagyis: a II. világháború óta most a legtöbb a menekült. Ezzel a megdöbbentő adattal próbálja felhívni a világ figyelmét a helyzetre az ENSZ Menekültügyi Fő- biztossága. Ma van a "Menekültek Világnapja". További részletek a videóban.
jún. 21
8:17
Ebola-járvány: durvább lehet, mint gondolták (ATV)
Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet szerint teljesen kicsúszott az ellenőrzés alól az Ebola-járvány Nyugat-Afrikában. Bart Janssens műveleti igazgató pénteken azt mondta, hogy a nemzetközi orvos csoport elérte a reagálási képessége határát. A nemzetközi szervezeteknek és a kormányoknak több szakértőt kell küldeniük a térségbe, hogy felvilágosító munkával megakadályozzák a betegség terjedését…
jún. 21
8:33
Ma van a Magyar Úszás Napja (Infostart)
Országszerte különböző eseményekkel, a fő színhelyen, Balatonfüreden pedig a legkülönbözőbb versenyekkel ünneplik meg szombaton a Magyar Úszás Napját.
jún. 21
8:33
Ma van a Múzeumok éjszakája (ATV)
Ma van a Múzeumok éjszakája, amelyen mintegy négyezer program - egyebek mellett számos koncert, rendhagyó tárlatvezetés és filmvetítés - várja a látogatókat 313 vidéki és 133 budapesti múzeumban, kiállítóhelyen.
jún. 21
8:35
Kigyulladt egy asztalosüzem Egerben (ATV)
Kigyulladt egy asztalosüzem szombat reggel Egerben, Felnémet városrészben, senki sem sérült meg - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
jún. 21
8:37
Minden második magyar érez így (ATV)
A magyar lakosság több mint fele úgy gondolja, hogy nincsenek felesleges kiadásai, így nincs lehetősége az előgondoskodásra - derül ki egy friss felmérésből.
jún. 21
8:51
Átmenetileg javul a pollenhelyzet (Metropol)
A hidegfront hatására csak átmenetileg, de csökken a levegőben lévő virágpor mennyisége - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.
jún. 21
8:51
Milliós kártérítést kapnak a "Central Park-i ötök" (Alternatív Energia)
Hét évet ültek börtönben a nemi erőszak miatt ártatlanul elítélt afro-amerikai és latin férfiak.
jún. 21
8:52
Kanada korlátozza a külföldiek munkavállalását (ATV)
Korlátozta a kormány Kanadában a külföldiek munkavállalási lehetőségeit, miután sok panasz érkezett a hatóságokhoz arról, hogy a munkaadók az alkalmazott kiválasztásakor előnyben részesítik az olcsóbban foglalkoztatható külföldieket, írja az MTI.
jún. 21
8:53
Szörnyethalt a teherautóba csapódott motoros (Alternatív Energia)
Elvesztette uralmát járműve felett.
jún. 21
8:54
Baleset miatt lezárták a 7-es főutat Fonyódon (ATV)
Két motorkerékpárral ütközött egy személygépjármű szombat reggel a 7-es főúton Fonyódon, a balesetben ketten megsérültek, az utat teljes szélességében lezárták - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
jún. 21
8:55
A keresztény szellemiségű politikáról (Alternatív Energia)
Az egyháznak sohasem az államot, a rászorulókat kell támogatnia (1.)
jún. 21
8:56
Több mint kétszázmilliót fizethetnek vissza a képviselőjelöltek (ATV)
Az állami támogatást kapott egyéni képviselőjelöltek több mint harmadának nem sikerült megfelelően elszámolnia az egymillió forintos állami támogatásával - írta az országgyűlési választásokkal összefüggésben a Blikk szombati számában.
jún. 21
9:09
Baleset miatt lezárták a 7-es főutat (Metropol)
Két motorkerékpárral ütközött egy személygépjármű szombat reggel a 7-es főúton Fonyódon, a balesetben ketten megsérültek, az utat teljes szélességében lezárták.
jún. 21
9:09
Hírszerzés: még életben van a három elrabolt izraeli fiatal (ATV)
Továbbra sem találják azt a három izraeli fiatalt, akiket - a gyanú szerint - a Hamasz terroristái raboltak el még a múlt héten. Az egyik áldozat nagybátyja most azt mondta: hírszerzési jelentések alapján arról értesítették őket, hogy a három tinédzser még életben van. Közben a Gázai-övezetből újabb rakétákat lőttek Izrael területére - ezeknek egy részét a Vaskupola-rendszer hatástalanította.…
jún. 21
9:27
Körözött rablókat fogott el a TEK (Metropol)
Körözött bűnözőket fogott el a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége Adács közelében egy horgásztónál.
jún. 21
9:27
Körözött rablókat fogott el a TEK (ATV)
Körözött bűnözőket fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége Adács közelében egy horgásztónál - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
jún. 21
9:29
Leváltják az összes rendőrfőkapitányt Szerbiában (ATV)
Leváltanak minden rendőrfőkapitányt Szerbiában, és a kormány gyökeresen átalakítja a rendőrség vezetését – számolt be róla szombaton a szerb média.
jún. 21
9:45
Vonat ütközött egy traktor pótkocsijával (ATV)
Személyvonat ütközött egy mezőgazdasági vontató pótkocsijával szombat reggel Zala megyében, az első információk szerint a vonat utasai közül ketten megsérültek - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel.

Keresés